KITE: üzenet a jövőnek – Időkapszulákat helyeztek el a vállalat 50 éves fennállása alkalmából
Hírek - 2023.10.30
A KITE Zrt. idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt öt évtizednek egész évben jubileumi rendezvénysorozattal állít emléket. Ennek egyik jeles eseménye volt szeptember 14-én a cég országos hálózatának hat telephelyén az időkapszulák elhelyezése. A program keretében a jelenkor KITE-sei a jövő generációja számára fogalmazhatták meg gondolataikat, melyeket 25 év múlva, 2048-ban, az időkapszulák felnyitásakor olvashatnak el a munkavállalók.
A KITE Zrt. fél évszázada a hazai agrárium meghatározó szereplője, az elért sikerekhez pedig az alapító elődök és a cég jelenlegi dolgozói egyaránt hozzájárultak. E jeles évforduló a múlt tisztelete mellett alkalmat teremt az elismerésekre és a köszönetnyilvánításra is, amit az időkapszulák elhelyezése napján Szabó Levente vezérigazgató intézett a munkavállalókhoz.

Stabilitás, megbízhatóság, innováció a kulcsszavak
Külön köszöntötte Vizsnyai Irén titkársági adminisztrátort, aki a vállalat ikonikus alakja, hiszen a KITE alapítása óta, 50 éve része a cég életének. „Nemcsak arra emlékezik, mi volt a múltban, hanem jelen van velünk, és abban bízom, arra számítok, hogy a jövőben is jelen lesz velünk” – hangsúlyozta Szabó Levente. A folytatásban kiemelte, hogy mindig közel állnak hozzá a KITE-s események, különösen a mai, amikor 50 év távlatában emlékeznek meg az alapító elődökről, valamint azokról az értékekről, melyek a cég stabil alapját adják immár öt évtizede. Az egyik ilyen múltban gyökerező érték az innováció, mely a jelenben is meghatározza a vállalat alapelveit. Emellett a megbízhatóság és a stabilitás, amik bár hangzatos szavaknak tűnhetnek – fogalmazott a vezérigazgató –, valójában komoly tartalom áll mögöttük, hiszen a cég már számos, kihívással teli időszakban bizonyított az elmúlt évtizedekben.
„A stabilitás és a megbízhatóság nemcsak a beszállítókra, finanszírozók, szakmai szervezetek révén mondható el, hanem a munkavállalók, dolgozók tekintetében is. Az a jövő, ami rövid távú, igen bizonytalan. Az a múlt, ami már 50 évet ölel fel és legalább 25 évre biztosított, még mindig többet ér, mint a pillanatnyi öröm” – utalt arra, hogy a vállalat biztos megélhetést nyújt munkavállalói számára.
A továbbiakban köszönetét fejezte ki a dolgozóknak, akik nélkül kevésnek bizonyulnának a KITE alapértékei és a jó kapcsolatrendszer a beszállítókkal és a partnerekkel. A közös sikerekhez kellenek azok a kollégák, akik ismerik az alapértékeket, és ezek mentén elhivatottan végzik munkájukat a vállalat céljainak megvalósításáért.
Szabó Levente beszéde zárásaként arra is kitért, hogy az esemény kapcsán leírt üzenetekben benne van az, hogyan szeretnék látni a KITE-t 25 év múlva, amiért napi szinten kell tenni. De ha az elődök által kitaposott úton haladunk, negyed évszázad múlva a következő generáció átélheti, hogy a KITE ne csak hazánk, hanem Közép-Európa legmeghatározóbb agrárvállalkozása legyen, és az egyetlen immáron 75 éves, az alapítók által meghatározott értékeket ma is megtartó és őrző, az innovációt pedig magasan a zászlaján hordó termelési együttműködéssé váljon.
Ha az elődök által kitaposott úton haladunk, negyed évszázad múlva a következő generáció átélheti, hogy a KITE ne csak hazánk, hanem Közép-Európa legmeghatározóbb agrárvállalkozása legyen.
25 év múlva időkapszula idézi fel a jelent
Ezt követően a cég képviselői – Szabó Levente vezérigazgató, Guba Sándor, az igazgatóság elnöke, Kotormán Mihály pénzügyi és számviteli vezérigazgató-helyettes és Zahorán Zalán műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettes – ünnepélyes keretek között elhelyezték az időkapszulát a KITE nádudvari központjában. Végül a régiók vezetői öt régió egy-egy alközpontjában – Nagykállón, Győrszemerén, Szászbereken, Kaposváron és Kecskeméten – egymás után helyezték el a kapszulákat. Az üzenetekben főként azokra a kérdésekre kaphatunk választ, hogy a jelenlegi munkavállalók milyen útravalót adnának a jövő KITE-seinek, valamint hogyan látják a vállalatot 25 év múlva. Mindezek mellett természetesen egyedi üzenetek, fényképek, sőt pendrive-on rögzített videóüzenetek és a helyi újságok is bekerültek az urnákba, méltó emléket hagyva az utókor számára. A KITE Zrt. az időkapszulák elhelyezését minden helyszínen élőben közvetítette a munkatársaknak. Az esemény Wass Albert Üzenet haza című versével zárult Mercs Máté Péter színművész szavalatában.
A fentebb említett helyszíneken egy kőre rögzített fémplakett jelzi az időkapszulák helyét, melyek kiemelésére 25 év múlva, 2048-ban kerül sor.
Címkék: kite zrt.
Iránymutatás a tonnákban mérhető pluszterméshez: gazdaságos ...
150 millió dolláros fejlesztéssel érkezik az új svájci ...
Digitális átállás könnyedén? Frissen végzett precíziós ...
Kedvezőbb feltételekkel juthatnak lakáshitelhez az ...
Valós idejű vágókés-élesség asszisztens érkezett a Claas ...
Precíziós gyomirtás a gyepgazdálkodásban fapados áron: új ...
A szűkülő vetésforgó veszélyei – Óvatosság, gondosság az ...
Gépújdonságok a jövedelmező erdészeti munkához: Valkon ...
Jön az új ÉLIP pályázat! – Hatalmas lehetőség az élelmiszeripari ...
Laborvizsgálat-pontos műtrágyaszóró beállítás 5 másodperc ...