Intenzív védelem – Az egészséges gabona jól terem
Növényvédelem - 2015.03.30
A biharkeresztesi központú Kutas 95 Kft. növénytermesztési technológiája – talán nem túlzó kijelentés – mintaként szolgál a környéken. Az emberek odafigyelnek rá, hogyan csinálja a „Kutas”, ahogy röviden nevezik. A cég fiatal növényvédő szakembere segítségével most az AgrárUnió olvasói is betekintést nyerhetnek kalászos fungicides technológiájukba.
„A Kutas 95 Zrt. 2800 hektár szántóföldön gazdálkodik, mely meghatározó részét kalászos gabonák teszik ki – kezdte a bemutatást Siteri Sándor. – Az őszi árpa és az őszi búza összterülete 1800–2000 hektár körül alakul, aminek általában kétharmada az árpa és egyharmada a búza, bár tavaly ez az arány jelentősen eltolódott az árpa javára. Emellett 5-600 hektáron termesztünk napraforgót, továbbá kukoricát, repcét, lucernát, és évek óta szójánk is van. A talajaink jelentős része kötött réti talaj, emellett barna erdőtalaj jellemző még. A gazdálkodást nehezítik a szikes, illetve a mélyen fekvő, belvíz által rendszeresen fenyegetett területek. Földjeink aranykorona értéke 10 és 25 közötti. Ilyen feltételek mellett átlagosan 5 tonna körüli terméseket tudunk elérni mindkét kalászos kultúrában, bár tavaly az árpánk igen jól sikerült, 6,7 tonnás átlagot adott. A vetésváltásban nem tudjuk elkerülni, hogy kalászos kalászost kövessen, a vetésterület egy részén az árpát búza követi, illetve az is előfordul, hogy árpa után ismét árpát vetünk. Pontosan emiatt fokozott figyelmet fordítunk e kultúrák betegségeire.”
A növényvédő szakmérnök a termesztett búzafajtáik általános betegség-ellenállóságát közepesnek tartja, bár tavaly jelentős különbségeket tapasztalt a sárgarozsdával szembeni fogékonyságban.
A betegségek között a fuzárium a „Kutasnál” is kiemelt figyelmet kap: a legnagyobb területen olyan fajtát termeszt a társaság, amelyet kevésbé érzékenynek tartanak a kalászfuzáriózissal szemben. Árpában a hálózatos levélfoltosság rendszeresen fellépő betegség, illetve lisztharmat is több évben jelentkezik. A betegségek kialakulásának gyakran kedveznek a mély fekvésű területek, ahol párásabb a mikroklíma, gyakran vízben tocsog a gabona.
„Éppen ezért árpában és búzában is kétkezeléses technológiában gondolkodunk, amit szükség esetén egy harmadik kezeléssel is kiegészítünk – részletezte a szakember. – Tavaly például a sárgarozsda járvány miatt több táblán szükség volt
3 gombaölő szeres beavatkozásra. Az első kezelést bokrosodás végén, általában
a gyomirtással egy menetben végezzük. A második kezelés alkalmával az árpák kerülnek sorra elsőként, mindenekelőtt lombvédelem céljából, majd ezt követően – virágzás környékén – kezeljük a búzákat a zászlós levél és a kalász védelmére. A lomb- és kalászvédelmet is 300 literes lémennyiséggel végezzük, kalászvédelemnél a minél jobb fedettség érdekében duplaréses fúvókákat használunk.”
Siteri Sándor (30)
növényvédelmi szakmérnök
Kutas 95 Zrt., Biharkeresztes
hobbi: úszás, kirándulás
Ebbe a technológiába illeszkedik kiválóan a DuPont™ Acanto® Plus gombaölő szere, amelyet a társaság mindkét kultúrában az első kezelésre használ. Így a gombaölő hatása mellett a kedvező élettani hatását is ki tudják használni. Ahogyan Siteri Sándor fogalmaz: az elmúlt három évben rendszeresen használták, egyre növekvő területen, és természetesen idén sem marad ki a technológiából.
„Minden évben több készítményt is bevetünk a levélbetegségek ellen, és tapasztalatom szerint ez a legjobbak között van – szögezte le a szakmérnök. – A felhasználás során problémát nem tapasztaltunk. Kevertük lombtrágyával, gyomirtó szerrel is, de nem volt semmi gond. Szerintem a csomagolása is ötletes és nagyon praktikus. Mindenképp megéri belefektetni a két, esetleg három kezeléses technológiába, ami nyugodtan nevezhető intenzív védelemnek. Először is ez biztonságot ad. Aki nagyobb terméseket céloz meg, és azt minden évben el szeretné érni, annak mindenképp érdemes az állomány egészségére is fokozottan odafigyelni. Nálunk a búza mellett az árpa is meghatározó, ahol a korai lombvédelem kiemelt fontosságú. A levélbetegségek jelentős levélfelületet képesek tönkretenni minden évben, és ez a termésből is sokat elvesz. Akik magas termést, jó minőséget céloznak meg, azoknak szerintem eleve kétkezeléses fungicides technológiában kell gondolkozniuk. Ennek megbízható eleme az Acanto® Plus, amely a lombozat egészségét biztosítja. Mindezek mellett az sem mellékes, hogy egészen jó ár-érték arányt képvisel: a hasonló minőségi kategóriát képviselő szerek között árban nagyon jól pozicionált.”
A DuPont készítmények felhasználása előtt olvassa el és kövesse a termékek csomagolásán lévő címke felhasználási utasításait!
®az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve
Szerző: AgrárUnió
Címkék:
Virág- és becőkárosító kártevők a repcetáblákon – Kártételeik ...

Kezdődik a viharszezon

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

A mezőgépek veteránjai – Próbakörök két Landini traktorral

„Szerencsém volt, hogy parasztnak születtem” – Tradíció és ...