kukorica

Magasabb kukoricatermésre vágyik? Vessen közé szóját!

Négy évtizede folytatott le egy érdekes és kockázatos kísérletet egy amerikai gazdálkodó. 6 sor kukorica mellé 6 sor szóját vetett felváltva, s a „csíkos” parcellái harmadával magasabb termést eredményeztek.

Egy amerikai gazdálkodó, Ed Hain 1975 tavaszán határozta el, hogy nem a szokott módon veti be az egyik tábláját, hanem váltakozva 6-6 sor kukoricát és szóját fog egymás mellé tenni. A szomszédjai furcsállták a kísérletét, de az eredmények őt igazolták, hiszen az 1,6 hektárnyi tesztterületén közel 13,5 tonna (vagyis hektáronként 8,4 tonna) kukoricája lett – harmadával több az előző évinél.

A farmer abból a problémából indult ki, hogyan tudna a korábbiaknál több napfényt „betakarítani”. Amiatt ültette egymás mellé a magas növésű kukoricát és az alacsonyabb szóját, mert így a növények nem takarták el egymást, és kiegyensúlyozottabban fejlődhettek. A próba számára is váratlanul nagy sikert aratott, hiszen az új módszerrel hektáronként bő 300 dolláros pluszhaszonra tett szert – áll az AgProfessional szaklap összefoglalójában.

Ed Hain a következő esztendőben megismételte a kísérletet, attól tartva, hogy csak véletlen szerencséje volt. Ugyanarra a területre ismét kivetette a 6-6 sor kukoricáját és szójáját, s a betakarításkor újra extratermésnek örülhetett. A kétségei elszálltak, így 1977-ben már 65 hektárt vetett el az általa kitalált módszerrel, egy évre rá pedig annak a dupláját, 130-at.

Mivel jó üzletember volt, egy mezőgazdasági szaklapban hirdetést adott fel, miszerint 20 dollárért és egy bélyeggel ellátott válaszborítékért cserébe bárkivel megosztja a magasabb termés titkát. A felhívásra a reméltnél is többen jelentkeztek, Hain pedig örült, hogy ilyen módon segíthet gazdatársainak. 1979-ben már az összes földjét a 6-soros technikával vetette be, és csak kontrollterületként hagyott meg néhány kisebb parcellát.

Az amerikai farmer egy 12 soros vetőgépet használt a magok lehelyezéséhez, és mindkét oldalon 3-3 sort lezárva alakította ki a 6 soros sávokat. A kukoricát hektáronként 84 ezer maggal vetette a tábla külső szélén, és 64 ezerrel a belsejében. A szóját nagyjából egy héttel később rakta közéjük. A technológiát sikerrel kipróbáló gazdatársai szerint minden egyes hektár így elvetett kukorica 20 tonna szén-dioxidot képes megkötni a levegőből, vagyis hatékonyabb a fotoszintézis, és ez okozza az extrém termésnövekedést.



Szerző: AgrárUnió, Fotó: Agweb.com

Tags: növénytermesztés, szója, kukorica, USA, profit , fotoszintézis

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom