A szárazság az igazi probléma, nem a kevesebb műtrágya
Növénytermesztés - 2023.03.18
Egyre többen serénykednek traktorral a határban: a gazdák a tavaszi fejtrágyázást és a tavaszi magágyelőkészítést, kalászosok vetését végzik sok helyen.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a mostani időszakra jellemző viharos szélnek nem örülnek a gazdák, az erős széllökések kiszárítják a talajt, a földek porosodnak, és a szél elhordja a talaj felső rétegét. Mint mondta, a tavaszi fejtrágyázás már korábban elkezdődött, a műtrágyaárakat elfogadhatónak tartják a termelők.
Ismeretes, 2022-ben közel harmadával kevesebb műtrágya fogyott a hazai piacon, s mintegy 400 ezer tonnányi hiányzik a termőföldekről. Ennek alapvetően az az oka, hogy tavaly az egekbe szöktek a műtrágyaárak, miközben egyes növényi kultúrákban – főleg a kukoricában – óriási bevételkiesés realizálódott.
Petőházi Tamás elmondta: a kevesebb műtrágyahasználat miatt véleménye szerint a terméseredmények szempontjából nem várható visszaesés; sokkal érzékenyebben érinti a hazai szántóföldi növénytermesztést a víz és annak hiánya.
Ugyan az öntözésfejlesztés országszerte elindult, a beruházásokkal óvatosan bánnak a termelők. Hiába állnak rendelkezésre ehhez uniós források, a pályázati pénzhez saját tőkére is szükség van, amit a legtöbben hitelből fedeznének. A jelenlegi hitelkamatok mellett azonban mindenki óvatos, a gazdák és a pénzintézetek is – mutatott rá az elnök.
Forrás: Vg.hu, Fotó: Pixabay
Címkék: aszály, szárazság, műtrágya, öntözés, magágyelőkészítés, fejtrágyázás, vetés
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
