Őszi kalászosok vetése, előkészítő elemei

A vetés, mit agrotechnikai elem, művelet „csak” egy része az egésznek, annak, hogy későbbi állományunk erőteljes, egyöntetű és egészséges legyen.

Azt, hogy melyik kalászosfajt termesszük, nagyban befolyásolja területi adottságunk, annak időjárása, talajtani tényezői. Igaz, az előbb azt mondtuk, hogy ellenállóak, nem „válogatósak”, de azért igen jelentős különbségek vannak köztük. A rozs, mondhatni, a legszívósabb, a legzordabb időjárású, leggyengébb talajú területek kalászos gabonája. A tritikálé is jól tolerálja a kedvezőtlenebb körülményeket, őt követi az őszi árpa, kiterjedt gyökérzetével, és magas, vékonyabb szára miatt a nagyon jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon meg is dőlhet. Leginkább az őszi búza igényeit kell kiemelni, a legjobban a csernozjom-csernozjom dinamikájú talajokon terem, gyengébb talajokon, szárazabb régiókban az őszi árpa termésben megelőzi. A rozs a gyenge homok, savanyú erdőtalajok növénye, míg a tritikálét a humuszosabb homokokon, kötöttebb talajokon termesztik.

A termőhelyünk alapján megválasztott fajon belül nagyon fontos a fajta is, főként őszi búza esetében, ahol egyes betegségekkel szembeni ellenállóságot, a falhasználásnak megfelelő beltartalmi paramétereket (takarmányozás – malomipar) kell figyelni. A tritikálé fajtái között is találhatók már a sütőiparnak megfelelő beltartalommal rendelkezők.

Vetésváltás

A vetésváltásnak köztudottan egyre nagyobb a jelentősége a szántóföldi növénytermesztésben. A most tárgyalt kalászosok ebben az esetben sem túl igényesek, akár kalászos után is vethetők, természetesen a közös betegségek meglétére oda kell figyelni, ebben az esetben érdemes más növényt (gyökgumós, pillangós, olajos növényt) vetni. A hüvelyes-pillangós növényeknek, mint előveteményeknek, az őszi búza esetében mindenképpen pozitív a hatásuk az általuk visszahagyott nitrogén miatt, amit a búza felhasznál, nagyobb termésmennyiséggel, magasabb fehérjetartalommal hálálva meg azt. Az őszi árpánál ez már nem annyira kívánatos, főként, ha a talaj is jobb tápanyag-szolgáltató képességű, mert a túlzott nitrogénellátás hatására a magas szár meggyengül, a kalászok telítődésekor megdől az állomány, ami minőségromláshoz vezet. A rozs és a tritikálé betegségekkel szembeni ellenállóképessége nagyon jó, így 2-3 évig is lehetnek önmaguk után.

A kalászosok legjobb előveteményei a korán lekerülő növények, őszi káposztarepce, takarmányborsó, amelyek után minél hamarabb egy sekély (6-8 cm) tarlóhántásra van szükség, egyrészt a vízmegőrzés, másrészt a kombájn és a gyomnövények által elszórt magvak talajba keverése miatt, amelyek kikelnek és egy újabb – a tarlóhántástól kissé mélyebb – talajmunkával, még maghozásuk előtt, zöldtömegüket visszadolgozzuk a talajba. Nagyon fontos ez, mert a gyomok elleni védelemnek ez az első lépcsője. Valamint az utónövényként vetett kalászos állományokban ez az elővetemény kultúrgyomként jelentkezhet, így már a tarlóművelés megelőzéseként gyéríthetjük, könnyíthetünk az őszi gyomirtási munkálatainkon.

Hirdetés

Alapvetően nem igénylik a forgatásos, mély alapművelést, azonban kalászos után, valamint nagy mennyiségű szármaradvány esetében indokolt a szántás. Előbbi esetben a fertőzött növényi részek, hasonló gyomflóra magjainak leforgatásával a fertőzésveszély csökkenthető, utóbbi esetben pedig a vetéstechnológia, a vetőgép kialakítása és „tudása” határozza meg az eke használatát.  

Általánosságban 60-130 kg nitrogénre, foszforból 30-100 kg-ra, káliumból pedig 80-130 kg-ra van szükségük hatóanyagban kifejezve, a talaj tápanyagtartalmától, előveteménytől függően. A teljes kiszámolt nitrogénadag 20-30 százalékát ősszel, a többit tavasszal, akár három adagban (tél vége – bokrosodás vége /szárbaindulás kezdete/ – kalászolás) juttassuk ki. Arra is érdemes figyelnünk, hogy az utóbbi évek telei enyhék, főként a búzánál tapasztalhatjuk, hogy télen sem áll le a fejlődése, így az őszi adag nitrogént „megeszi” már a tél elején-közepén, és arra leszünk figyelmesek, hogy az egyébként elég szép és ezidáig kiegyenlített állomány foltokban sárgul, visszamarad a fejlődésben. Igaz, nem tudjuk sohasem, milyen télre számíthatunk, de talán érdemes ezt a 20-30 százalékos részarányt egy kicsit emelni az adottságoknak megfelelően, a túl nagy adagot azonban a túlfejlődés miatt kerülnünk kell, mert rontja a télállóságot. Az idei évben az eddigi gyakorlat, miszerint tél végén minél hamarabb jusson ki az első tavaszi nitrogénadag, sem volt minden esetben jó, hiszen a melegebb időszakban megindult a fejlődés, majd a késői fagy károkat okozott a leveleken. A hüvelyeseket mint előveteményeket már érintettük, viszont a kukorica esetében más a helyzet, itt a sok szerves maradvány miatt inkább plusz nitrogénnel, körülbelül 20-30 kg/ha többlettel kell számolnunk. Ha ez elmarad, az őszi fejlődés vontatottabb lesz.

Vetésidő, vetéstechnika

A rozs, őszi árpa, de még a tritikálé vetésideje is szeptember harmadik dekádjától október legelejéig terjed, az őszi búza optimuma azonban október eleje és vége között van. Az optimálistól korábbi vetés túlfejlődéshez, az pedig a télállóság csökkenéséhez, míg a túl késői vetés a kelés elhúzódásához vezet, fejletlenül megy az állomány a télbe.

A kivetendő csíraszámnál érdemes a fajtatulajdonos-nemesítő cég ajánlásait követni, mert vannak fajták a vetőmagpiacon, amelyek már 5 millió alatti (akár 4,3-4,5 millió csíra/ha) hektáronkénti csíraszámmal is vethető, így a régebbi 230-250kg/ha vetőmagmennyiség helyett csupán 180 kg/ha mennyiséget igényelnek, jó bokrosodóképességüknek köszönhetően.

Hirdetés

Az őszi árpánál és őszi búzánál meg kell említeni a hibrideket is, amelyeknek – vetés szempontjából – két fontos tulajdonságát kell kiemelni. Az egyik vetésidő, amely hibridbúza esetében korábban, míg a hibridárpáknál a fajtákhoz képest később végezhető, a másik pedig a csíraszám, ami a fajtákra jellemző értékek egyharmadára tehető.

Végül – de nem utolsósorban – foglalkozzunk egy kicsit a technikával. A gabonavetőgépekkel támasztott követelményeket az MSZ 19104/2-79 szabvány tartalmazza, a teljesség igénye nélkül néhány fontos kritérium:

• szemtörés mértéke 0,3 százalék alatt legyen
• a hektáronként kivethető magmennyiség tág határok között mozogjon
• a vetésmélység is tág határok között legyen állítható, valamint a sortávolság 7-20 cm közötti legyen
• a kivetett magvak 80 százalékának a beállított mélységben kell lennie
• a vetőszerkezet és magtartály ürítése gyors és egyszerű legyen
• a magadagolásnak egyenletesnek kell lennie, nem függhet a magtartályban lévő vetőmagmennyiségtől
• A vetőmag-adagolás egyenletességét a vetőgép kereszt- és hosszirányú dőlése nem befolyásolhatja, ennek értéke keresztirányban maximum 15 százalék

A technika gyors fejlődésének köszönhetően egyre pontosabb vetéseket tudunk véghezvinni. Manapság már létezik a kalászos magvakat szemenként vető gép is, valamint a vetési pontosság még precízebb kivitelezése miatt a vetőszerkezet talaj általi hajtását sok típusnál már alapból ̶ vagy opcióként választható ̶ elektromos hajtásra cserélték.

Működésüket tekintve is többféle típus létezik, ami használatukat is nagymértékben meghatározza:

• hagyományos vetőgépek
• kombinált vetőgépek
• vetőkultivátorok
• direktvetőgépek

A vetőkultivátorok többfunkciós kialakításuknak (talajművelés, magágykészítés, tömörítés, startertrágyázás, vetés) és nagy területteljesítményüknek köszönhetően egyre inkább elterjednek, igaz, vontatásukhoz nagy vonóerőigényű traktorokra (30-50 LE/méter vetőgép munkaszélesség), teljesítményük kihasználásához pedig nagy területekre van szükség.

Mind a négy őszi kalászosunk a pázsitfűfélékhez tartozik, így azt mondhatjuk igénytelenek, mégis termesztéstechnológiájukban vannak elemek, amelyekre érdemes odafigyelni, igazából nagy termés, jó minőségben csak folyamatos odafigyeléssel valósítható meg nálunk is.

Szerző: AgrárUnió