Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály
Hírek - 2026.09.24
Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
Nemcsak a földeken, de a településeken is láthatóvá vált a vízhiány
A vízhiány Magyarországon idén nem kizárólag a mezőgazdaság problémája volt. A nyári hőhullámok idején több térségben a lakossági vízfogyasztás ugyanis olyan mértékben megnövekedett, hogy a víziközmű-rendszerek kapacitása is nehéz helyzetbe került. Csak a kormány augusztus eleji adatai szerint 465 településen I. fokú, 151 településen II. fokú, 13 településen pedig III. fokú vízkorlátozás volt érvényben. Több településen a vízhiány miatt korlátozásokra és ideiglenes vízpótlásra is szükség volt, Szentendre Pismány városrészében például több száz ingatlan vízellátását kellett átmenetileg lajtkocsikkal segíteni. A tapasztalatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy hosszabb távon nemcsak a fogyasztás mérséklése, hanem a vízellátási és vízgazdálkodási rendszerek fejlesztése is fontos lehet. Az agráriumban az öntözési infrastruktúra, a víztározás és a csatornahálózat fejlesztése, a településeken pedig a vízellátó rendszerek kapacitásának és alkalmazkodóképességének növelése kerülhet egyre inkább előtérbe.
„Az idei nyár egyik fontos tanulsága, hogy a vízhiányt már nem kizárólag a mezőgazdaság problémájaként kell értelmeznünk. A termőföldtől a lakossági vízellátáson át az iparig és az energiatermelésig egyre több terület függ ugyanattól a korlátozott erőforrástól” – mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, agrárkémikus-agrármérnök, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.
Európa sem egységesen szenved a szárazságtól: Magyarország kukoricaimportőrré válhat
A helyzet nem magyar sajátosság, ugyanakkor Európán belül jelentős különbségek alakultak ki. A tartós hőség és az elégtelen csapadék Franciaországban, Dél-Németországban, Észak- és Közép-Olaszországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Nyugat-Romániában fajsúlyosan károsította a nyári kultúrákat. Szlovéniában és Horvátországban szintén romlottak a terméskilátások, különösen a kukorica esetében. A kukorica helyzete jól mutatja, hogy a vízhiány milyen gyorsan válhat piaci kérdéssé. Egyes előrejelzések szerint az EU idei kukoricatermése 50 millió tonna körül lehet, ami közel húszéves mélypont és nagyjából ötödével marad el a közelmúlt átlagától. Magyarország esetében pedig felmerült, hogy az ország történetében először nettó kukoricaimportőrré válhat.
„Nem lehet minden ország helyzetét ugyanazzal a mércével mérni. Van, ahol időben érkezett egy-egy csapadékosabb időszak, máshol viszont a növények legkritikusabb fejlődési szakaszában hiányzott a víz. Ezért egyre fontosabbá válik a helyi adottságokhoz igazodó termesztéstechnológia” – hangsúlyozta a növényorvos.
A vízhiány a gazdaság számos pontján gondokat okozhat
Az idei nyár arra is rámutatott, hogy a víz elérhetősége az agráriumon kívül az európai gazdaság több ágazatának működését is befolyásolhatja. Az alacsony vízállás több nagy folyón, köztük a Dunán és a Rajnán is nehezítette a hajózást. Ez jelentősen korlátozta a hajók terhelhetőségét és növelte a szállítási költségeket. Magyarországon közben a Duna alacsony vízállása és magas hőmérséklete az energiatermelés szempontjából is figyelmet kapott. Elég, ha csak a Paksi Atomerőmű működése körül kialakult krízisközeli helyzetre gondolunk.

„A víz szerepe sokkal összetettebb annál, mint hogy egyszerűen egy termelési inputként tekintsünk rá. Ha egy időben csökken a mezőgazdasági termelés, nehezebbé válik a folyami szállítás, és az energiatermelésben is alkalmazkodni kell, akkor a vízhiány már az egész gazdaság működésére hatással lehet” – mutatott rá dr. Gerda Anikó.
A növénytermesztésnek is újra kell gondolnia a víz szerepét
A Vitafer Hungária Kft. által szervezett, nyár eleji szántóföldi tanulmányút tapasztalatai is már azt mutatták, hogy a gazdálkodók számára az alkalmazkodás már nem elméleti kérdés. A résztvevők között abban egyetértés volt, hogy a változó körülmények között takarékosabban és tudatosabban kell gazdálkodni, abban azonban már eltértek a vélemények, hogy mely ráfordításokon és milyen mértékben lehet érdemben megtakarítani. A sokszor felmerülő kérdés rendszeresen az: hogyan lehet úgy csökkenteni a költségeket, hogy közben a növényállomány alkalmazkodóképessége és a termésbiztonság se sérüljön. A cél nem feltétlenül az, hogy minden körülmények között ugyanazt a termésszintet próbáljuk fenntartani, hanem hogy a rendelkezésre álló erőforrásokhoz minél pontosabban igazítsuk a termelést. A vízhiányos időszakokban különösen felértékelődhet a növénykondíció, a kiegyensúlyozott tápanyagellátás és az olyan technológiák alkalmazása, amelyek segíthetik a növényeket a hő- és vízstressz elviselésében.
„Az agráriumban a következő években az alkalmazkodás egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tudjuk ugyanazt a termőhelyet szükség esetén kevesebb és kiszámíthatatlanabb vízzel is eredményesen használni. Ehhez nem egyetlen technológia, hanem tudatos, egymásra épülő termesztési döntések sora szükséges” – fogalmazott a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.
A 2026-os nyár tapasztalatai alapján így a vízhiányról egyre kevésbé érdemes kizárólag időjárási szélsőségként beszélni. Magyarországon és Európa számos térségében egyszerre jelent meg mezőgazdasági, települési, energetikai és gazdasági kihívásként. A következő időszak egyik legfontosabb feladata ezért az lehet, hogy a vízhez való alkalmazkodás ne csak akkor kerüljön előtérbe, amikor már kialakul a hiány, hanem hosszú távú gazdasági és szakmai tervezés részévé váljon.
Forrás: Vitafer Hungária Kft.
Címkék: aszály
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Rizsbejárás Kisújszálláson: fókuszban az indián rizs
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Melyik gumicsizma való melyik mezőgazdasági munkához?
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...