Visszatekintés, a napraforgó-termesztés növényvédelmi kihívásai 2023-ban

Meglepő kártétel a napraforgótáblákon

A szántóföldi növénytermesztésben tavaly az ország jelentős részén komoly problémát okozott a mezei pocok elszaporodása. Jelei már tavasszal kezdtek mutatkozni, azonban csupán a nyáron vált egyértelművé, hogy gradációval néznek szembe az érintett térségek gazdálkodói.

E rágcsálónk szinte minden termesztett növényünket képes károsítani, azonban tavaly a napraforgóban olyan szintű kártételt okozott, amelyre talán nem is volt még példa.

Első jelei júniusban kezdtek mutatkozni, amikor egyes tövek lankadásos, hervadásos tüneteket (1. kép) mutattak. Ez általában a tő fehérpenészes fertőzéséhez kapcsolódik, azonban ezúttal pocokkártétel következménye volt.

1. kép: Mezei pocok kártétele miatt lankadó napraforgó

A rágcsálók ugyanis a tövek talajfelszínhez közeli részét meg-, sőt gyakran egészen körberágták (2. kép), ami zavart okozott az érintett növény vízháztartásában. Ezek a tünetek gyakran több, egymás közelében lévő tőre is kiterjedhettek, táblaszinten pedig nem volt ritka az olyan fokú kártétel, amely már érzékelhető terméskieséshez vezetett. A rágcsálók kártételének nyomait a későbbiekben is megtalálhattuk, akkor már a tányérokon.

2. kép: Mezei pocok által körberágott napraforgószár

Gombabetegségek

A napraforgó-termesztést számos gombafaj fertőzése kíséri, amelyek között nagy kártételi potenciálú kórokozók is vannak.

Ám egyre nyilvánvalóbb változás tapasztalható, mert a csapadékos és hűvös viszonyok között károsító megbetegedések helyét átvették a száraz és meleg körülményeket kedvelők.

Példákat említve, amíg a csapadékos és hűvös viszonyok között a fehérpenészes szár- és tányérrothadás, a szürkepenészes tányérrothadás, korábban a diaportés szárfoltosság megjelenésére számíthattak a napraforgó-termesztők, de átalakuló időjárásunk a meleg és száraz viszonyokat kedvelő hamuszürke szárkorhadás, valamint a hőhullámokban is fertőző rizópuszos tányérrothadás előretörését hozta.

E két utóbbi kórokozó közül egyértelműen a hamuszürke szárkorhadás, vagy más néven makrofominás fertőzés nagyobb kockázatú. Fertőzése nyomán a tavaly már július elején megjelentek a hervadásos tünetek (3. kép), amelyet sokkszerű növényelhalás követett.

3. kép: A makrofominás fertőzés kezdeti tünete a növények lankadása

Ez foltszerűen, de gyakran egész táblákra kiterjedően is jelentkezett (4. kép).

4. kép: Makrofominás fertőzés miatti táblaszintű növénypusztulás

Az érintett növényeken a tányérok kényszerérésbe mentek, kisméretűek maradtak (5. kép), a kaszatok elaprózódtak, gyakran üresek voltak.

5. kép: A makrofominával fertőzött töveken a tányérok elaprózódnak

Más kórokozó jelentős területeket érintő fertőzése az előző évjáratban nem volt példa. Természetesen az állományokban kisebb számban rábukkanhattunk fehérpenészes szár- és tányérrothadás miatt lankadó egyedekre, a tányérokon is láthatóak voltak a szürkepenészes tányérrothadás tünetei (6. kép), sőt, a napraforgórozsda korai megjelenésével is szembesülhettünk, azonban ezek nem jutottak el a gazdasági károkozás szintjére.

6. kép: Szürkepenészes tányérrothadással fertőzött napraforgótányér

Rovarkártétel, vadkár

A napraforgó ugyan nem sorolható a kártevők gyakran látogatott szántóföldi kultúrák közé, azonban egyes évjáratokban mégis előfordul azok károkozása.

Ezek közül a legnagyobb veszélyt a barkókártevők okozzák, amelyek károsítása, korai fejlettségi állapotban növénypusztuláshoz, az állomány kiritkulásához is vezethet.

Ez ellen a leghatékonyabb védelem, ha a gyors és egyöntetű kelést követően a növények intenzíven növekednek, gyorsan kinőve a veszélyes fejlettségi állapotból. Tavaly ez volt jellemző, így jelentősebb, barkókártétellel összefüggő állományritkulás nem alakult ki.

Az év további részében sem jelentkezett érdemleges rovarkártétel, a levéltetvek felszaporodása elindult ugyan, azonban végül nem alakult ki nagy egyedszámuk. Ugyanez volt elmondható a mezei poloskákról is, amelyek a nyári napraforgótáblák állandó kártevői, azonban az előző évben a megszokotthoz képest inkább kisebb egyedszámban voltak jelen, így kártételük sem volt kiugró.

A napraforgó fő termőterületére, az alföldi térségre jellemző az apróvadak okozta vadkár, amelyen elsősorban a mezei nyulak károsítása (7. kép) értendő. Ez gyakorta olyan mértékű lehet, amely már eljut a gazdasági károkozás szintjére. Ahogyan a barkókártétel, úgy a nyúlkár esetében is igaz, hogy minél intenzívebben fejlődik a napraforgóállomány, annál kisebb lesz az abban okozott kár, a növények gyorsan túlnőnek a károkozás szempontjából veszélyes fejlettségi állapoton. Tavaly ez történt, így szerencsére kiugró mértékű károkozás jellemzően nem fordult elő. A szikleveles napraforgó esetében a galambok, főként az örvös galambok okozhatnak problémát, de a fentiekben már részletezett körülmények miatt az előző évben kártételük, a fokozottan veszélyeztetett területek kivételével alacsony szinten maradt.

7. kép: Nyúlkár

Időjárási és élettani problémák

A 2022-es katasztrofális évjáratot követően érdemes néhány szóban kitérni az állományokban az időjárási körülmények közvetlen hatására kialakuló élettani eredetű problémákra. A 2023-as év lényegesen kiegyenlítettebb hőmérsékleti és csapadékviszonyai mellett a 2022-ben komoly károkat okozó „bract nekrózis” fellépésére nem volt példa. Bár nyáron az ország egyes részein ismételten csapadékhiány alakult ki, sőt a nyári időszakban több hőhullámmal is meg kellet birkózniuk az állományoknak, azonban ezek nem vezettek az említett élettani eredetű jelenség kialakulásához.

A 2023-as év a napraforgónak kiegyenlített évjáratnak bizonyult, amely – a makrofominás fertőzéssel súlyosan érintett területek kivételével – megmutatkozott a jó terméseredményekben is. E fontos növénykultúránk termesztésének eredményessége nem az elért hozamon múlt, hanem a piaci viszonyokon, az átvételi áron. Csak reménykedhetünk, hogy idén kedvezőbben alakul!

Szerző: AgrárUnió