Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás kihívásai (1. rész)

Molnár Szilvia: Az Európai Unió 2030-ig szóló klíma- és erdőstratégiája alapjaiban írja felül a vadgazdálkodás hagyományos logikáját is. A stratégiában a természetes erdőmegújulás, több milliárd új fa elültetése a cél, de az is kiolvasható, hogy a biológiai kockázat miatt a túlszaporodott nagyvadállomány intenzív szabályozása szükséges. Hogy élik ezt meg a hazai szakmai szervezetek?

Darányi Zsolt: Jelenleg sajnos egyáltalán nem szakmai, hanem érdek alapon viszonyulnak a vadállomány szabályozásához, pedig a tudományos műhelyekből évtizedek óta jönnek ki olyan kutatási anyagok, amelyek nagyon jó alapokat adhatnak egy korszerű vadgazdálkodáshoz. Például a Soproni Egyetemen Náhlik András (Prof. dr. Náhlik András erdőmérnök, vadgazdálkodási szakmérnök, a Soproni Egyetem munkatársa, 2020-ig rektora – a szerk.) és munkatársai már az 1990-es években végeztek élőhelyhasználati és táplálékpreferencia vizsgálatokat, melyek alapján egyértelmű, hogy jó ideje változtatás szükséges a vadgazdálkodásunkban, mert a jelenlegi rendszer több eleme fenntarthatatlan. Ilyen például a gímszarvas helyzete. A gímszarvas felszaporítása nálunk a 19. században kezdődött, elsősorban a trófeája miatt. Nádler Herbert (Nadler Herbert /1883–1951/ vadászati szakíró, vadász, zoológus, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója 1929–1948 – a szerk.) dolgozta ki azt a trófeabírálati képletet, amelyet némi módosítással a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) is átvett. Nagyon sokáig azt gondolta a szakma, hogy a trófea mérete hasonlóan öröklődik, mint sok más testi tulajdonság. Ma már az örökléstan tudomány fejlődésének köszönhetően tudjuk, hogy mindössze 17 százalék (!) az öröklődési együtthatója a gímszarvas agancsnak. A szabad területi állományban a tehenek ez irányú genetikai adottságai ismeretlenek, ráadásul ennek a tulajdonságnak az öröklődése poligénes, amit, hogy még összetettebb legyen, multifaktoriális gének szabályoznak*. (*E B Kruuk et al.: heritability and selection but no evolution, 2002). Az olyan vadaskertekben, ahol tenyésztik a gímszarvast, az ivadékvizsgálatok alapján már jobban tudják a szakemberek, hogy milyen utódok várhatóak az adott egyedektől. Vagyis a bikákat, teheneket a minél jobb utódok létrehozására szelektálják, mégis mindössze csak 30 százalékra tudják felvinni ezt az öröklődési együtthatót.

MSz: A vadgazdálkodásban dolgozók számára a tudományos eredmények a „szürke zóna” területei? Nem képesek a tudomány által felkínált tudással foglalkozni?

DZs: Fogalmazhatunk úgy, hogy nem akarnak a tudományos eredményekkel foglalkozni. Ebben alapvetően a hagyományra való hivatkozás, kényelem, a saját vadászati lehetőségek megtartásának szempontjai játszanak szerepet.

Hirdetés

MSz: Tehát a gímszarvas túlszaporodásának egyik forrása a minél nagyobb trófea iránti igény?

DZs: Lassan 200 éve egy rózsaszín burokban létezik a vadgazdálkodás, többek között a gímszarvasállomány kialakításával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy azok a vadászati szakemberek, akik egykor elkezdték a szálkai, a gemenci vagy az 1960-as években a lábodi szarvasállomány kialakítását, még nem voltak birtokában azoknak a tudományos ismereteknek, amelyekkel mi ma már rendelkezünk. Naprakész ismereteink vannak a gímszarvas élőhelyhasználati és táplálékpreferencia szokásairól, örökléstani sajátosságairól, ehhez képest nem változtatott a szakma lényegében semmit. Az 1986-os karapancsai gímszarvasbika elejtése* óta nem volt világrekord gímszarvasbikánk, csupán egy-egy kiugró méretű trófeával bíró egyed van évente. (*1986. szeptember 3., a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság területe; a trófea súlya több, mint 15 kg, pontszáma: 271,01 CIC-pont; Bleier József karapancsai fővadász hozta terítékre.). A nyolcvanas években az országos, éves gímszarvas teríték nagyjából 20 000-30 000 között volt, ehhez képest 2024-ban 85 343 volt a darabszám. A kétezres évek elején-közepén, mint vadászati felügyelő benne voltam egy szakmai munkában: a túlszaporodott gímszarvasállomány radikális állománycsökkentését tűztük ki célul, kezdve azzal, hogy a tehénállomány számát kezdjük el apasztani, mert ezzel csökkenni fog a születendő borjak száma. Ez kezdő gondolatnak nem is volt rossz, aztán nem történt előrelépés. A gímszarvas-gazdálkodásunk annyira trófeacentrikus, hogy folyton a bikára, a minél nagyobb agancsra fókuszál, pedig, ahogy utaltam rá: az agancs mérete mögött összetett genetikai háttér áll. És még valami: már látszanak a hazai állományban az állattenyésztésben jól ismert túltartási stressz jelei. Zala megyében gímszarvasból, az elmúlt évek január-februári társas nagyvad vadászatok alkalmával 30 kg alatti gímborjak estek el, miközben egy egészséges gímborjú már januárban el kellene, hogy érje a 40-50 kilót. Az első agancsú – csapos – bikák az adott év nyarán 70 kg körüli testsúlyúak, ehhez képest manapság még a következő téli hajtásokban is tömegével csak 50 kg körüliek. Tudomásul kell vegyük: jelentősen apasztani kell a bikák számát is, ideiglenesen félretéve a hibás elejtés fogalmát.

Gímszarvas-gazdálkodásunk jelenleg túlzottan trófeacentrikus

MSz: Milyen, nem tipikusnak mondható elemek vezethetnek még a vadállomány-túlszaporodáshoz?

A vadászatra jogosultak nagy része egyesületi formában működik. Alapvetően a tagok vadászati tevékenységére jöttek létre. Viszont a tevékenységük költségekkel jár, amit az egyesületi tagdíjak nem fedeznek; érthető, hogy tagdíjakat már nem akarnak tovább emelni. A költségeket a vadhúseladásból és a bérvadásztatásból finanszírozzák. A vadászat, a vadgazdálkodás egyre emelkedő költségeit pedig egyre több vad tartásával próbáljuk realizálni. Ez egy ördögi kör, ami szintén a túlszaporodáshoz vezetett. És van még valami, ami a gímszarvas állományszabályozásához is köthető. A magyarországi vadászati idényeket a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (VHR.) szabályozza. Ezt egyszerű rendeletmódosítással sokkal igazságosabbá, működőképesebbé lehetne tenni. A gímbika vadászati idény szeptember 1. – január 31. (csapos bika március 31.) között van. Vagyis a zömmel mezőgazdasági területekkel rendelkező vadászterületek, ahol a bikák novembertől augusztusig tartózkodnak, és a vadkár zöme keletkezik, gyakorlatilag megfosztottak az igazán nagy és értékes trófeájú bikák elejtésének lehetőségétől, mivel a bőgés kezdetén, augusztus közepe táján, a bikák elhúzódnak a klasszikus, erdei bőgőhelyekre (ahol a vadkár lényegesen kevesebb). Az érett gímbika esetében az idény szeptember 1. és október 31. között van. Kérdem én: miért nem tart, mondjuk december 10-ig? A jelenlegi idényt a hagyományon kívül semmi nem indokolja (kivéve a nagy erdősültségű üzemi vadászterületek érdekei!). Ha el tudom bírálni szeptember 1-én, hogy az a bika lőhető vagy sem, akkor a bírálatot el tudom végezni december 10-én is. Így viszont az előbb említett, zömmel agrár jellegű vadászterületek megint csak kizáródnak az érett (legértékesebb) trófeájú bikák vadászatából. A hatékony állományszabályozásnak szintén gátja a nagyvad társas vadászatán részt vevő vadászok számának korlátozása. Az említett rendelet külön bekezdésben, 25 főben maximalizálja a leálló puskás vadászok számát. A jogalkotói szándék szerint ez a 2006 óta hatályos rendelkezés a vadászati balesetek csökkentését célozta. Remélem, ebben is lesz változás (lásd a keretes tartalmat). Mert ez egyrészt feszültséget okoz a vadásztársaságokban (sokan kimaradnak a vadászatokból), másrészt igazságügyi szakértőként tapasztalom, hogy nem a létszám, hanem emberi mulasztások, kapzsiság, az adrenalinfröccs okozza a problémákat a legtöbbször (folytatás a következő lapszámban).   

„Jelentősen apasztani kell a bikák számát is, ideiglenesen félretéve a hibás elejtés fogalmát.”

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 2026. július 1-jén tette közzé a vadászat rendjét meghatározó 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet végrehajtási szabályait módosító tervezetét. Ennek értelmében a nagyvad társas vadászatán részt vevők száma főszabály szerint legfeljebb 25 fő lehet. Ettől eltérően maximum 40 vadász is jelen lehet a hajtáson. Ehhez szigorú feltételeknek kell teljesülniük: a vadászterületnek legalább 10 ezer hektárosnak kell lennie, minimum 50%-os erdősültséggel. Minden megkezdett 10 fő után kötelező 1 hivatásos vadász jelenléte, a résztvevőknek feltűnő ruházatot kell viselniük, a rendezvényt előre jelezni kell a hatóságnak. A tervezet társadalmasításának végdátuma: 2026. július 8.

Szerző: Molnár Szilvia – AgrárUnió