
Védekezni kell a madárinfluenza ellen
Hírek - 2016.10.28
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH egy Csongárd megyében elhullott hattyúban. A kimutatott szerotípus (H5N8) kapcsán eddig még sosem fordult elő emberi megbetegedés. A baromfiállományokra azonban komoly veszélyt jelent, ezért a hatóság felhívja az állattartók figyelmét a megelőzés fontosságára.
A madárinfluenza H5N8 törzse az elmúlt két évben több járványt okozott világszerte a baromfiállományokban, súlyos közvetlen és közvetett károkat előidézve. Jelenleg is számos ország küzd madárinfluenzával.
A járványtani kutatások valószínűsítik, hogy a vonuló madaraknak is szerepe van a betegség terjesztésében. Legnagyobb veszélynek azok a víziszárnyas állományok vannak kitéve, melyeket részben vagy teljesen kifutón, legelőn tartanak. Az őszi madárvonulás időszaka alatt ezért fokozottan kell óvni a szárnyasokat a vadon élő madarakkal történő érintkezéstől. Az óvintézkedéseknek ki kell térniük a védett helyen történő etetésre, itatásra, valamint a takarmány és a trágya biztonságos tárolására.
A madárinfluenza tünetei különfélék lehetnek, melyek függnek a vírus megbetegítő képességétől, a madarak fajától, korától, tartási körülményeitől. Kezdeti tünet lehet az étvágytalanság, a folyadékfelvétel csökkenése és néhány egyed elhullása. Később, vagy más esetben hirtelen, akár előzetes tünetek nélkül nagyarányú elhullás is előfordulhat. A betegség jele lehet a tojástermelés vagy a testtömeg gyarapodás csökkenése is.
Kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen tünetet észlelnek.
A betegségről és lehetséges következményeiről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján.
Címkék:
Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter ...

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban