Okos szélvédő a Valtrától
Traktorok - 2019.11.30
Az AGCO csoporthoz tartozó Valtra régóta dolgozik a SmartGlass nevű megoldásán, amely lényegében egy szélvédőbe integrált kijelzőrendszer. Úgy tűnik, jövőre már piacra kerül a végső változat, amivel a finnek úttörővé válnak a traktoriparban.
A Valtra a közelmúltban mutatta be a SmartGlass „okos szélvédő” végső változatát, amelyet 2020-tól már a traktorokba is beszerelnek. A futurisztikus megoldás révén a kezelőnek nem kell levennie a szemét az útról vagy a szántóföldről, hiszen minden fontos adat a szélvédőn jelenik meg előtte. A középre pozícionált SmartGlass egy olyan átlátszó kijelző, amelyet két üvegfelület közé helyeznek be, így nem áll fenn a sérülésének veszélye.
A látványos megoldásnak a homlokrakodókkal végzett munkák során is jó hasznát lehet venni, hiszen a kezelő szeme előtt állandóan ott „lebegnek” az olyan alapvető információk, mint a billentési szög, az emelt tömeg, vagy az erőgép fordulatszáma. A felhasználó természetesen maga választhatja ki, mely adatok látszódjanak a szélvédőn, és ezeket a beállításokat a 9 colos SmartTouch érintőképernyős terminálon végezheti el.
A SmartGlass első koncepciójának bemutatása után a Valtra átfogó teszteket végzett el az okos szélvédővel. A gazdák visszajelzése szerint az alapvető elképzelés kiváló volt, ám a kijelző végső formába öntésén még sokat kellett dolgozniuk, hogy ne legyen zavaró, és tökéletesen ellássa feladatát. A kijelzőt némileg megnövelték, és javítottak a láthatóságán is, hogy szikrázó napsütésben is kivehetők legyenek rajta az információk. A Valtra egyelőre 20 darab SmartGlass szélvédővel felszerelt traktort juttat el a gazdákhoz, 2020-tól azonban a megoldás mindenki számára elérhetővé válik.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: traktor, Valtra, SmartGlass, kijelző, szélvédőMegszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
Mire figyeljenek szójatermesztéskor?
Országos Jégkármérséklő Rendszer – mozgalmas szezonkezdés
Corte SE
Szedd magad eper 2024 - Friss országos lista, 32 helyszínnel
A választás az Ön kezében van - HerbBacto-Vital
A sebesség minden, csak nem állandó
A vadkár-érem több oldala
Hogyan teljesíthető, az AKG pályázattal a zöldtrágyanövény ...
Korszerű fejési rendszerek a világban