A vetőmag szövetség is csatlakozott a Közösségi Agrármarketing Kódexhez
Hírek - 2016.04.04
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) is csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgatósága által kezdeményezett Közösségi Agrármarketing Kódexhez. A szervezet az exportpiaci lehetőségek bővülését reméli az immár 28 résztvevőt tömörítő együttműködéstől.
A vetőmag szövetség közleménye kiemeli: a VSZT-nek 862 tagja van, akik az ágazat egészét tekintve évi százmilliárd forintos nagyságrendű árbevételt érnek el. A vállalkozások több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő. Magyarország jelentős vetőmagtermelő, a magyar cégek erős exporttevékenységet folytatnak. A magyar vetőmag legfontosabb felvevő országai Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország és Szlovákia.
A közleménybenc, a VSZT elnöke elmondta: az együttműködéstől az ágazat szereplői promóciós lehetőséget várnak, az exportlehetőségek esetleges bővülése pedig igen nagy eredmény lenne. Az exportra az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus kedvezőtlen hatással van, ezért fontos lenne új piacok nyitása. Erre jelen állás szerint a Közel-Keleten és a volt szovjet tagköztársaságokban lehet esély.
Az agrármarketing kódexhez csatlakozó, az agrárium területén tevékenykedő 28 szereplő a tagok közti együttműködést, a magyar termékek ismertebbé tételét belföldön és külföldön, a rendelkezésre álló források hatékony felhasználását, valamint sikeres közös marketingtevékenységet tűzte ki céljául - hangsúlyozta Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketingért felelős vezérigazgató-helyettese.
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!