
Kukorica helyett napraforgó: sokan döntenek idén így, de nem biztos, hogy jól teszik
Növénytermesztés - 2023.03.22
A tavalyi drámai aszály sok magyar gazda kedvét vette el a kukoricától, ezért úgy néz ki, hogy idén a napraforgó termésterülete fog növekedni. Szakemberek szerint ez nem biztos, hogy jó döntés.
Különös év eddig a 2023-as, hiszen a búza olcsóbb a kukoricánál, ami nem sűrűn fordul elő. A magyar gazdák sokat morgolódnak a szabadon beáramló ukrán gabona miatt, azt viszont el kell ismerni, hogy a tavalyi súlyos aszály után idehaza úgy kellett a kukorica, mint egy falat kenyér, az importot tehát nem lehetett elkerülni.
Mindez az Agrárium 2023 konferencia kerekasztal-beszélgetéséből derült ki, amelyet a Portfolio Csoport rendezett Kecskeméten. A megszólaló szakemberek szerint gondot jelent az is, hogy a szokásos értékesítési ütemek nagyon lelassultak idén. A kukorica esetében 60–70 százaléknál tart a kereskedelem, a napraforgónál valamivel jobb az arány.
Kissé nyugtalanító helyzet, hogy sok gazda még nem döntött a végleges vetésszerkezetről, kivárnak a vetőmag beszerzésével, de úgy tűnik, hogy a kukorica helyett – a tavalyi rossz tapasztalatok miatt – sokan a napraforgó mellett fogját letenni a garast.
Ez nem biztos, hogy bölcs dolog, mert rengeteg napraforgó nyersolaj érkezett hozzánk importként, miközben a végtermékek iránt visszaesett a kereslet, ezáltal nagy mennyiségű napraforgómag maradt bent a magyar raktárakban, sokkal több, mint kukorica.
A szakemberek ezért azt javasolják, hogy minden nehézség ellenére idén is inkább a kukoricával érdemes próbálkozni. Persze, ez nem lesz olcsó mulatság, annak ellenére, hogy valamelyest csökkentek az inputárak, ám még így is 450–600 ezer forint lesz egy hektár önköltsége, és nemcsak a kukoricánál, de a búzánál is. Várakozások szerint egyébként a kalászosok tonnánkénti ára 80–90 ezer forint közt fog beállni.
További részletek az Agrárszektor cikkében.
(Fotó: Ioachim Marcu/Pixabay)
Címkék: kukorica, napraforgó, magyarország, aszály, termesztés, készletek, vetés, szakemberek
Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Agritechnica múltja és jelene - programáttekintés és jegyárak

Mi a mezőgazdasági biztosítás előnye? Hol kössünk ...

Agritechnica 2023: Megújul az IRTEM 3 m-es vontatott ...

Jön az európai húsadó? – Miért ne dőljünk be ennek a ...

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Jövő évi vetési tervek – életbe lépő új vetésváltási és ...

Jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési ...