Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható vadgazdálkodás új szemlélete

A közvéleményben gyakran egymásnak ellentmondó álláspontok jelennek meg: egyesek szerint a nagyvadállomány túlszaporodott, mások úgy vélik, hogy a jelenlegi vadgazdálkodási gyakorlat megfelelő, míg vannak, akik magának a vadászatnak a létjogosultságát is megkérdőjelezik.

A vadlétszám önmagában nem minden

A vadgazdálkodás alapját hosszú időn keresztül a vadlétszám megbecsülése jelentette. A kezelési tervek, a hasznosítási kvóták és a vadkár mérséklésére irányuló döntések jelentős része ma is az éves állománybecslésekre épül. A vadállomány pontos meghatározása azonban rendkívül összetett feladat. A nagyvad mozgása, a különböző élőhelyek közötti vándorlás, a napszakos aktivitás, valamint az alkalmazott becslési módszerek bizonytalansága miatt a nyilvántartott adatok és a tényleges állomány között jelentős eltérések alakulhatnak ki.

Erre hívja fel a figyelmet dr. Jánoska Ferenc kutatása is, amely szerint a hivatalosan nyilvántartott és a valós állomány között országos léptékben számottevő különbség feltételezhető. Míg a hivatalos adatok megközelítőleg 122 400 egyedes gímszarvas-törzsállományt jeleznek, addig a jelenlegi, évente 68–75 ezer egyedet meghaladó teríték hosszú távú fenntartásához a tavaszi állománynak a számítások alapján 220 ezer egyed felett kellene lennie. Ez közel százezer egyedes eltérést jelent, amely jól érzékelteti, hogy a vadlétszám meghatározása önmagában nem tekinthető egzakt tudománynak.

Hirdetés

Mindez ugyanakkor nem feltétlenül azt jelenti, hogy a hazai vadgazdálkodás hibás alapokon nyugszik. Sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a vadállomány megítélésében érdemes más mutatókat is figyelembe venni. Egy adott területen ugyanis ugyanakkora egyedszám egészen eltérő hatást gyakorolhat attól függően, hogy milyen a termőhely, milyen az erdő szerkezete, milyen a táplálékellátottság, illetve milyen állapotban vannak az élőhelyek.

A hivatalosan nyilvántartott és a valós állomány között országos léptékben számottevő különbség feltételezhető.

Vadállomány okozta Élőhely Változás

Ez a felismerés vezetett ahhoz a szemléletváltáshoz, amely napjainkban egyre inkább meghatározza a korszerű vadgazdálkodást. A hangsúly fokozatosan áttevődik a vadlétszám becsléséről annak vizsgálatára, hogy a vad milyen hatást gyakorol az élőhelyre. Ennek egyik legfontosabb hazai eszköze lehet a Vadállomány okozta Élőhely Változás (VÉV) monitoringrendszer. A módszer alapja, hogy azonos termőhelyi adottságok mellett bekerített és szabadon látogatható mintaterületeket hasonlítanak össze. Mivel a bekerített területeken a nagyvad nem képes befolyásolni a növényzet fejlődését, jól elkülöníthetővé válik a vad által okozott hatás minden egyéb környezeti tényezőtől.

Hirdetés

A felmérések során nem a vadat, hanem az élőhely állapotát vizsgálják. Értékelik az erdő természetes újulatának fafaj-összetételét, magasságát, a csemeték rágottságát, a cserjeszint fejlettségét, a lágyszárú növényzet állapotát, valamint azt is, hogy az elegyfafajok képesek-e természetes módon fennmaradni. Ezek az indikátorok sok esetben pontosabban jelzik a vadterhelés mértékét, mint bármely létszámbecslés.

Ha a bekerített és a kontrollterület között jelentős különbség mutatkozik az újulat fejlődésében vagy a növényzet összetételében, az arra utal, hogy a vadállomány meghaladja az élőhely eltartóképességét. Ha ugyanakkor a két terület fejlődése hasonló, az azt jelzi, hogy az adott élőhely képes fenntartható módon eltartani a jelenlegi vadlétszámot.

Ez a megközelítés azért fontos, mert a fenntartható vadgazdálkodás célja nem önmagában a vadlétszám csökkentése vagy növelése, hanem annak biztosítása, hogy az erdei és mezőgazdasági ökoszisztémák hosszú távon is megőrizzék természetes működőképességüket.

Élőhelyfejlesztés

Amennyiben elfogadjuk azt a szemléletet, hogy a vadállomány állapotát elsősorban az élőhely minősége határozza meg, logikusan következik, hogy a korszerű vadgazdálkodás egyik legfontosabb feladata magának az élőhelynek a fejlesztése. A vadlétszám szabályozása önmagában ugyanis nem képes megoldani azokat a problémákat, amelyek hátterében valójában az élőhelyek leromlása, feldarabolódása vagy a táplálékbázis csökkenése áll.

Az élőhelyfejlesztés nyomában létrejött változatos növényzet búvóhelyet ad a kisemlősöknek, amelyek fontos szerepet töltenek be a táplálékl

Az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági táj jelentősen átalakult. A nagyüzemi művelés térnyerésével csökkent a táblák közötti mezsgyék, bokorsávok és facsoportok aránya, sok helyen eltűntek a természetes gyepek, a kisebb vizes élőhelyek, miközben az egybefüggő szántóterületek nagysága folyamatosan növekedett. Ezek a változások nemcsak az apróvadfajok állományára gyakoroltak kedvezőtlen hatást, hanem a nagyvad természetes táplálkozási lehetőségeit is jelentősen beszűkítették. Az élőhelyfejlesztés ezért ma már nem kiegészítő feladat, hanem a fenntartható vadgazdálkodás egyik alapvető eszköze.

A legismertebb élőhelyfejlesztési módszer a vadföldek létesítése. A korszerű vadföld azonban jóval több egyszerű takarmánytermő területnél. A megfelelően összeállított növénykeverékek – például lucerna, bíborhere, baltacim, cirokfélék, napraforgó vagy különböző gabonafajok – egész évben változatos táplálékot biztosítanak a nagyvad és apróvad számára egyaránt, miközben sűrű növényállományuk búvóhelyet is nyújt.

Az élőhelyfejlesztés jelentősége azonban talán még látványosabban mutatkozik meg az apróvad-gazdálkodásban. A mezei nyúl, a fogoly vagy a fácán állományának alakulását sokkal inkább meghatározza az élőhely minősége, mint maga a vadászati hasznosítás. A csibék fejlődéséhez például nagy mennyiségű rovar szükséges, amelyet elsősorban virágos gyepszegélyek és természetközeli növényállomány képes biztosítani. Ha ezek az élőhelyek eltűnnek, a kibocsátott vagy természetes úton született állomány túlélési esélyei jelentősen romlanak.

Például a fácán állományának alakulását főképp az élőhely minősége határozza meg

A kutatások azt is igazolják, hogy az apróvad számára kialakított élőhelyek számos más faj számára is nélkülözhetetlenek. A virágzó növényállomány táplálékot biztosít a vadméheknek, zengőlegyeknek, poszméheknek és különböző lepkefajoknak. A megnövekedett rovarállomány pedig közvetlenül kedvez a rovarevő madaraknak, köztük több védett fajnak is. A bokros szegélyek kiváló fészkelőhelyet nyújtanak például a tövisszúró gébicsnek, a sordélynak, a mezei poszátának, valamint számos énekesmadárnak.

Az élőhelyfejlesztés kedvező hatásai nem állnak meg a madaraknál. A változatos növényzet búvóhelyet biztosít a sünöknek, menyétféléknek és kisemlősöknek, amelyek fontos szerepet töltenek be a táplálékláncban. Ezek jelenléte közvetve a ragadozó madarak – például az egerészölyv, a vörös vércse vagy egyes bagolyfajok – fennmaradását is segíti. A biodiverzitás növekedése tehát nem egyetlen faj sikerét jelenti, hanem egy teljes ökológiai rendszer stabilabb működését.

Az élőhelyfejlesztés a fenntartható vadgazdálkodás egyik alapvető eszköze.

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak a vízmegtartást szolgáló élőhelyfejlesztések is. Az éghajlatváltozás következtében gyakoribbá váló aszályos időszakok nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a vadállományt is érintik. A kisebb tavak, sekély vízállások, dagonyák vagy időszakos vizes élőhelyek kialakítása egyszerre szolgálja a nagyvad vízellátását, valamint számos kétéltű, hüllő, vízi rovar és védett madárfaj fennmaradását.

Mindezek alapján egyre világosabbá válik, hogy a modern vadgazdálkodás és a természetvédelem céljai sokkal több ponton találkoznak, mint azt korábban gondoltuk. A vadföldek, cserjesávok, erdőszegélyek vagy vízmegtartó élőhelyek kialakítása nem kizárólag a vadászható fajok érdekeit szolgálja, hanem hozzájárul a teljes táj ökológiai állapotának javításához.

A fenntartható vadgazdálkodás tehát nem a vad és az ember, nem az erdészet és a természetvédelem, illetve nem a mezőgazdaság és a vadászat közötti választásról szól. Sokkal inkább arról, hogy e területek közös célját felismerve olyan tájhasználati gyakorlat alakuljon ki, amely egyszerre biztosítja a természeti értékek megőrzését, a gazdálkodás eredményességét és a jövő generációk számára is élhető, biológiailag sokszínű környezet fennmaradását.

Szerző: Tarjányi Lili – AgrárUnió