gabona

Rajt-cél győzelem – A korai fejlődési fázisban szerzett előny a betakarításig kitart

A növények termőképességének fokozása, a termés növelése a gazdálkodók egyik alapvető célja. Az eredményt számtalan tényező befolyásolja, melyek közül az időjárásra ugyan nem tudunk hatni, mégsem vagyunk teljesen védtelenek vele szemben, hiszen a növények ellenálló képessége javítható. Ennek egyik eszközét a manapság egyre elterjedtebb és elfogadottabb biostimulátorok jelentik.

A bioaktív anyagok előnyeit hazánkban lassan tizenöt éve biztosítja a gazdálkodók számára a Timac AGRO, mely talajjavító anyagait, szilárd műtrágyáit és levéltrágyáit is többféle biostimulátorral teszi még hatékonyabbá.

A FERTIACTYL® STARTER a Timac AGRO ki­­fejezetten fiatal állományok kondicionálására ki­­­­­­­­­­­fejlesztett gyökérstimulátor oldata, mely az ekkor leginkább szükséges tápelemeket, az azok hasznosulását javító és a korai fejlődést serkentő biostimulátor komplexet tartalmazza.

Szabo LaszloSzabó László
egyéni vállalkozó
Vésztő

 

A FERTIACTYL® STARTER-rel kapcsolatos ta­pasztalatai összegzésére Szabó László vésztői gazdálkodót kértük fel, aki már egy évtizede elégedett felhasználója a terméknek.

 – Kérem, néhány mondatban mutassa be a gazdaságát!

 – A fiammal közösen gazdálkodunk Vésztőn, amely Békés megyében, a Körösök vidékén található. Növénytermesztéssel foglalkozunk, és összesen 900 hektár földet művelünk. Ennek egyik fele saját és bérelt terület, a másik felét pedig bérmunkában gondozzuk. A bérmunkában művelt terület meghatározó részén teljes körű szolgáltatást végzünk.

– Milyen talaj- és időjárási adottságok jellemzők önöknél?

 – Jellemzően nagyon kötött, fekete, nehezen művelhető talajon gazdálkodunk: igazi „vendégmarasztaló” földek. A terület meghatározó részén savanyú kémhatás a jellemző, de vannak olyan részek is, ahol közel semleges. Az időjárást gyakran szélsőségek jellemzik. Alapjában véve mindig a vízzel van a probléma – egyszer nincs, máskor meg túl sok. Nehéz eldönteni, hogy a szárazság vagy a túlzott vízbőség okoz-e több bajt: az aszály alaposan megnyirbálja a termést, a túl sok eső pedig ezeken a talajokon nagyon megnehezíti a művelést és a betakarítást, ráadásul könnyen alakul ki belvíz.

 – A talajok tápanyaggal való feltöltöttségét, tápanyag-szolgáltató képességét milyennek ítéli meg?

 – A vidék jellegéből adódóan nagy a heterogenitás a táblák között és a táblákon belül is. Igyekszünk minél jobban kiszolgálni a növényeket, így azok a földek, amiket már régebben művelünk, tápanyagokkal jobban feltöltöttek. Megtettük az első lépéseket a precíziós gazdálkodás felé, aminek az eredménye lehet, hogy ezek a különbségek idővel mérséklődnek.

 – Milyen növényeket termesztenek, és milyen eredményeket érnek el?

 – A három fő növényünk a búza, a kukorica és a napraforgó. Mindhárom növénynél jelentős ingadozások lehetnek a termésben.

Az időjárástól sok függ, de a te­­­­­­­­­­­­­rületi adottságok is fontosak. Ez utóbbi­nál nem csak a talaj változatosságára kell gondolni, ugyanis sokszor egy-egy csapadéknak óriási jelentősége van, amit az egyik határrész megkap, a másik pedig nem. A búza esetében 5-7 t/ha a jellem­­­ző termés. Kukoricánál általában 7-10 tonna, az adottságaink körülbelül 10 tonnánál behatárolják a termés maximumát. Sajnos olyan is előfordul, hogy aszályos időben 7 tonna alá szorul a hozam. A napraforgó jellemzően 2,5-3,5 t/ha között ad.

Mérsékelhető a stressz

 – Milyen lehetőségeket lát a termések stabilizálására?

 – Inkább az ingadozások mérsékléséről lehet beszélni. Korábban beszéltünk már azokról a stressz-tényezőkről, amelyek sajnos nagyon nagy hatással vannak a termésre: az aszály, a belvíz vagy a legtöbb helyen jellemző savanyú kémhatás. Ezeken felül ott vannak még a kórokozók, kártevők, gyomnövények. A káros hatásaikat a talajműveléssel, a tápanyag-utánpótlással és a növényvédelemmel próbáljuk ellensúlyozni.

 – Milyen szerepük lehet a stressz okozta károk csökkentésében a biostimulátoroknak?

 – Saját tapasztalattal a Timac AGRO FERTIACTYL® STARTER gyökérstimulátor oldatáról rendelkezem, ami tápelemek mellett biostimulátor hatóanyagot is tartalmaz. Ez egy korai felhasználású termék, amely a fejlődés kezdeti szakaszában ad lökést a növényeknek. Ennek szemmel látható jelei az erőteljesebb állomány, a nagyobb gyökérzet. Véleményem szerint az így nyert jobb kondíció és az erősebb gyökérzetből adódó hatékonyabb víz- és tápanyagfelvétel eredményezi, hogy strapabíróbb, ellenállóbb lesz az állomány, és könnyebben túllép egy-egy stresszes időszakon.

 – Mióta használja a FERTIACTYL® STARTER terméket? Hogyan alakult azóta a felhasználása a gazdaságában?

 – Lényegében a FERTIACTYL® STARTER használatával indult a Timac AGRO-val a kapcsolatom, amely már egy évtizedes. Azóta természetesen más termékeiket és szolgáltatásaikat is kipróbáltam, mint például a komplex trágyákat vagy a talaj-mintavételezést. Tóth Bálint területi szaktanácsadó keresett meg, és ajánlotta figyelmembe a terméket. Akkor 50 hektáron próbáltam ki kukoricában. A kedvező tapasztalatok után először ebben a kultúrában növeltem a kezelt területet, majd beépítettem a napraforgó, néhány éve pedig a búza technológiájába is. Sok más levéltrágyát is kipróbáltam, de a FERTIACTYL® STARTER ragadt meg a technológiánkban, és a saját veteményünket ma már teljes területen kezeljük vele.

Szabad szemmel látható hatás

 – Milyen eredmények győzték meg róla, hogy a technológia szerves részévé tegye a FERTIACTYL®-kezelést?

 – Mindhárom kultúrában volt szemmel látható hatása a kezelésnek. Kukoricában táblafelezéssel próbáltam ki először, és látványosan elvált a két állomány: a kezelt kukorica nagyobb volt, haragosabb zöld, és a gyökérzete is erősebb volt, és az időjárási szélsőségeket is jobban viselte. Tíz év tapasztalat alapján a termésben nálunk plusz tíz százalékot jelent egy ilyen kezelés. Nem olcsó szerről van szó, de az eredmény mellett nem volt kérdés, hogy érdemes-e vele foglalkozni. Napraforgónál nagyobb levélméretet és mélyebb zöld színt tapasztaltam a kezelés hatására, búzánál pedig nagyobb volt az állomány, mint a kezeletlen.

 – Mikor és hogyan használja a FERTIACTYL® STARTER-t? Milyennek ítéli meg a kezelhetőségét?

 – Az állomány korai kezelésére, minden kultúrában évente egyszer juttatom ki. Kukoricában 3-6 leveles állapotban, napraforgóban lehetőleg 3-4 levélben, de előfordul, hogy kicsit későbbre csúszik. Korai kezelésnél a termék jelentős része még a talajra kerül, de a FERTIACTYL® STARTER a talajon keresztül is kifejti a hatását. A gabonában kora tavasszal, még a gyomirtás előtt végzek egy tápanyagpótlást, ezzel együtt szoktam kiadni. A dózisa 2–5 l/ha, ami egy ilyen terméknél teljesen rendben van, a kijuttatás során pedig tíz év alatt soha nem volt minőségi vagy keverhetőségi probléma.

 – Véleménye szerint kinek érdemes próbát tenni a FERTIACTYL® STARTER-rel?

 – Mint minden más terméket, ezt is a komplett termesztéstechnológia részeként lehet értékelni. Annak tudom ajánlani, aki igyekszik minél jobban kielégíteni a növények igényeit, és cserébe szeretne többlettermést viszontlátni. Ebben tud segíteni a FERTIACTYL® STARTER.

Tíz év tapasztalat alapján a termésben nálunk plusz tíz százalékot jelent a kezelés.

Szerző: AgrárUnió

Tags: műtrágya, biostimulátor, Timac AGRO

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom