Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, eredményes védekezés ellenük

Kapás kultúráinkban több barkófaj is károsíthat. Míg kukoricában és napraforgóban a kukoricabarkó és a hegyesfarú barkó, addig cukorrépában − rajtuk kívül − a lisztes répabarkó kártétele okozhat problémát. E kártevők ugyan országos elterjedésűek, de egyedszámuk termőtájanként eltérő lehet, sőt, kisebb körzetekben előfordulhat olyan helyi felszaporodásuk is, ami alapján ismertek a barkójárta határrészek vagy táblák. Az említett fajokon kívül lényegesen kisebb egyedszámban ugyan, de fekete barkóval is találkozhatunk.

A barkók minden esetben a vegetációs időszak elején, a kelő, a szikleveles, valamint a néhány leveles állományra jelentik a legnagyobb veszélyt. Egyes fajok – például a lisztes répabarkó – már a talajszint alatt elpusztítják a csírát, de károkozásuk ezzel nem ér véget, a szikleveles és néhány lombleveles növényeket is súlyosan károsíthatják. Hasonló történhet napraforgóban is, ahol a kukoricabarkó és a hegyesfarú barkó a csírát is pusztíthatja, azonban a legjellemzőbb mégis az, amikor a sziklevél alatti részen rágják át az éppen kikelt kis növénykét. Természetesen a károkozás ebben az esetben sem ér itt véget: a fiatal egyedek levelein is folytatódik, egészen addig, ameddig ki nem nőnek a növények a kártételi veszély „alól”. A kapások közül a kukorica az, amely talán a legkevésbé szenvedi meg a barkókártételt. E kultúra esetében is előfordulhat a kártétel miatti növénypusztulás, azonban a legtöbbször a csúnyán „cafrangosra rágott” (1. kép) növények is regenerálódnak és kinövik a károsítást, de természetesen ennek hatása megmutatkozhat a termésük mennyiségében is.

1. kép:  Erős barkókártétel kukoricán

A barkókártételben a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a növénypusztulás is bekövetkezik. Rossz esetben a károsítást túlélő növényeknél is csökkenhet a termés mennyisége, de a legnagyobb problémát mégis az állományritkulás, a termő tövek számának csökkenése jelenti. Ezt egy bizonyos szintig kompenzálhatja a növényállomány, például a napraforgó esetében a tágabb térállás nagyobb tányérok kinevelését teszi lehetővé, de egy bizonyos szint felett a kiesés pótlására már nincs esély.

Hirdetés

A barkókártétel annál súlyosabb lehet, minél vontatottabb a kelő növényállomány kezdeti fejlődése. Éghajlatunk változása miatt egyre gyakoribb a száraz és meleg tavaszi időjárás, amely kedvező a barkók számára, ilyen viszonyok között intenzíven táplálkoznak és aktívan települnek be a kelő és fiatal állományokba. Amennyiben ez egybeesik a vetett növénykultúra csapadékhiány miatti vontatott fejlődésével, az okozott kár rendkívül súlyos lehet.

A veszélyeztetett területeken az állomány barkókártételtől való megóvása alapvető fontosságú a jó termés elérése érdekében.

Kukoricabarkó, hegyesfarú barkó

Annak ellenére, hogy két külön fajról van szó, ebben az esetben a károsítás jellegzetességei alapján kezelhető együtt a kukoricabarkó és a hegyesfarú barkó. Bár az előbbi inkább az egyszikű, az utóbbi pedig inkább a kétszikű növényeket kedveli tápnövényként, a szántóföldön ez a preferencia nem érzékelhető a károsításuk során.

2. kép: Kukoricabarkók és kártételük kukoricán

E két faj egyedeit gyakorlatilag az összes kapás kultúrában megtalálhatjuk, egyaránt károsítanak kukoricában (2. kép), napraforgóban (3. kép) és cukorrépában (4. kép).

3. kép: Barkókártétel a napraforgó sziklevelein

Kártételük kukoricában főként a növények leveleinek − időnként súlyos mértékű − rágásában mutatkozik meg. Ez jelentős levélfelület elvesztését okozhatja, gyakran a főér is eltörik, amit a levél törés feletti részének pusztulása követ. Kártételük napraforgóban és cukorrépában lényegesen gyakrabban jár együtt tőpusztulással, az állomány kiritkulásával.

4. kép: Kukoricabarkó a szikleveles cukorrépán

Ez a típusú károkozás akár a csíra talajszint alatti, vagy keléskori károsodásakor, akár a kelő növény sziklevél alatti szárrészének átrágásakor kialakulhat. Természetesen károsításuk a későbbiekben a szik- és lombleveleket is érinti, azonban a legnagyobb kockázatot e korai kártételük jelenti.

A kukoricabarkó és hegyesfarú barkó közül egyértelműen az első tekinthető a gyakoribbnak, az esetek túlnyomó többségében ezzel találkozunk, ha barkót látunk a táblánkon. Felszaporodására leginkább azokon a területeken kell számítani, ahol a vetésszerkezetben magas a kukorica részaránya, vagy ha monokultúrában történi e növény termesztése. A telelése is főként a kukoricatáblához kötődik, az annak talajában, vagy szomszédságában, a táblaszéli füves területeken az avarszinten történik, a hőmérséklet emelkedésével innen települnek be az új vetésekbe.

Hirdetés

Lisztes répabarkó

A lisztes répabarkó korántsem tekinthető annyira polifág fajnak, mint az előzőekben említett két barkófaj, táplálkozása a cukorrépához, takarmányrépához, esetleg céklához kötött, más termesztett növényfajokon nem várható a megjelenése. A cukorrépa veszélyes kártevője, a kifejlett egyedek (5. kép) és a lárvák egyaránt károsítanak. Az imágók a csírát, valamint a szikleveles répát tömegesen pusztíthatják rágásukkal, ami miatt az állományban jelentős tőpusztulás alakulhat ki.

5. kép: Lisztes répabarkó és kártétele cukorrépán

Ez akár olyan mértékű is lehet, amely már a termesztés első szakaszában biztossá teheti a veszteséges termesztést, ezért gyakori a károsított területek újravetése. A lárva is károsítónak tekinthető, a fejlődő répatestek rágásával okoz közvetlen kárt, míg közvetett kár az ennek révén kialakuló sérüléseken keresztül fertőző kórokozók miatt következik be. A lisztes répabarkó felszaporodása azokban a körzetekben történhet meg, amelyekben gyakran termelnek cukorrépát. Új vetésekben való megjelenésére, frontális támadására az előző évi cukorrépatáblák, valamint a táblaszélen hosszabb ideig tárolt répaprizmák irányából kell számítani.

A barkókártétellel szembeni védekezésben a tartós és taglózó hatású hatóanyagok együttes alkalmazása vezethet el a sikerhez.

Védekezés a barkókártétellel szemben

A barkókártétellel szembeni eredményes védekezés a jelenlegi körülmények között nem mondható egyszerű feladatnak, az csak jól felépített stratégia mentén valósítható meg. Ahogyan több más kártevővel szemben, így ebben az esetben is lehetne az első lépés a rovarölő hatású talajfertőtlenítő készítményeknek használata, azonban a jelenleg engedélyezett termékeknek nincs érdemi hatása a kártevőkkel szemben. A stratégia következő lépése a vetőmag rovarölő hatású csávázó készítménnyel történő kezelése. A védekezés szempontjából csak azok a hatóanyagok jöhetnek szóba, amelyek a növénybe felszívódva a föld feletti részekbe is szállítódnak, ahol gyomorméregként fejtik ki hatásukat. Ezért a piretroid-típusú termékek a barkók elleni védekezésben − ilyen típusú felhasználással − nem segítenek, azonban elérhető már olyan hatóanyag is, amelyet tulajdonságai alkalmassá tesznek a barkók elleni védekezésre. Azonban az ilyen típusú készítményeknél kockázatot jelent a korai vetés és elhúzódó kelés, idővel ugyanis a természetes lebomlás miatt csökken a hatékonyság. A stratégia harmadik eleme a rovarölő szeres állománypermetezés. Amennyiben jól behatárolható a barkók betelepedési iránya, akkor hasznos lehet néhány szórókeret szélességben be- vagy akár körbeszegni a táblát, a jellemzően „gyalogló” barkók esetében ez adhat némi védelmet. Természetesen a későbbiekben, a kártevők számától függően nem maradhat el a táblaszintű kezelés sem. A védekezéshez lehetőleg felszívódó, tartós hatású rovarölő hatóanyagot tartalmazó készítményt kell választani, amely a kipermetezést követő 10−14 napban fennálló gyomorméreg hatásával védi az állományt. A korábbi években erre egyes kultúrákban szükséghelyzeti engedély keretében volt lehetőség, remélhetőleg ez az idei évben is kiadásra kerül. Az ilyen típusú hatóanyag mellé érdemes a permetlébe kontakt hatáskifejtésű készítményt is keverni, amely taglózó hatásával a már táblán lévő kártevőket fogja gyéríteni. Nem szabad elfeledkezni a permetlé tapadását elősegítő, a fedettséget javító adalékanyag használatáról sem, amely jelentősen hozzájárulhat a kezelés hatékonyságához. Erős kártevőnyomás mellett arra kell számítani, hogy szinte biztosan többszöri védekezésre lesz szükség, érdemes így készülni a munkaszervezés során.

A barkókártétel elleni védekezés szükségessége évjárattól, termőtájtól, de még egy adott tábla elhelyezkedésétől is függhet. Megfelelő védelemben csak akkor tudjuk a vetett állományunkat részesíteni, ha mindig tudjuk, hogyan áll betelepedésük üteme, jelen vannak-e a kártevők a területen. Ezért kiemelkedő fontosságú kapás vetéseink rendszeres szemlézése!

Szerző: AgrárUnió