Egyszerűbb a vetőmaghasználat igazolása a termeléshez kötött támogatásnál
Hírek - 2016.11.10
A Földművelésügyi Minisztérium folyamatosan törekszik arra, hogy a termelők számára minél egyszerűbb és hatékonyabb támogatási rendszert alakítson ki, amely nemcsak enyhíti adminisztrációs terheiket, de hatóságilag is végrehajtható és egyúttal biztosítja a hazai és az unós szabályok betartását is.
Ebben a szellemben vizsgálta felül a tárca az egyes közvetlen támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló FM rendelettel a minősített szaporítóanyag használatának igazolásának lehetőségei a termeléshez kötött támogatások igénylése során.
A változtatás következtében az igazolás során a „fémzárszám” megfogalmazás helyett a jóval nagyobb eljárási rugalmasságot biztosító „tételazonosító” megnevezés feltüntetésére nyílik mód. A módosítás hatására már a hazai és nemzetközi kereskedelmi forgalomban bevett és széles körben alkalmazott – az egyedi tételek azonosítását lehetővé tevő – számsorok elfogadása is lehetséges.
Ezzel együtt fontos változás, hogy a rendelet szerint előírt dokumentumoknak a támogatási kérelemhez történő csatolási kötelezettségét eltörölte a jogalkotó. Így a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak lehetősége nyílik arra, hogy az érintett ügyfelekkel széles körű adategyeztetést folytasson, ami a jogosultsági feltételek minél könnyebb megállapítását biztosítja.
A tárca az eljárási folyamat egyértelműsítése érdekében a minősített szaporítóanyagok idegen nyelvű dokumentumaihoz kapcsolódó fordítás szabályozását is pontosította.
Forrás: FM Sajtóiroda
Címkék:
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!