Idén is elindul a zártkertek revitalizációját segítő országos program
Hírek - 2016.05.03
Idén második alkalommal hirdeti meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a zártkertek revitalizációját segítő országos programját, amelyben 300 millió forint áll az önkormányzatok rendelkezésére.
A tárca idén projektenként legfeljebb 10 millió forint támogatást nyújt, így akár 30 önkormányzat is megvalósíthatja fejlesztését, a jelentkezési határidő június 28 - tették hozzá.
Kiemelték: az idei projekt keretében olyan mentorálással kísért mintaprogramok juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz, amelyekben igazoltan őshonos vagy tájfajta növényt telepítenek, közösségi termelés mellett.
Magyarországon jelenleg mintegy 200 000 hektár zártkerti ingatlan található, ezek nagy része elhanyagolt, főként kézimunkával művelhető, apróparcellás szőlő- és gyümölcsterület.
A program célja az egykori zártkerti, elhanyagolt területek újjáélesztése, a vidéki emberek értékmegőrző, élelmiszer önellátó képességének segítése.
Felidézték, hogy tavaly a program révén 15 darab egykori zártkerti terület revitalizációja indult el 147,6 millió forint támogatásból.
A közlemény szerint az egészséges táplálkozás előtérbe kerülése, valamint a helyi gazdaságok adta sokszínűség és a tájegységre jellemző egyedi termékek iránti kereslet népszerűségének folyamatos növekedése miatt egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt.
Forrás: MTI
Címkék:
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...