
Nyílt lapokkal játszik a Fliegl
Gépesítés - 2019.10.26
Gyárbejárás és gyakorlati bemutató az első hazai partnertalálkozón Gazdag termékkínálatából tartott impozáns bemutatót kora ősszel a Fliegl. A német központú, Abdán gyártóüzemmel rendelkező cég újra bebizonyította, hogy elkötelezett az innovatív és környezetkímélő technológiák mellett.
Nemzetközi partnertalálkozót szervezett – 1993-as fennállása óta először – a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben szeptember második felében. A gyárbejárás mellett gyakorlati bemutatókra is sor került, s ezen a németországi (mühldorfi) központú vállalat valamennyi olyan termékét felvonultatták, amely fontos lehet a magyar piac számára. Az Ackermann Tamás cégvezető által prezentált bemutató újdonságai és érdekességei közül válogattunk.
Az ADS letoló trágyaszóró a hagyományos ( kaparóláncos) megoldásokkal szemben a minimális kopású letolós rendszert alkalmazza. A Lébénybe elvitt ADS 60-as típus mind közül a legkisebb, hiszen 6 köbméteres raktérfogattal (a csúcsmodell 18 köbméteres) és 6000 kg megengedett össztömeggel rendelkezik. A Fliegl elsősorban a trágya, a komposzt és a biogáz szárazanyagának kijuttatására fejlesztette ki ezt a termékcsaládot, amelynek tagjai az alacsony súlypontnak és a széles nyomtávnak köszönhetően egyenetlen terepen is magabiztosan mozognak. A szórószerkezet függőleges, kardános meghajtású hengerei 12 m-es munkaszélességre képesek.
ADS 60 letoló trágyaszóró
Az átrakócsigával felszerelt ASW 271 letolókocsi újfajta homlokfallal és letolórendszerrel rendelkezik. A kéttengelyes, 20 tonna megengedett össztömegű, 2000 mm oldalfallal rendelkező eszközt mezőgazdasági anyagok szállítására tervezték. Előnyei nyilvánvalók a billentős rendszerekkel szemben, ilyen például az alacsony súlypont , amely ürítéskor sem emelkedik meg, a problémamentes letolás kis belmagasság esetén is, a kisebb olajszükséglet, valamint az akár 60 százalékkal nagyobb rakodási lehetőség a tömörítés segítségével. A letolókocsi nagy teljesítményű átrakókocsivá alakítható az „ÜLS 400” típusú átrakócsigával. A lébényi bemutatón egy trágyaszóróval felszerelt ASW 261-est is felvonultattak, amely 600 kg-mal kisebb (6200 kg-os) önsúllyal és egy méterrel rövidebb (6100 mm hosszú) teknővel rendelkezik az ASW 271-eshez képest. Raktérfogata 30 köbméter.
ASW 261 letolókocsi trágyaszóróval
A Büffel rendfelszedő átrakókocsi a legutóbbi hannoveri Agritechnica szakkiállításon mutatkozott be. A cégalapító idősebb Josef Fliegl ötlete alapján kifejlesztett termék a szecskázásra is képes rendfelszedő adaptere révén jelentősen meggyorsíthatja a munkát. Az anyagot előbb a saját, 10 köbméteres tárolóbunkerébe továbbítja, innen pedig egy szalagon keresztül rakja át azt a szállítójárműre. Előnye, hogy bármilyen megszokott szállítójármű részt tud venni a betakarításban, olyan területeken is tud dolgozni, ahol egy pótkocsi esetleg nem férne el. Az, hogy a rendfelszedést kisebb géppel tudjuk megvalósítani, számottevő üzemanyag-megtakarítással és kisebb talajtaposással jár.
Büffel rendfelszedő átrakókocsi
A Fliegl palettáján fontos helyet foglalnak el a hígtrágya kiszórására alkalmas technológiák. A tápanyagok célzott és adagolt talajba juttatása mellett a környezetterhelés csökkentésére is nagy gondot fordítanak, ezért az ejtőcsöves terítőegységen kívül talajba injektáló gépeket is kínálnak. Az ejtőcsöves rendszereknél alkalmazott Garant csigás elosztó dugulásmentes, talajközeli, egyenletes kijuttatást garantál a legnehezebb terepviszonyok között is. Az eszköz szállításkor csepegésmentes. Munkaszélességük
6–24 méter lözött változik. Kiegészítő felszerelésként tárcsás vagy kultivátoros folyékonytrágya-injektáló is használható. A munkaszélesség 3–6,2 méterig terjed, és az eszköz minden gyártmányra felszerelhető. Az agresszív, maró hatású anyagok szállításához horganyzott vagy műanyag tartályos gépeket kínál az abdai cég. Ilyen a magas nyomású HFW tartálykocsi is, amely 5–25 ezer liter közötti térfogattal érhető el, és ideális megoldás nagy szárazanyag-tartalmú anyagok kijuttatására. Az egytengelyes Jumbo Line és Jumbo Turbo Line sorozatú tartálykocsik kifejezetten lejtős területekre lettek kifejlesztve, s utóbbiak annyiban különböznek a „normál” Jumbóktól, hogy kiegészítő centrifugálszivattyúval rendelkeznek.
A kompresszorral kombinálva opcióban egy hidraulikusan forgatható szórófej felszerelésére is van mód, így a nem járható lejtőkre is kijuttatható a hígtrá-
gya. Szintén ellenálló anyagból készülnek a Poly-Line műanyag tartálykocsik, amelyek 6000 és 18 500 liter közötti térfogattal, pumpás, magasnyomású és szállító tartálykocsiként érhetők el.
PFW 14 000 ALPHA Line kijuttató kocsi
Az új, nagy teljesítményű ULW 30 átrakókocsi a betakarításkor jelentkező kapacitásproblémák esetén nyújthat segítséget a gazdáknak. Felesleges még egy kombájnt vásárolni, hiszen a szántóföld és a magtár közötti logisztika jobb megszervezésével az efféle bajok könnyen orvosolhatók.
ULW 30 átrakókocsi
A magyar igényekhez igazodó, itthon gyártott és fejlesztett, tandemtengelyes ULW 30 átrakókocsi 30 köbméter kapacitású, és a 420 mm átmérőjű átrakócsigával percenként 7,5 tonna termény „átdobására” képes.
A nagy tételű bálaszállításra Nyugat-Európában sokáig nem jelentkezett igény, Magyarországon viszont már régóta keresettek az efféle eszközök. Mivel ezeket csupán néhány hétig használják egy évben, és általában a szabadban tárolják őket, a korróziónak ellenállónak kell lenniük. Ekkora felületet azonban nehéz horganyozni, a Fliegl ezért dolgozta ki az újfajta konstrukcióit. A cég a normál bálaszállítók mellett hidraulikus rakományrögzítős változatot is kínál, természetesen csúszásmentes rakfelülettel, 8-tól 24 tonnáig terjedő megengedett össztömeggel.
DPW 180 B bálaszállító
A Woodking Classic ágvágó a belógó ágak, lombok, bokros területek gondozására alkalmas. A teleszkópos, kerekes vagy homlokrakodóra szerelhető, robusztus eszköz hidraulikus motorral hajtott, így nagy munkabírású, ugyanakkor könnyen vezérelhető. Akár 280 mm átmérőjű ágak fűrészelésére is alkalmas, 5–8 km/h munkasebesség mellett. A Woodking Classic lelke a három darab, kemény fémmel szerelt, 700 mm átmérőjű tárcsa, amelyek 4 mm vastag és 5 mm hosszú tépőfogakkal vannak ellátva. A gép munkaszélessége 2100 mm, és opcionálisan 111 fokban dönthető. Létezik Slim, vagyis extra lapos fűrészfejjel felszerelt változata is.
Fliegl-mérföldkövek
1975 Idősebb Josef Fliegl a bajorországi Kastlben megalapítja gépgyárát
1991 A triptisi (türingiai) üzem megnyitásával elkezdődött a Fliegl terjeszkedése
1993 Megkezdi működését a magyarországi gyár a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán
1994 Új üzemcsarnok épül hazánkban
1995 A német gyár részére történő komponensgyártás mellett megkezdődik a magyar piacra termelés
1998 A Fliegl bemutatta saját fejlesztését, az ikonikussá vált ASW letolókocsit
2000 A letolókocsi immár trágyaszóró adapterrel szerelve is kapható
2004 Az abdai új szervizépület a Nemzetközi Közlekedési Hatóság által autorizált vizsgabázisként működik, illetve átadják a Nemzetközi Kereskedelmi Központot is
2007 A komlói gyáregység immár a Fliegl gyár részét képezi
2012 A 2600 négyzetméteres festőcsarnok megépítése
2013 Agro-Center bolt létrehozása
2017 Teljesen új, 27 méter magas csarnok építése, amelyben a modern technikájú magasraktár kap helyet
2018 A Fliegl negyedszázados jubileumát ünnepli Magyarországon
2019 A porral festő üzem megépítése és a legújabb táblalézer-beruházás
2020 A meglévő kereskedelmi központ bővítése, szerviz és Agro-Center építése, összesen 3600 négyzetméteren
Szerző: AgrárUnió
Címkék: Fligl
Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Mi várható kukorica és cirok fronton?

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé