Kukoricamoly – egy (ismét) jelentős kártevő

A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) a kukorica klasszikus kártevője. Olyannyira klasszikus, hogy eurázsiai eredetű fajként már jóval azelőtt itt élt, mint hogy a kukorica meghonosodott volna az óvilágban. Az európai kukoricatermesztés felfutásával aztán ez a növény vált elsőrendű tápnövényévé a termesztett növények között. Emellett azonban tápnövénye még a kender, cirok, köles, komló vagy a paprika, mint ahogy több gyomfaj is, például disznóparéjok, ürömfajok, kakaslábfű.

A kukoricamoly hernyójának kárképe jellegzetes a kukoricán. A felső levelekre rakott petékből kikelő hernyók „ablakosra” rágják a még begöngyölt, legfiatalabb leveleket, majd a címernél berágnak a szárba. A szár belsejében lefelé haladva táplálkoznak, a szárcsomóknál gyakran kirágva magukat a szárból. A címernél a berágás helye és a szárcsomóknál a kirágások jól láthatók, illetve a kártétel következtében gyakori a címer letörése is. Erős fertőzésnél jelentősebb mértékű szártörés is előfordul. Az idősebb hernyók a csőbe is berágnak, ezzel a csőpenészedésnek is utat nyitnak.
A kukoricamoly elleni védekezés egyik fontos pillére az áttelelő hernyók elpusztítása, amivel a fertőzési nyomást csökkenthetjük. A telelés helye jellemzően a kukoricaszár harmadik–ötödik ízköze, ezért fontos, hogy szárzúzáskor ezt a részt is alaposan felaprítsuk.

Szerző: Dávid István