Sima felszín, alapos átdolgozás – Lemken Karat 9 intenzív grubber

A tarlómegmunkálás hasznos eszköze a Lemken Karat 9-es intenzív grubber, amely a kihullott szemeket, a szalmát és a különféle szármaradványokat alaposan bedolgozza a talajba, s így teremt ideális viszonyokat a vetéshez. Néhány kísérletező kedvű gazda – köztük riportalanyaink – 
a szántás kiváltására is ezt a viszonylag egyszerű, mégis praktikus munkagépet használja. 

Arany középút

Pál Tamás (30)
családi gazdálkodó, 
növénytermesztési mérnök, 
Hódmezővásárhely

hobbi: krosszmotorozás
telefon: 06 (70) 204-2880

Április utolsó hétvégéjén Hódmezővásárhelyen zajlottak az állattenyésztési és mezőgazda napok, ám a helybéli Pál Tamást mégsem a standok között, hanem egy traktor volánja mögött találtuk meg. Az ikerkerekes, 8220-as John Deere éppen a Lemken Karat 9-es grubberrel dolgozott, kukoricavetésre készítette elő a földet. „Az 5 hektáros tábla közepe kicsit ingoványos, de most már muszáj rámenni. Hiába meliorált a terület, az alagcsövezés nem működik benne, ezért nemrég még 
3 hektáron állt rajta a víz” – magyarázta a fiatal gazda a nagy sietséget. Szerencsére a „combos”, kötött talajon is jól haladt a munkával, így volt esély rá, hogy estére még a vetéssel is végezzen.

Lemken
Pál Tamás a szüleivel és egy alkalmazottal dolgozik a családi gazdaságban, 300 hektárnyi földjükön búzát, kukoricát és napraforgót termesztenek. Korábban sertést is tartottak, de sokévnyi deficites működés után az állattenyésztéssel inkább felhagytak. Feladat anélkül is akad éppen elég, csúcsidőszakokban a hat traktoruk (három John Deere, és ugyanennyi, inkább csak kisegítő szolgálatot teljesítő MTZ) is kevésnek bizonyul. 
A precíziós gazdálkodásra való fokozatos áttérés – amelynek a vendéglátónk elkötelezett híve – idővel talán majd enyhít a gondokon, a grubberezést azonban jó darabig még biztosan „szemre” kell végezniük. Sorvezetőjük ugyan van már, de az látogatásunkkor a pontosságot jobban igénylő vetőgéppel dolgozott valahol 
a közelben.
„A 2010-es belvizes évet követően, 2011 tavaszán vásároltuk meg a grubbert, azzal a céllal, hogy a földeknek egy jó alapművelést tudjunk adni, utána pedig magágyat készíthessünk a vetésnek” – indokolta meg Pál Tamás, miért döntöttek a 
4 méteres Karat 9-es beszerzése mellett. Az egyszerű kivitelű, nyírócsavaros biztosítású kapákkal és ékgyűrűs hengerrel felszerelt gépet Ozgyin Balázs, a Traktor Trade Kft. képviselője ajánlotta neki. 
A fiatal gazda évről évre egyre többet használja az eszközt, s arra törekszik, hogy az alkalmazásával áttérhessen a forgatás nélküli talajművelésre. Kísérletképpen egy 4 hektáros föld egyik felét idén például szántotta, a másik felét viszont grubberezte, s nagyon kíváncsi, milyen eredményt hoz majd a kétféle eljárás. 
A kukoricatarlót azonban továbbra is kizárólag szántja, mert a nagy szártömeget muszáj leforgatnia, hogy az utána következő napraforgó ne lássa kárát.
A Karat grubber 5-től 30 cm-ig terjedő munkamélységben képes dolgozni, de Pál Tamás ezúttal (afféle arany középútként) 20 centire állította be, mert az átlagosnál kötöttebb talajban a gép képes lenne „kipányvázni” a 225 LE-s traktort. Tapasztalata szerint a grubber minden egyes méterére 60 LE teljesítményigényt kell számolnia annak, aki biztosra akar menni. A legnagyobb igénybevételnek a három sorban elhelyezett kapák orrbetétei vannak kitéve, de ezek gyárilag jól fel vannak rakva keményfémmel, így Pál Tamáséknál még négy év elteltével sem kellett őket cserélni. „A szárnyas késes kapákkal csak 15 cm-ig lehet lemenni, ezért én inkább a keskeny késeket használom, de az is olyan szinten átmozgatja a földet, hogy felér egy szántással” – adott értékelést a fiatal gazda. A grubber nála még nedves földön sem ragadt be: bár az egyengető tárcsák kissé megteltek földdel, a kapák és a henger kiválóan dolgoztak. A hódmezővásárhelyi gazdálkodónak korábban egy más márkájú demógépet is alkalma nyílt kipróbálni, de a csőpálcás henger azon hamar telement földdel, míg a Lemken ékgyűrűs megoldása, illetve a sárkaparók nem engedik eltömődni a gépet, amely a nagyobb göröngyöket is könnyedén szétveri.
„Ha ősszel száraz napraforgótarlón végezzük a búza alapművelését, akkor bizony el-elpattognak a nyírócsavarok. A négyméteres munkaszélességhez jó lenne egy támkerék is, mert a grubber kicsit instabil, néha lemegy a széle, szárazabb földön előfordul, hogy az egyik sarkát belehúzza, a másikat pedig kiemeli” – említ meg néhány kisebb hiányosságot Pál Tamás. Összességében azonban úgy érzi, sokkal jobb gépet kapott annál, mint amire az ár alapján számítani mert volna. „Ha most vásárolnék, nemcsak az alapkivitelre költenék – von mérleget. – 
A nyírócsavaros helyett erre a földre inkább rugós biztosításút vennék, és hatalmas ugrás lenne a féligfüggesztett változat is, bár ezzel a függesztett eszközzel sokkal könnyebb sarokra kifordulni, a kisebb parcellákon tehát előnyösebb.”
Szántás kiváltására
A Fejér megyei Szabadbattyánban élő Csókási Gergő az édesapjával és két öccsével gazdálkodik, alkalmazottak nélkül. 230 hektárnyi saját földjükön klasszikus szántóföldi növényeket (búzát, kukoricát, repcét, napraforgót, őszi árpát) termesztenek, s emellett 300-350 hektáron bérmunkát is vállalnak. Elsősorban vetéskor és aratáskor tartanak igényt a szolgálatukra, de néhány gazdánál teljes körű művelést végeznek. A gépparkjukat 110 és 190 LE-s Renault Ares, valamint 140 és 210 LE-s Case IH traktorok alkotják. 
A Lemkentől korábban réselt kormánylemezes ekéket vásároltak, 2013 nyarán azonban a Stand-Agro Kft. munkatársa, Stéger Andor javaslatára beszereztek egy 3,5 méter munkaszélességű Karat 9-es grubbert is. Az eszközt eddig két szezonban használták, főleg napraforgótarlón, búzavetés elé, magágykészítésre. A fő cél a szántás kiváltása volt, tarlóhántásra ugyanis ők inkább rövidtárcsát alkalmaznak. A középkötött, homokos részekkel tarkított földek nem okoznak különösebb gondot a grubbernek, az orrbetéteken alig látszik némi kopás vagy csorbulás. Kissé rozsdásak, mert a gép a telet nyitott (bár fedett) helyen tölti, de a munka majd újra kifényesíti a kapák hegyét. 
A nagyobb problémát Csókási Gergőéknél is inkább a grubber elé fogott traktor lóerőhiánya okozza. „Nem szalad el vele, annyi biztos” – reagált a fiatal gazda arra az észrevételünkre, miszerint a 210 LE-s Case IH kissé gyenge egy ilyen munkaeszközhöz. A grubber ugyanakkor már nem nyírócsavaros, hanem rugóztatott (automatikus) biztosítással ellátott, s a gyorscserélő rendszer révén a kapák szerszám nélkül, egyszerűen távolíthatók el. Szabadbattyánban alaposan próbára is teszik őket, hiszen a gépet 25-30 centis munkamélységre állítva használják, sekélyebben még alig dolgoztak vele. „Meg vagyunk elégedve a munkájával, az ékgyűrűs henger szép, aprómorzsás földet hagy maga után, bár a visszatömörítésben lehetne jobb is. Néha kicsit könnyűnek bizonyul, átugrik a keményebb göröngyökön” – értékelte Csókási Gergő. Ő is szeretett volna nagyobb, nehezebb gépet vásárolni, ám a 230 hektárjuk 80 kisebb-nagyobb darabra van szétaprózva, sokat kell tehát forgolódniuk, fasorokat kerülgetniük, így a 3,5 méteres kivitel maradt számukra az egyetlen lehetőség.

LemkenCsókási Gergő (28)

családi gazdálkodó,
Szabadbattyán

hobbi: quadozás
telefon: 06 (30) 442-4789


A 4 méteres változattal ellentétben ezen a grubberen már zsírzópontok sincsenek, vagyis igazán könnyű a karbantartása. A kapák, egyengető tárcsák és az ékgyűrűs henger egymáshoz igazítása sem nehéz, csapszegekkel, biztosítókkal, szerszám nélkül oldható meg minden. „Nem púpol, nem árkol, egyenletes, sima felszínt hagy maga után” – állapítja meg elégedetten Csókási Gergő. A homokosabb területeken néha viszont gondot okoz, hogy a henger összehúzza a lazább talajt, míg napraforgótarlón, rövidtárcsázás után a 60-80 centis szárak akadtak el a sárkaparónál. Amióta viszont vettek egy száraprító hengert, ez a probléma megoldódott. A fiatal gazda nemrég kipróbálta a gépet repcetarlón, amelyet aratás után előbb 5 cm mélységben megtárcsázott, majd a grubberrel lement 15 centis mélységig, a vetés előtt pedig (fokozatosan alakítva ki a mélységet) 25-30 cm-re. 
„A menetszámcsökkenés révén pár év alatt megtérül az ára – mondja bizakodón Csókási Gergő. – Ráadásul a műtrágyát is szépen bekeveri, jobban leviszi a gyökérzónába, mint a tárcsa, így a növény többet hasznosíthat belőle, gazdagabb termést hoz.”

http://u4.hu/x/3wH

Szerző: AgrárUnió ©

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom