Hogyan lehet megőrizni a betárolt gabona minőségét?
Növényvédelem - 2020.11.12
Egy nagyobb tétel gabona minőségét meglehetősen nehéz pontosan meghatározni, hiszen a mintavételezés során – az anyag inhomogenitása miatt – gyakran fals eredmények születnek.
Erre próbál megoldást nyújtani egy új technológia, amely igyekszik átfogó képet nyújtani a terményről, és ezzel lehetővé teszi a tárolási veszteség csökkentését, valamint azt, hogy a gabonát a legideálisabb körülmények között raktározhassák.
A kulcs egy robot, amely képes „bejárni” a gabonahalmokat, miközben értékes információkat gyűjt a szemek állapotáról, és azokat egy okoseszközön meg is jeleníti. Az áramvonalas fej mindenhová eljut, így akár évi 380 tonna gabona megmentését teheti lehetővé minden egyes ilyen eszköz. A skót székhelyű Crover cég által kifejlesztett technológia révén folyamatosan mérhető a hőmérséklet és nedvességtartalom, így „élő” 3D térkép készíthető a tárolt gabonáról. Azonnal észlelhető, ha a halom belsejében kezdenek eltérni a körülmények az ideálistól, így a beavatkozást is rögtön végre lehet hajtani.
A gabona állapota a tárolás során folyamatosan rögzítésre kerül, ezáltal a vásárlók nem zsákbamacskát vesznek, hiszen pontosan nyomon követhetik az áru minőségének alakulását, illetve a végrehajtott beavatkozásokat. A vizsgálat ráadásul nem jár veszélyekkel, a raktárosoknak nem kell a halmok tetején mászkálniuk, a mintavétel biztos távolságból történik. A Crover számításai szerint a technológiájuk alkalmazásával a jelenlegi évi 75 ezer eurós bevételkiesés (amely a termény helytelen tárolásából ered) 15 ezer euróra csökkenthető gabonasilónként.
Címkék: gabona, nedvességtartalom, hőmérséklet, tárolás, gabonasiló, mintavétel
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
A hőség árnyékában az agrárium
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa