BASF

Lehet-e fenntartható a gazdálkodás? – Ágazati együtt gondolkodás a biztonságos és tisztább jövőért

Gyomfelismerő okospermetezés, fenntartható takarmányreceptúrák, 
újfajta csávázószerek, easyconnect zárt áttöltési rendszer, 
növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtése – többek között 
ezekről is szó volt a BASF budapesti nemzetközi konferenciáján, 
ahol ismét a fenntartható gazdálkodás volt a fókuszban.

Az időjárás kiszámíthatatlansága, a kártevők és gyomok elleni védekezés nehézségei, a piaci áringadozások, a szűkülő természeti erőforrások köre vagy a Föld túlnépesedése kihívást jelentenek a mezőgazdaság számára. Mindez folyamatosan arra ösztönzi a BASF-et, hogy újabb és újabb innovatív megoldásokat fejlesszen ki. Ennek a munkának a bemutatását szolgálta a Magyar Tudományos Akadémián október 14-én „Együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért” címmel tartott tudományos tanácskozás is.

Vegyipari innovációk

Az Európai Unió „Termőföldtől az asztalig” stratégiájának komoly hatásai lesznek 2030-tól a magyar gazdálkodók mindennapjaira is. A cél, hogy az agrártermelés fenntarthatóbbá váljon Európában, a BASF pedig elkötelezetten támogatja ezt az irányt. A cég filozófiája az, hogy a fenntartható működés kiemelten fontos a hosszú távú üzleti sikerhez.

A fenntartható jövő megteremtésének elengedhetetlen feltétele, hogy a vegyipar innovációk sorát kínálja az átalakuló társadalomnak minden szinten – hangsúlyozta megnyitóbeszédében dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője. Hozzátette: ennek már ma is számos példája van Magyarországon, mint például az ecovio™ lebomló műanyag fólia, a nagy teljesítményű szigetelőanyagok piacra kerülése vagy a körforgásos gazdálkodás egyik jó példája, a pirolízisolaj előállítása egy magyar cég közreműködésével.

basfroberto

Roberto Salmito

 

Roberto Salmito, a BASF Mezőgazdasági megoldások divíziójának vezetője azt hangsúlyozta, hogy manapság a fenntartható megoldásokkal a gazdaság jövedelmének növelése is elérhető.

 

 

 

Mit teszünk és mit tehetünk?

basfanjaklatt

Dr. Anja Klatt

 

Dr. Anja Klatt, a BASF kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője szerint objektív kritériumok kellenek, amelyek alapján a különböző növényvédelmi megoldások értékelhetővé és mérhetővé válnak. Ezért arra kérik az Európai Bizottságot, hogy az objektív értékelések elkészítéséhez kiegészítő indikátorokat dolgozzon ki és vezessen be. Mind­ennek előfeltétele, hogy a csökkentési célokat az EU összes kapcsolódó stratégiájára kiterjedő holisztikus hatásvizsgálat előzze meg.

 

Az új feltételeknek való megfelelésben a BASF az innovációival támogatja a gazdálkodókat. Az éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére nitrifikációinhibitorokat kínálnak, ezek használatával nemcsak a levegőbe bocsátott, de a vízbe szivárgó káros anyagok mennyisége is nagymértékben csökkenthető. Hamarosan érkeznek azok az új hibrid búzák is, amelyekkel jelentős terméstöbblet érhető el ugyanazon az egységnyi területen. A fenntartható gazdálkodás egyik alappillére, hogy innovatív, a legújabb követelményeknek megfelelő termékek álljanak a gazdák rendelkezésére. Ilyen például a BASF legújabb fejlesztésű azol hatóanyaga, a Revysol®. Az egyik legfontosabb iparági célkitűzés továbbra is az, hogy a minimálisra csökkentsük az emberek kitettségét a vegyszereknek. Ezért született meg egy teljes körű iparági összefogás keretében az easyconnect zárt áttöltési rendszer, melynek köszönhetően a növényvédő szerek teljesen érintkezés- és cseppmentesen juttathatók a permetező tartályába” – tette hozzá Anja Klatt.

Fenntarthatóság a gyakorlatban

A konferencia közönsége megismerhette, hogyan is néz ki a gyakorlatban egy nagyüzemi gazdaság átállása a fenntartható gazdálkodási módokra. A 4624 hektáron gazdálkodó Keve Zrt. évek óta szoros együttműködésben dolgozik a BASF-fel a digitális gazdálkodás, az erőforrás-menedzsment és a növényvédelmi innovációk alkalmazásának területén egyaránt.

basfszabadhegyi

Szabadhegyi Kristóf

 

Szabadhegyi Kristóf tulajdonos el­mondta: az elsők között voltak, akik a xarvio™ Field Managert elkezdték alkalmazni a mindennapi gazdálkodásban, és azóta rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttek. Az alkalmazás segíti őket a historikus adatok, a biomasszatérképek gyűjtésében és rendszerezésében, azonban a mindennapokban a fejlődésistádium-modellek és a fertőzési kockázat előrejelzésével tudják a munkáikat precíziós módon kivitelezni. Ezzel pontosan időzíthető a permetezés és beállítható a zónapermetezés. A nitrifikáció csökkentéséért a teljes területükön alkalmazzák a Limus® Clear ureázgátlót, és az árpatermesztésben alapkészítmény náluk a Systiva® csávázószer. A Systiva®-nak köszönhetően tavasszal egy permetezési kört kihagyhatnak, ami jelentős munkaerőt, üzemanyagot és növényvédőszer-kijuttatást takarít meg a cég számára. Végül kitért arra is, hogy a hatóanyag-kivonások okozta egyre nagyobb problémára is megoldást kapott a Revycare® kalászos gombaaölő szerrel, melyre innovatÍv összetétele miatt hosszú távon számíthat a gazdálkodásban.

basfjanisJanis Faltmann

 

A két nagy német cég a közelmúltban okos mezőgazdasági megoldásokra fókuszáló céget, a BASF Bosch Smart Farming Gmbh-t hozta létre. Janis Faltmann, a cég termékmenedzsere a budapesti konferencián az okospermetezés legújabb innovációit mutatta be. A UX 5201 Smart Sprayer okospermetező keret ötvözi az együttműködő cégek tudását. A Bosch által kifejlesztett kameraszenzorok és a képfelismerő technológia megbízhatóan és valós időben azonosítja be a gyomokat.

 

A xarvio™ agronómiai döntéshozatali motorja a leghatékonyabb herbicidkeveréket javasolja az ideális kezelési időszakra, és meghatározza a táblánkénti zónaspecifikus határértékeket. Az Amazone a Smart Spraying részeit sorozatgyártásra készen állítja össze egy innovatív, rendkívül pontos és foltkezelésre optimalizált táblapermetező formájában. A rendszer az egész gyomkezelési folyamat mentén támogatja a termelőt, aki a mesterséges intelligenciának köszönhetően évről évre egyre hatékonyabbá válhat. Az agronómiai intelligenciával egyesített fejlett képfelismerési folyamatok már elsőre is pontos foltkezelést tesznek lehetővé alap- és utókezelésben egyaránt. Alapkezelésben a gyomok felismerése és kezelése még a kultúrnövény kelése előtt megtörténik, utókezelésben pedig a képfelismerő rendszer azonosítja és eliminálja a nem odaillő gyomokat.

basfstefanStefan Kiefer

 

A kísérletek alapján akár 70%-kal kevesebb növényvédőszer-felhasználás és kisebb üzemanyag-fogyasztás érhető el az UX5201 Smart Sprayerrel – árulta el Stefan Kiefer, az Amazonen növénytermesztési innováció vezetője. A megoldás egy sorozatgyártásra kész, együttesen megvásárolható rendszerként kerül a piacra hamarosan.

 

 

Manapság a fenntartható megoldásokkal a gazdaság jövedelmének növelése is elérhető.

Az állattenyésztés lehetőségei

basfcsilikDr. Csillik Zoltán

 

A fenntartható takarmány-előállítás célja a hulladékképződés megelőzése, valamint az erőforrásokkal való takarékos bánásmód, illetve az állattenyésztés környezetre gyakorolt hatásának csökkentése takarmány-adalékanyagokkal. Dr. Csillik Zoltán, a BASF kutatási menedzsere szerint az egyik jó példa erre a Luprosil®, amely megakadályozza a takarmány minőségének romlását akár 12 hónapon keresztül, így nincs szükség a szárításra.

 

A Natuphos® E fitáz enzim a sertés és a baromfi táplálása során eddig szükséges foszfortöbbletet csökkenti jelentősen, így a kisebb környezeti kibocsátással eleget tehet a gazdálkodó a szigorodó állattartási előírásoknak is. A Natugrain TS® pedig egy olyan adalékanyag, mely javítja a baromfi- és sertéstakarmány összetevőinek hasznosítását és segíti az állatokat a fokozottabb energiametabolizmusban. Ezáltal jelentős takarmányköltség-megtakarítására is van lehetőség.

Lesznek áldozatok

basfovari

Óvári Csilla

 

Óvári Csilla, az Agrárminisztérium főosztályvezetője a „Termőföldtől az asztalig” stratégia lehetséges hatásait ismertette. A célkitűzések három fontos, 2030-ig elérendő pillére a növényvédő szerek felhasználásának 50%-os, a műtrágya felhasználásának pedig 20%-os csökkentése, valamint az EU mezőgazdasági területei 25%-ának ökológiai termelésre való átállása. A már elérhető hatástanulmányok egyértelműen jelzik, hogy ezen célok megvalósításának következménye lesz az európai élelmiszer-termelés visszaesése, a gazdálkodók jövedelmezőségének csökkenése, az árak jelentős növekedése és a tagországok jóval nagyobb importkitettsége.

Fenntartható Fejlődési Célok

basffenyvesi

Fenyvesi Rita

 

Fenyvesi Rita, a növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtését végző CSEBER Nonprofit Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy 2020-ban az összes hulladék visszagyűjtési aránya 64% volt, de a Crop Life Europe európai növényvédelmi szövetséggel összhangban a 2025-ig vállalt visszagyűjtési aránynak el kell érnie a 75%-ot. A cél elérése érdekében szemléletformáló programjuk keretében képzésekkel és akciókkal hívják fel a gazdálkodók figyelmét, hogy a fenntartható mezőgazdasági termelés szempontjából is milyen fontos a használt göngyölegek visszagyűjtése. 

A környezetvédelem igen fontos része a felelős hulladékgazdálkodás.

A kiürült növényvédő szeres göngyölegek szakszerű visszagyűjtését végző CSEBER Nonprofit Kft. számára fontos a fenntarthatóság támogatása. „Cégünk tevékenységével az ENSZ tagállamok által elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok közül több cél eléréséhez járul hozzá, hiszen a csomagolóanyagok gyűjtésével az egészség védelméhez, a tiszta víz védelméhez, az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez vagy a szárazföldi ökoszisztémák védelméhez is tevőlegesen járul hozzá” – mondja Fenyvesi Rita ügyvezető. A 2003 óta működő társaság alapfeladata a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek és csávázottvetőmag-zsákok minél nagyobb arányú visszagyűjtésének és ártalmatlanításának megszervezése, közvetítése. Ez az elmúlt évek munkájának köszönhetően beépült a kereskedelmi szolgáltatások közé, ami annak is köszönhető, hogy rajtuk kívül a gyártók, a kereskedőcégek, a szakmai szervezetek és az agrármédia is szívügyüknek tekintik ezt a feladatot. „A Csebernél ma is azon dolgozunk, hogy a visszagyűjtés aránya növekedjen, és a jelenlegi 65 százalékról 75 százalékra emelkedjen” – tette hozzá az ügyvezető, aki elárulta azt is, hogy a begyűjtött göngyölegekből többek között magas fűtőértékű, ipari célú tüzelőanyag készül.

 

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: innováció, BASF, fenntartható gazdálkodás, okospermetezés, csávázószerek, göngyölegek visszagyűjtése

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom