
Zetor Crystal 170 HD: bevetésre kész!
Traktorok - 2019.09.20
A Zetor tavaly augusztusban mutatta be az újjáélesztett Crystal modellcsalád eddigi legnagyobb tagját, a 171 lóerős HD 170-est. A cseh gyártó az új generációs traktorokkal nemcsak a Tier 4 Final károsanyag-kibocsátási szabványnak, valamint az erőgépeket érintő uniós szabályozás követelményeinek felel meg, hanem a kényelem szintjét is jelentősen emelte.
A Zetor a Crystal HD sorozattal egyedülállót alkotott, mert a könnyű középkategóriás traktorokban a mérnökök a német gyártmányú, nagy hengerűrtartalmú, hathengeres motort egyesítették egy saját sebességváltóval (csökkentett Eco-fordulatszámmal), míg a Carraro soklengőkaros első tengely és az új vezetőfülke-rugózás kellemes komfortszintet biztosít. A cseh gyártó a jelenlegi legerősebb traktorát németországi helyszínen, szilázsszállítás és kaszálás közben tette próbára a közelmúltban.
A teszt során is nyilvánvalóvá vált, hogy a Crystal 170 HD mellett a fő érv egyértelműen a motorja. A közel 6,1 literes, hathengeres Deutz erőforrást széles körben használják (például a Deutz-Fahr Agrotron 6 és 7 sorozat, a Fendt 700 Vario és 800 Vario, az Ursus C–3150 Power esetében), és megbízható, erős, takarékos motornak számít. Mivel a Crystal HD üres tömege mindössze 5,76–6,5 tonna, a 170 HD modellben minden lóerőnek csak 34–38 kilogramm közötti tömeget kell mozgatnia. Az átlag ebben a kategóriában nagyjából 10 kg/LE értékkel nagyobb, és alig találunk olyan gyártót, aki a cseheknél könnyebb hathengeres traktort kínál. A Deutz motor 2100 min-1 névleges fordulatszámon 171 LE (126 kW) teljesítményt biztosít, és a fordulatszám csökkentésével maximum 8 LE többletteljesítmény elérése lehetséges. A maximális forgatónyomaték értéke – 38 százalékos nyomatéknövekedés mellett – a Zetor adatai szerint 739 Nm (1600 min-1 fordulatszámon), ami ebben a teljesítménykategóriában nagyszerű érték. A nyomatékot a teszten különösen a megrakott tandem billenőkocsi elé fogva érzékelték, ahogy a motor kellemesen és erőteljesen alulról kibontakoztatta az erejét. A Tier 4 Final károsanyag-kibocsátási szabvány előírásainak teljesítése érdekében a kipufogógáz-tisztító rendszer egy részecskeszűrővel bővült a motorháztető alatt. Ezáltal egy kicsit kevesebb AdBlue szükséges, a dízel részecskeszűrőt pedig az eddigiekhez hasonló módon néhány ezer üzemóra után ki kell cserélni.
A jelenlegi Crystal generáció jelentős újítása a sebességváltó. A 3 terhelés alatt kapcsolható fokozattal rendelkező, saját gyártmányú, 5 fokozatú sebességváltó már a korábbi modellben is megtalálható volt, ott azonban a 40 km/h végsebesség eléréséhez a motor névleges fordulatszámon pörgött. Az új kapcsolási fokozatnak köszönhetően ez most másképp van, 43 km/h sebesség esetén a Crystal 170 HD fordulatszáma 1750 min-1. Ez üzemanyagot takarít meg, és szállítás közben észrevehetően csökkenti a motor zaját. A két fő csoportot a szokásos módon álló helyzetben kell az üléstől jobbra egy kis karral váltani. Összességében így 30/30 fokozat áll a vezető rendelkezésére, ebből 13 tartozik a 8–16 km/h közötti fő tartományba. Szállítási munkák esetén a terheléstől függően a traktor könnyedén el tud indulni a 2. vagy 3. sebességfokozatban. Szintén jó, hogy a terhelés alatt kapcsolható fokozatok automata váltásához előre beállíthatók a kapcsolási fordulatszámok. Ehhez a kormánykerék műszerfalán meg kell nyomni a megfelelő kapcsolót, és kapcsolni kell az adott fokozatot a kívánt fordulatszámnál.
A Crystal alváza alapvetően nem változott. Elöl alapkivitelben a Carraro soklengőkaros tengelye van beépítve, ami nagyon jó vezetési komfortot és kiváló vontatást biztosít egyenetlen felületeken. 25 kenési pont mellett – amelyeket minden 100 üzemóra után kenni kell – érdemes befektetni egy kenőlécbe vagy egy központi kenési rendszerbe. A Crystal hátsó része egy Zetor tengelyen nyugszik, amely segédkerettel rendelkező blokkszerkezet esetén elbírja a traktor 10 tonna megengedett össztömegét, s ez 1000 kg-mal több, mint az előző generációnál. A 4 tonna körüli hasznos terhelhetőség elegendő a szántóföldi kultivátorokhoz és a frontsúlyokhoz, valamint a közepes tömegű hárompont-függesztésű vetőkombinációkhoz.
A Zetor jelentősen növelte a vezetési és kezelési komfortot. Jelen van a korábbi traktorból már ismert mechanikus vezetőfülke-rugózás, amelynek csillapítása a rugóknál beállítható. A vezetőfülke padlójának a kerettől való elkülönítése miatt a sebességváltóból és a motorból érkező rezgések és zajok is jobban csillapítottak. A kétajtós, 6 oszlopos, az elülső szélvédőn kereszttartóval ellátott és kifordítható oldalablakokkal (valamint hátsó szélvédővel) rendelkező kialakítási módot a jobb látási viszonyok érdekében 10 cm-rel megnövelték. A bal oldali fellépő három helyett négy lépcsőfokot kínál, a meredek jobb oldali létra beépült az új burkolatba. A vezetőfülke műszerfala a beépített színes kijelzővel és fedélzeti számítógéppel szintén új. Korszerűsítették a jobb oldali konzolt is, itt találhatók a kihelyezett hidraulikacsatlakozások elektrohidraulikus vezérlésének a kapcsolói. A vezetőfülke alatt fogaskerék-szivattyú működik, amely 85 l/min teljesítménnyel szállítja az olajat a függesztéshez és a külső fogyasztók számára. Hátul most maximálisan négy kétkörös hidraulikacsatlakozó található (korábban három volt), elöl egy, plusz a frontfüggesztés. Egy fixen hozzárendelt hátsó hidraulikacsatlakozás kívülről is vezérelhető. Az emelőerő hátul maximálisan 8,5 t, elöl legfeljebb 3,5 t (Zuidberg frontfüggesztés). Alapkivitelben a hátsó TLT négy fordulatszámmal rendelkezik (1000/1000E/540/540E), az opcionális 1000-es fordulatszámú front TLT-t szintén a Zuidberg szállítja.
Forgalmazó: Zetor West Hungary Kft.
Cím: 2900 Komárom, Klapka György út 73.
Tel/Fax: +36 (34) 345-302
Mobil: +36 (30) 993-8021
Mobil: +36 (30) 941-1167
Email: info@zetorwest.hu

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva