
Alacsony árak, csökkenő lakossági fogyasztás
Növénytermesztés - 2016.08.16
Hazai piaci tendenciák és a világ búzatermesztése címmel tartott átfogó előadást Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség elnöke a Hajdú-Gabona Zrt. és a Sumi Agro közös hajdúnánási rendezvényén. A szakember – aki főállásban a Hajdú-Gabona elnök-vezérigazgatója – többek között a kiváló magyarországi adottságokról, de egyelőre ki nem használt lehetőségekről, a malomiparban tapasztalható öldöklő versenyről és az összefogás fontosságáról beszélt.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
Kivételes helyzetben van a magyarországi szántóföldi növénytermesztés, amely nagyon sok országnál lényegesen jobb lehetőségekkel rendelkezik – fogalmazott Lakatos Zoltán, aki kijelentésének alátámasztására elmondta: hazánknak elméletileg a 79 százaléka megművelhető terület, míg ugyanez az arány a Föld teljes területére vetítve mindössze
9 százalék körüli. Ráadásul a 79 százalék jelentős része, mintegy 58 százalék alkalmas a szántóföldi növénytermesztésre, és ezzel Európában Dánia után a második helyet foglalja el Magyarország – tette hozzá a szakember, aki szerint ez óriási lehetőségeket rejt magában, amiből a kalászosok, ezen belül a búzatermesztés is nagyobb szerepet kaphat a jelenleginél. A búza hazai vetésterületéről elmondta, hogy folyamatosan egymillió hektár körüli, idén valamivel kevesebbet, 960 ezer hektárt vetettek be a gazdálkodók.
A kukorica vetésterülete 1,1-1,2 millió hektár, és folyamatosan emelkedik az árpával bevetett terület nagysága, mivel egyre többen jöttek rá arra, hogy a hat-hét tonnás hektáronkénti átlagot hozó árpával lehet annyit keresni, mint a búzával. Szintén növekszik a napraforgó és a repce vetésterülete – ismertette, majd arról beszélt, hogy hazánkban az európai uniós csatlakozás előtt a gabonafélék és az olajos magvak átlagtermése 12,6 millió tonna volt, jelenleg pedig már 15,8 millió tonna. „Lassan tehát elérjük a nyolcvanas évek végének a szintjét” – jegyezte meg némi iróniával Lakatos Zoltán.
Szerző: AgrárUnió
Címkék:
Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Mi várható kukorica és cirok fronton?

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

A mezőgépek veteránjai – Fendt dízel-ló

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben