
Pálmazsír helyett repcezsír – magyar alternatíva a tejelő marhák takarmányozásában
Hírek - 2022.06.01
A tejelő szarvasmarhák számára fejlesztett ki korszerű, a pálmazsírt kiváltó, nagyüzemi körülmények között is használható takarmányt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A három évig tartó kutatás-fejlesztési program teljes költsége meghaladta az egymilliárd forintot, amelyből 760 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása finanszírozott. A Magyarországon iparszerű tartásban termelő intenzíven hasznosított holstein-fríz állományok takarmányozásában a legnagyobb kihívást a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű tejtermelést lehetővé tevő energia- és tápanyagellátás biztosítása jelenti. A tejtermelő tehén a rendelkezésre álló táplálóanyagokat az egyes szervek igényeinek megfelelően osztja fel, ugyanakkor a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében hajlamos saját tartalékainak felélésére, akár az egészségének rovására is. Ezért kiemelten fontos az állatok teljes értékű takarmányozása, enélkül a kondíciójuk leromlik, majd a tejtermelésük is.
A projekt célja olyan hazai előállítású bendőstabil - vagyis a kérődző állatok speciális emésztési mechanizmusának megfelelő, a vékonybélből felszívódó - GMO-mentes takarmánykiegészítő kifejlesztése és gyakorlati alkalmazásának vizsgálata volt, amely a repcét állítja alternatívaként a pálmazsír helyett.
A projekt során bebizonyosodott, hogy az importalapanyagot kiváltó termékek használatával teljesen megszüntethető a pálmazsír felhasználása.
A világjárvány és az ukrajnai háború miatt növekvő világpiaci árak, a tőzsdei árfolyamok hektikus ingadozása mellett azonban az új termék piaci bevezetése gazdaságossági okokból egyelőre nem történhet meg. A koncepció és a termékek csak akkor juthatnak nagyobb szerephez, ha a piac igényli a pálmazsír kiváltását, hajlandó azt megfizetni a tej árában, s ha a repcezsír gyártása olcsóbbá válhat. A fejlesztők reményei szerint az új megoldás a piaci helyzet normalizálódását követően gazdaságosabb, hatékonyabb tejtermelést fog eredményezni, így az állattenyésztés és azon belül a tejelő szervasmarha-tartás kevésbé lesz kiszolgáltatva a pálmazsír világpiaci áringadozásának.
A Hód-Mezőgazda Zrt. - honlapja szerint - 2800 hektár szántó hasznosítását és művelését végzi. Évente 3-4 ezer tonna kalászos és 5-6 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet, 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt.
Forrás: MTI
Címkék: szarvasmarha, takarmány, repcezsír
A szőke szépség (2. rész) – Haflingi ló felvezetésben, ...

Korai Pioneer® kukorica hibridek nagy termésátlaggal

Ahol hisznek az ésszel végzett forgatásos talajművelésben, ott ...

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...

Továbbra is magas a napraforgó ára

Íme, egy új, stressztűrő kukorica, kiugró termőképességgel

A mezőgépek veteránjai – KÜHNE HUNGÁRIA DRILL vetőgép

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

Ragadós száj- és körömfájás jelent meg Németországban

Vessen napraforgót, a klímaváltozás nyertesét!