
440 lóerős óriás és impozáns tervek az MTZ-től
Traktorok - 2020.07.05
Közel 4 millió traktort gyártott eddig (a honlapján lévő számláló szerint) az MTZ/Belarus, amely 2019-ben sem zárt rossz évet, hiszen 40 ezer erőgép gördült le a szerelőszalagokról. Egy évtized múlva évi 60 ezer gép előállítását tervezik, a 440 LE-s „óriásuk” azonban ennél sokkal hamarabb piacra kerül.
50 százalékos termelésbővítéssel kalkulál a fehérorosz MTZ/Belarus 2030-ra. Az impozáns terveket a vállalat megszületésének 74. évfordulóján tették közé. A Magyarországon is kedvelt márkát még a szovjet időkben, nem sokkal a II. világháború lezárulta után, 1946 májusában alapították. Jelenleg az MTZ Holding közel 22 800 embert foglalkoztat. 2030-ra az alkalmazotti létszámot 15 ezerre csökkentenék, miközben az éves termelést 60 ezer darab traktorra futtatnák fel.
Mindehhez természetesen jelentős modernizálásra és beruházásokra lesz szükség, amelynek első jelei máris megmutatkoztak. A tavaly novemberi hannoveri Agritechnica kiállításon rukkoltak elő azokkal az új erőgépekkel, amelyeket elsősorban az európai és amerikai piacra szánnak (természetesen Stage V emissziós szintű motorokkal). Új modellként a 440 LE-s motorral felszerelt Belarus-4522-es masinát is leleplezték a közelmúltban, amellyel szintén a nyugati gazdák igényeit igyekszenek kielégíteni. A monstrumot már 2016-ban is láthattuk, és azóta több mint egy tucatot gyártottak le belőle, majd folyamatos tesztelés alá vették a Minszk környéki földeken.
A 4522-es gép hathengeres Caterpillar C13 dízelmotorral van felszerelve, és a tömegéhez, erejéhez illő széles abroncsokkal a káros talajtömörödés elkerülése érdekében. A gyári fotókon szereplő változat elöl Goodyear 1000/50 R25, hátul Alliance 1250/50 R32 gumikkal rendelkezik. Szemmel láthatóan a dizájnon is finomítottak 2016 óta, a lámpákat például elegánsan a hűtőrácsba integrálták. A piacra dobás előtti hivatalos bemutatóra 2020 szeptemberében kerül sor.
Címkék: traktor, mezőgépgyártás, újdonság, Belarus, MTZ

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...

Hírek, információk a szántóföldről - Védekezési lehetőségek a ...

Végkiárusítással egybekötött Black Friday Genezis Műtrágya ...

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...

Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

Trágyaszórók a Fliegltől: megrakva minden földi jóval

Év Magyar Mezőgépe 2023