Szenzációs okospermetező-rendszerrel rukkolt elő a Bosch
Növényvédelem - 2023.04.27
Okospermetező-rendszert fejlesztett ki két német óriásvállalat, a Bosch és a BASF Smart Spraying nevű megoldása rendkívüli hatékonyságot biztosít, számottevő vegyszermegtakarítás mellett.
Az 1886-ban alapított német Bosch vállalatot Magyarországon sem kell bemutatni senkinek, a csoport a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, amely rendkívül széles területen tevékenykedik.
A 2021-ben 78,7 milliárd euró árbevételt elérő, és kutatás-fejlesztésre 6,1 milliárd eurót költő cég számára a dolgok és szolgáltatások internete jelenti a legújabb kihívást, vagyis a tradicionális termékek mellett immár a szoftverek és az internet-alapú üzleti modellek is megjelentek a portfóliójában.
Ehhez kapcsolódik az a hír is, hogy a Bosch forradalmi módszert fejlesztett ki és vezetett be a magyar mezőgazdaságban. Hazánkban, valamint Németországban dobják piacra ugyanis elsőként a világon azt az okospermetező-rendszert, amely a BASF-fel közös cégük, a Smart Farming keretén belül érhető el.
Az eszköz felismeri és megkülönbözteti a haszonnövényeket a gyomoktól, és csak azt irtja ki, amit kell. A Smart Spraying (okospermetezés) funkció jelentősen növel a hatékonyságon, hiszen a permetezőszer meglehetősen drága. A rendszer azt is meg tudja határozni, pontosan mennyi vegyszer szükséges ahhoz, hogy a haszonnövényeket megvédje, így nemcsak takarékoskodik, hanem a környezetet is védi.
A rendszert a magyar gazdálkodók körében jól ismert Dammann permetezőgépekre szerelik, az értékesítés Magyarországon és Németországban kezdődött meg idén márciusban. Az eszköz mesterséges intelligenciát is használ, a Bosch csúcstechnológiás kamerákat és szoftvert, a BASF pedig automatikus és parcellaspecifikus döntéshozó rendszert szállít a Dammann gépeihez.
Az intelligens permetezési megoldás valós idejű, automatizált gyomérzékelést és precíziós permetezést kínál a teljes mezőgazdasági szezonban, így használható közvetlenül vetés után, mielőtt kikelnének a növények, és az után is, ha már fejlődésnek indult a növénykultúra. Ahogy a permetezőgép áthalad a táblán, a rendszer ezredmásodpercek alatt megkülönbözteti a haszonnövényeket a gyomoktól, és pontosan szabályozza az egyes permetezőfúvókákat.
Különböző helyszíneken, különböző körülmények között végzett szántóföldi kísérletek azt mutatták, hogy a Smart Spraying hatékonyabb gyomirtó-felhasználást tesz lehetővé a haszonnövények veszélyeztetése nélkül.
(Fotó: Bosch blog)
Címkék: bosch, basf, német, okospermetezés, dammann, vegyszer, takarékoskodás, környezetvédelem, mezőgazdaság, magyarország
Aszálystratégiák (2. rész) – Gyakorlati megoldások aszályban
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
