Megjelent Magyarország új ASP mentesítési terve
Hírek - 2019.08.05
Július végén megjelent az országos főállatorvos 2/2019-es határozata az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről. A dokumentum részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit, egyúttal hatályon kívül helyezi a témára vonatkozó korábbi, 3/2018-as főállatorvosi határozatot.
Az Agrárminisztérium és az állategészségügyi szakemberek célja továbbra is a vadállományt érintő járvány terjedésének megfékezése, valamint a házisertés-állomány megóvása.
Az újmentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség.
A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött, , valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat, például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét. A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is. Rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.
A mentesítési tervben számos külön részletszabályzat is olvasható, például az elhullott vaddisznókból történő rendszeres mintaküldésre vonatkozóan, de az ASP megelőzése szempontjából kiemelt jelentőségű általános járványvédelmi követelményeket is megtalálják az érintettek. A határozat rendelkezik továbbá a vadgazdálkodási egységek kockázati besorolásáról, melynek naprakész listája a Nébih honlapján érhető el letölthető és kereshető formában (https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv).
Az ASP mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatban az érintettek kártalanításra jogosultak. Az állami kártalanítás részletes szabályai szintén a Nébih tematikus weboldalán olvasható.
Forrás: AM Sajtóiroda
Címkék: sertéspestis, ASP
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...