Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok Nyilatkozatát

A pásztorkodás több mint csupán a múlt része: egyszerre megélhetési forma, kulturális örökség és a táj használatának sajátos módja, amely a természet alapos ismeretére épül. A pásztorok jól ismerik állataikat, a legelők növényzetét, az időjárás változásait és a természet legapróbb jelzéseit is. Ez a generációkon át felhalmozott, gyakorlati tapasztalatokon alapuló tudás különösen értékes lehet az egyre gyakoribb aszályok és a tájak kiszáradása jelentette kihívások kezelésében, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban.

Legelő – legyen hol legeltetni

A Nyilatkozat egyik központi üzenete, hogy legelő nélkül nincs pásztorság. A pásztorok biztonságosabb és kiszámíthatóbb hozzáférést szeretnének a legelőkhöz, és azt kérik, hogy a hagyományosan legeltetett gyepek használatában a természetvédelmi és a gazdálkodási szempontokat együtt vegyék figyelembe.

Ennek természetvédelmi jelentősége is van. Magyarországon mintegy félmillió hektárnyi olyan gyepterület található, amelynek természeti értékei fennmaradásához a legeltetésre is szükség van. Ezek között sok olyan terület van, amely más mezőgazdasági módon csak nehezen vagy egyáltalán nem hasznosítható, a legeltető állattartás viszont élelmiszert termel rajtuk, miközben a gyepek állapotának fenntartásához is hozzájárul.

Tudás – hallgassuk meg a pásztorokat

A dokumentum másik hangsúlyos kérése: ne döntsenek a pásztorokról a pásztorok nélkül. Saját gyakorlati tapasztalataik alapján szeretnének érdemben részt venni az őket érintő agrár-, természetvédelmi, állategészségügyi és tájhasználati döntésekben.

A nyilatkozat szerint a változó környezetben egyre fontosabbá válik az a helyi tudás is, amelyet a pásztorok hosszú idő alatt, a tájjal és az állatokkal való mindennapi együttélés során szereztek meg. Ebből a tapasztalatból nemcsak más pásztorok, hanem kutatók, természetvédők és döntéshozók is tanulhatnak.

„A pásztor az, aki nem a füvet viszi a jószághoz, hanem a jószágot a fűhöz, és ezzel a táj olyan zegzugaiban is tud legeltetni, amelyeket kerítéses rendszerekkel nem lehetne – pásztorosan szólva – tisztán tartani. A jó pásztor tehát egyfajta tájgondnok, mert kezeli, kézben tartja a tájat, például korlátozza a tájidegen inváziós fajok terjedését, megakadályozza a becserjésedést, vagy a mediterrán térségben hozzájárul a nagy kiterjedésű bozóttüzek megelőzéséhez.” – mondta Molnár Zsolt botanikus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoport vezetője, etnoökológus, az ENSZ-év fő hazai szervezője.

A jövő – legyen, aki továbbviszi

A hagyományos pásztortudás csak akkor maradhat fenn, ha lesznek fiatalok, akik számára a pásztorkodás vonzó és hosszú távon is fenntartható megélhetési lehetőséget jelent. A nyilatkozat ezért gyakorlati pásztorképzést, valamint a földhöz, az állatállományhoz, a finanszírozáshoz és a piachoz való jobb hozzáférést is fontosnak tartja.

Ehhez kapcsolódik a legeltetett állatokból származó élelmiszerek kérdése is. A pásztorok szerint fontos lenne, hogy a fogyasztók jobban ismerjék ezeknek a hús- és tejtermékeknek az értékét, és közben erősödjön a helyi termelés, feldolgozás és a tisztességes piacra jutás lehetősége.

„Ezzel a nyilatkozattal azt is kérjük, hogy engedjenek minket alkalmazkodni a változó világhoz, az aszályos évek kihívásaihoz. Például segítsenek, hogy legeltethessünk télen is, vagy legeltethessünk gabona- és kukoricatarlókon. Ha a gazdák nem szántanák meg a tarlóikat, nemcsak legelőhöz jutnánk, hanem több víz is maradna a talajban, több humusz is képződne, ami szintén jó a földnek.” – mondta Sáfián Lajos, hajdúsámsoni juhász, aki a hazai pásztorokat képviselte a 2026 augusztusi mongóliai pásztor világtalálkozón.

Élő tudás, jelen idejű örökség

A Magyar Pásztorok Nyilatkozatának bemutatása a Néprajzi Múzeum A Hortobágy Budapesten című programjának egyik kiemelt eseménye volt. A nap során pásztorok, pásztornők, kutatók és más szakemberek mutatták be, hogyan fonódik össze a pásztorkultúrában a hagyomány és a jelen, az ember és az állat kapcsolata, valamint a gazdálkodás és a természetvédelem. A rendezvény azonban a pásztorkultúra és az élő örökség több más, ma is aktuális kérdését is a középpontba állította.

A Nők a Pásztorságban Csoport tagjai személyes történeteken és tapasztalatokon keresztül mutatták be a nők szerepét a pásztorközösségekben. A csoport egyik legfontosabb célja, hogy láthatóvá tegye a nők munkáját, tudását és a hagyományok továbbadásában betöltött szerepét.

A Társaság a Komondorért Egyesület a komondorállomány csökkenésére és a fajta hagyományos munkaképességének megőrzésére hívta fel a figyelmet. A szervezet a fajta genetikai értékeinek és hagyományos munkaképességének megőrzése érdekében Komondor Fajtanemesítő Programot indít.

Az Eleven Örökség Munkacsoport a kulturális és genetikai örökség szempontjából egyaránt értékes, hagyományos haszonállat- és munkakutya-állományok fennmaradásának kérdésével foglalkozott. Terepkutatásai során a munkacsoport korábban kihaltnak hitt, elveszettnek vélt vagy kevéssé kutatott állományokat is vizsgál, köztük hagyományos kutya- és haszonállat-típusokat.

Az egész napos rendezvényt filmvetítések, könyvbemutatók, pásztorkutya-bemutató és szakmai beszélgetések színesítették. A Pásztorsarokban a látogatók személyesen is találkozhattak pásztorokkal, emellett bemutatták a Néprajzi Múzeum A Hortobágy Örökös Pásztorai című új dokumentumfilmjét is.

A rendezvény az ENSZ Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évéhez is kapcsolódott, amely aktualitást ad annak a kérdésnek, milyen szerepe lehet a pásztoroknak és a legeltetett tájaknak a jövőben. A program egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a pásztorkodás nem lezárt múlt, hanem ma is élő és változó tudás, amelynek megőrzése és továbbadása közös érdek.

A Nyilatkozat a Magyar Pásztorok Hálózata és a Nők a Pásztorságban Csoport által megfogalmazott álláspontot és javaslatokat foglalja össze, elkészítését a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont koordinálta.

A teljes Magyar Pásztorok Nyilatkozata itt érhető el.

Forrás: HUN-REN