Elképesztő bevétel született a Claasnál is
Traktorok - 2018.12.21
Egyre-másra küldik a diadaljelentéseket a mezőgépgyártók az év végéhez közeledve. Most a Claas adott hírt közel 3,9 milliárd eurós rekordbevételről, és ami még fontosabb, a következő esztendőre is stabil fejlődést vár.
Rekordévet zárt a Claas, amely idén 3,889 milliárd eurós bevételt termelt. Ez bő 100 millióval haladja meg az előző évi 3,761 milliárdot, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent. Az adózás előtti nyereség is szépen gyarapodott, hiszen elérte a 226 millió eurót (szemben a tavalyi 184 millióval).
A német családi vállalkozás értékelése szerint a rekorderedmény azért is megbecsülendő, mert ebben az évben is egy változékony, hektikus piacon kellett helytállniuk. A lendületet elsősorban Németország, illetve összességében Nyugat-Európa jelentős mezőgépvásárlásai biztosították számukra. Észak-Amerika is jól teljesített, Kínában viszont visszaesést tapasztaltak.
A Claas hagyományosan sokat költ kutatás-fejlesztésre, és ez idén sem volt másképp, a K+F ráfordítások 233 millió eurót tettek ki (az előző esztendőben 217 milliót). Ha tíz év távlatában nézzük, a kutatás-fejlesztési összegek mára megduplázódtak a német óriásvállalatnál. A Claas jelenleg bő 11 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, akiknek várhatóan jövőre sem kell aggódniuk a munkájukért, hiszen a cég stabil fejlődésre számít a következő évben is.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: mezőgépgyártás, CLAAS, rekord, profit , globális
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...