
Világszínvonalú bemutatóüzemi fejlesztés Pallagon
Hírek - 2025.09.12
Új, modern almaültetvénnyel, napelemparkkal és csúcskategóriás termeléstámogató eszközökkel gazdagodott a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepe. A Debreceni Egyetem százszázalékos tulajdonában álló UD Agrár Kft. csaknem 600 millió forint pályázati forrást nyert a Vidékfejlesztési Program keretében bemutatóüzemek támogatására. A pályázat eredményeit projektzáró rendezvényen mutatták be az egyetem szakemberei.
- A pályázatnak köszönhetően előremutató fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, amelyek révén hatékonyan reagálhatunk a klíma- és a környezeti tényezők változására. Ez azért is fontos, mert az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, illetve az UD Agrár Kft. gyakorlati helyszínt biztosít az egyetem agrárképzésében részt vevő hallgatóknak és középiskolásoknak. A korszerű technológiák megismerése nélkülözhetetlen a képzésükben, ezáltal szerezhetnek piacképes tudást, szakmai gyakorlatot – mondta a pályázatzáró rendezvényen Harsányi Endre.
Az agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes hangsúlyozta: a hazánkban egyedüli precíziós mezőgazdasági mérnök Bsc-képzés – amely kettős diplomát nyújt a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel – csakis világszínvonalú technológiai háttér biztosításával tudja felvenni a versenyt egyebek mellett az amerikai egyetemekkel. Véleménye szerint a kutatási, oktatási és termelési céllal most beszerzett komplex rendszer piacvezetővé teszi az intézményt a precíziós mezőgazdaság területén.
- Az UD Agrár Kft. missziója, hogy az elérhető legmagasabb, tudásra alapozott kutatások, fejlesztések és innovációk végrehajtásával és annak átadásával szolgálja a kutatást, az innovációt, az oktatást, valamint a gyakorlati képzést és szaktanácsadást a helyi régiókban a lokális társadalmi elvárások, illetve igények alapján. Ennek megfelelően a pályázat során 3 hektáron telepítettünk intenzív almaültetvényt, előnyben részesítve a szárazságtűrő fajtákat, mint az Idared, a Golden Reinders, illetve a Granny Smith. Az infrastruktúra fejlesztéseként egy csúcstechnológiás pneumatikus vetőgépet, parcella kombájnt és egy Massey Ferguson traktort vásároltunk. A napelemrendszer kiépítése és telepítése mellett beszereztünk egy hordozható, energiatárolóval ellátott, nagy teljesítményű solar-rendszert is – sorolta a fejlesztés eredményeit Tóth Attila Sándor.
Az UD Agrár Kft. ügyvezetője hozzátette: a projekt célja volt egyebek mellett a precíziós mezőgazdaság legújabb, innovatív technológiáinak bemutatása, megismertetése is a térség agrárgazdasági szereplőinek. A pályázat részeként 12 bemutatóüzemi programot szerveztek.
A zárórendezvényen elhangzott: a Pallagi Kertészeti Kísérleti Telep a fejlesztések révén jelentős működési költséget tud megtakarítani, amely forrást visszaforgatva az egyetem a kutatás-fejlesztésre, gépek beszerzésére, illetve fejlesztésére tud fordítani.
A most záruló pályázat összköltsége 631 millió forint, a támogatás intenzitása 95 százalék volt, az UD Agrár Kft. 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a megvalósításra.
A Bemutató üzemek támogatása az UD Agrár Kft-nél című, 3485118691 azonosító számú projekt a Vidékfejlesztési Program - VP1-1.2.1-23 kódszámú felhívása keretében valósult meg.
Forrás: DE. Sajtóközpont - ÉE
Címkék: debreceni egyetem
Gyerekkorában a kombájnokat csodálta a határban, ma pedig már ...

Alkalmazkodó kukorica és napraforgótermesztés

Väderstad szántóföldi gépbemutató – Avagy válasz a kihívásokra

Új nyitvatartással növelni lehetne a termelői piacok ...

Vonjuk le a tapasztalatokat! – Élet a 2025. évi egységes kérelem ...

A repce korai védelme a magyarországi termés hosszú távú ...

Szűkebb medrű lett és mélyebben folyik ma a Tisza, mint az ...

Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága ...

Ezek a lehetőségek állnak jelenleg nyitva! – Mezőgazdasági ...

Az IKR Agrár Kft. tovább erősíti regionális jelenlétét – új ...