Életet a Homokra

A Duna–Tisza közi Homokhátság hazánk egyik legérzékenyebb térsége, ahol a klímaváltozás hatásai az utóbbi évtizedekben különösen látványosan jelentkeznek. Az Alföld középső része ma már az ország legszárazabb vidéke: az évi csapadékösszeg alig haladja meg az 500 millimétert, miközben a párolgás gyakran ennek másfélszerese. Az elmúlt harminc évben a talajvízszint átlagosan 2-3 métert süllyedt, egyes helyeken azonban a 6-8 métert is eléri a csökkenés. Ezek a folyamatok gyökeresen átalakítják a homokhátsági ökoszisztémákat, köztük az erdőállományokat, amelyek fenntartása ma már az erdőkezelők egyik legnagyobb kihívása.

Rendszerszintű kockázat

A Duna–Tisza köze természetes növénytakarója egykor változatos mozaikot alkotott: füves puszták, mocsarak és kisebb erdőfoltok váltakoztak egymással. Az évszázadok során azonban a legelők és a szántók terjeszkedése, valamint a települések faanyagigénye drasztikusan lecsökkentette az erdősültséget. Az Alföld eredeti, mintegy 60 százalékos erdőborítottságából a XIX. század elejére alig néhány százalék maradt. A homok megkötése érdekében 1800 körül megindult az alföldfásítás: először fűz- és nyártelepítésekkel próbálták stabilizálni a futóhomokot. Az első világháborút követő faanyaghiány, majd az 1950-es évek nagyarányú erdőtelepítései teremtették meg a mai homokhátsági erdők alapjait. A második világháború utáni országos erdősítési programnak köszönhetően Magyarország erdősültsége az 1950-es évek 11 százalékáról mára 25,4 százalékra emelkedett – ennek jelentős része éppen az Alföldön jött létre.

A klímaváltozás ellenére is van remény. Virágzik a homok

A vízhiány napjainkra rendszerszintű kockázattá vált. A talajvízszint csökkenése több tényező együttes hatására következett be: a csökkenő csapadékmennyiség és a növekvő hőmérséklet mellett a vízrendezési beavatkozások – a folyószabályozások, belvízlevezető csatornák és lecsapolások – is hozzájárultak ahhoz, hogy a felszíni és felszín alatti vizek elhagyják a térséget. Ehhez társulnak a mezőgazdasági és ipari vízkivételek, amelyek tovább csökkentik a talajvíz utánpótlását. A sekély talajvízből egykor táplálkozó gyökérrendszerű fafajok, mint a nyárak vagy a kocsányos tölgy, mára gyakran nem érik el a vízadó rétegeket. A növekedés visszaesik, a koronák ritkulnak, a természetes felújulás pedig sok helyen lehetetlenné válik. A kiszáradó állományok ráadásul érzékenyebbé válnak a kórokozókra, a kártevőkre és a tüzekre is, így a vízhiány közvetetten az erdők fennmaradását veszélyezteti.

Hirdetés

A klímaváltozás hatásai tovább erősítik ezt a folyamatot. A korábban jellemző erdőssztyepp klímát mára fokozatosan a száraz, kontinentális sztyepp klíma váltja fel. A vízhiányos időszakok gyakoribbá váltak, és egyre hosszabb ideig tartanak. A vegetációs időszakban jelentkező hőhullámok miatt a fák vízvesztése nő, miközben a talajvíz pótlása elmarad. Ennek eredményeként a homokhátsági erdők fafaj-összetétele is átalakul: a vízigényesebb fajokat fokozatosan felváltják a szárazságtűrőbbek, mint a feketefenyő, az erdeifenyő vagy az akác. Ez a folyamat egyrészt az alkalmazkodás jele, másrészt a táj természetes biodiverzitásának csökkenéséhez is vezethet.

Technológiák vízmegtartásra

A homokhátsági erdőgazdálkodás egyik kulcskérdése ezért a vízmegtartás. Az erdész szakemberek több évtizedes tapasztalat alapján olyan technológiákat alkalmaznak, amelyek célja a minimális vízkészletek megőrzése és a talaj vízmegtartó képességének javítása. Az egyik legfontosabb ilyen módszer a teljes talajelőkészítés – tuskózás, mélyforgatás és azonnali ültetés –, amely különösen a homoktalajokon hatékony. A mélyforgatás során a humuszos réteget a gyökérzónába juttatják, így a csemeték nagyobb eséllyel érik el a nedvesebb talajrétegeket. Ez a technológia nemcsak a gyökérfejlődést segíti elő, hanem széntárolási szempontból is előnyös, hiszen a mélyre került szerves anyag lassabban bomlik le.

A homokhátsági erdők fafaj-összetétele is átalakul: a vízigényesebb fajokat fokozatosan felváltják a szárazságtűrőbbek, mint a feketefenyő, az erdeifenyő vagy az akác.

A mélyforgatás egyben a talajszerkezet javításának és az inváziós fajok elleni védekezésnek is hatékony eszköze. A bolygatott, pusztuló erdőkben gyakran megjelennek idegenhonos, gyorsan terjedő növények, mint a bálványfa vagy a zöld juhar. Ezek mechanikai és vegyszeres visszaszorítása nehézkes, a teljes talajelőkészítés viszont szinte teljesen megszünteti jelenlétüket. Érzékeny termőhelyeken természetesen más, kíméletesebb megoldásokra van szükség: gödörfúrás, sorköznyitás, pásztanyitás vagy hagyásfás technológiák alkalmazása biztosítja, hogy a csemeték a kezdeti időszakban is túléljék a vízhiányos hónapokat.

Országszerte érezhető a klímaváltozás negatív hatása. Lassan mindenhonnan eltűnik a víz

A térség erdészei több csemetekertben nevelnek szaporítóanyagot, ahol a klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodó származások kerülnek előtérbe. A cél olyan fafajok és származások kiválasztása, amelyek a szárazodó környezetben is életképesek maradnak. A szakmai közösség részben a Balkán-félszigetről és Délkelet-Európából származó génanyagokat is vizsgál – olyan területekről, ahol a jelenlegi klíma már hasonlít ahhoz, amit a Homokhátságon 20-30 év múlva várhatunk. Nem idegenhonos fajok betelepítése a cél, hanem az őshonos állományokat erősítő, klíma-rezisztens származások megtalálása. A kísérleti telepítésekben ezért főként szürke nyár, nemesnyár, akác és kocsányos tölgy szerepel, kiegészítve néhány alacsony vízigényű nyitvatermővel, mint az aleppói fenyő vagy a páncélfenyő.

Hirdetés

Gyakran felmerül a kérdés, hogy az erdők – nagy párologtatásuk miatt – nem fokozzák-e a vízhiányt. Az erdészeti tapasztalatok szerint azonban az erdők vízmegtartó és talajvédő hatása összességében kedvező. A fák lombkoronája csökkenti a talajfelszínt érő napsugárzást, így mérsékli a párolgást, a lehulló avar pedig növeli a talaj humusztartalmát és vízbefogadó képességét. A gyökérzet stabilizálja a talajt, elősegíti a víz mélyebb rétegekbe szivárgását, és megakadályozza az eróziót. Egy hektár egészséges erdő évente akár 1000-1200 tonna vizet is képes a légkörbe juttatni, ezzel hűtve a mikroklímát, csökkentve a hőterhelést és hozzájárulva a szén-dioxid megkötéséhez.

A Homokhátságon azonban nem cél minden területet zárt erdővé alakítani. A mozaikos termőhelyi adottságok miatt sok helyen a gyep-, cserje- vagy talajvédő erdők fenntartása a célszerű megoldás. Bács-Kiskun vármegyében az erdőtársulások aránya jelenleg 21 százalék, a fával borított terület pedig 25,4 százalék. Ez a változatosság biztosítja az ökoszisztéma-szolgáltatások egyensúlyát és a biológiai sokféleség megőrzését. A kollégák célja nem csupán az erdők kezelése, hanem azok, mint ökológiai rendszerek fenntartása. Az elegyes, több fafajból álló állományok jobban ellenállnak a szélsőséges időjárási hatásoknak, így a gazdálkodás is hosszabb távon biztonságosabb.

A homokhátsági erdők nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és klímavédelmi értéket is képviselnek. A futóhomok megkötésén és a talajerózió csökkentésén túl javítják a mikroklímát, megkötik a port, szűrik a levegőt és rekreációs lehetőséget biztosítanak. Az erdészek által fenntartott parkerdők, tanösvények és közjóléti létesítmények – például erdei iskolák, arborétumok – fontos szerepet játszanak a szemléletformálásban és a természetközeli nevelésben. Az itt dolgozók a gazdasági és környezeti felelősség egységében végzik munkájukat, bevételeik egy részét visszaforgatva a természetvédelmi és közjóléti feladatok megvalósításába.

A homokhátsági erdők fennmaradása a következő évtizedek egyik legnagyobb erdőgazdálkodási kihívása. A vízmegtartás, a talajvédelem és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás nem különálló feladatok, hanem egymást kiegészítő szakmai irányok. Az erdészek tapasztalatai azt mutatják, hogy a tudatos talajelőkészítés, az alkalmazkodó fafaj-összetétel, az ellenálló szaporítóanyag és a kutatáson alapuló döntéshozatal együtt képes lehet biztosítani az erdők fennmaradását még a legszárazabb térségekben is.

Víz nélkül nincs erdő – de megfelelő szakmai tudással és felelős gazdálkodással az erdő segíthet visszatartani a vizet, és élhetőbbé teheti a Homokhátságot.

Szerző: AgrárUnió