
Visszatekintés, avagy növényvédelmi kihívások 2019-ben
Növényvédelem - 2020.02.10
2. rész: Őszi káposztarepce A 2019-es év növényvédelmi problémáival foglalkozó sorozatunk második részében a repcében tapasztaltakat mutatjuk be, szokás szerint KárKép (www.karkep.hu) módra, több képpel és kevesebb szöveggel.
Ormányosok (nagy repceormányos, repceszár-ormányos)
Ebben az évben erős fertőzéssel jelentkeztek a repce ormányoskártevői. Az idei március az átlagosnál melegebb volt, kiugró hőmérsékleti értékekkel tarkítva, ami kedvező körülményeket biztosított a kártevők korai megjelenéséhez. Ahol ebben a veszélyes, korai időszakban nem történt védekezés, ott az ormányosok jelentős fertőzése alakult ki, egyes területeken gyakorlatilag minden egyes növényen megtalálható volt a kártételük.
Tojásrakás nyomai a repceszáron
Nagy repceormányos kártétele miatt torzuló repcenövény
Repceszárormányos lárvái és kártételük az oldalágban
Ormányoslárvák és kártételük a főhajtásban
Repcelisztharmat
Az Alföldön igen erőteljesen jelentkezett ebben az évben a repcelisztharmat kórokozója. Tünetei táblaszinten, az ott lévő növények minden egyes föld feletti részén megjelentek, így a leveleken, a száron, valamint a becőkön is. Sajnos a kártétel eljutott a levélszáradásig, ami a fotoszintetizáló felület csökkenése miatt hátrányosan befolyásolhatta az érintett területeken a betakarított termés ezermagtömegét.
Repcelisztharmat tünetei a leveleken, valamint a száron
Repcelisztharmat tünetei a leveleken, valamint a száron 2
Kis (tavaszi) káposztalégy
Bár majd csak a jövő évi termést érintheti hátrányosan a kis káposztalégy őszi kártétele, mindenképpen szót kell ejtenünk erről a kártevőről. A most elvetett állományok helyenként rendkívül erősen fertőzöttek a kis káposztaléggyel, amely ezen az őszön az Alföldön is erősebben lép fel a szokásosnál. A kártétele nyomán elszenvedett gyökérvesztés máris látványosan gyengíti az érintett növényeket, így igazából csak az előttünk álló téli időjáráson múlik, mekkora lesz végül az okozott kár, a tőpusztulás mértéke. Egy igazán kemény, hótakaró nélküli hideg időjárás nem hiányzik most ezeknek a gyengült állományoknak.
Bár a tavaszi–nyári vegetációs időszak alatt szokás szerint megjelentek a jól ismert kártevők is, mint például a repcefénybogár, és ezekből helyenként akár nagy egyedszámot is tapasztalhattunk, mint például a repcebecőormányos, komolyabb kártételükkel szinte nem is találkoztunk. Igaz volt ez a repce jelentősebb terméskiesést okozó betegségeire, a fehérpenészes és fómás megbetegedésekre is. Jelen voltak, helyenként foltszerűen akár terméskiesést is okozhattak, de nem bizonyultak meghatározónak ebben az évjáratban.
Kis káposztalégy kártétele nyomán gyengülő növény
Visszatekintve az elmúlt repcetermesztési szezonra, hasonló következtetésre juthatunk, mint az őszi kalászosoknál. Rosszul indult 2018 őszén, kevés csapadék, rossz kelések, ritka, gyenge állományok és ezek miatt kiművelt területek jellemezték. Azután a száraz tavaszi hónapokkal a 2019-es év sem kezdődött túlságosan jól, de a csapadékos és viszonylag hűvös május megmentette.
A kis káposztalégy lárvája a károsított – az előző képen is látható – növényen
Sorozatunk következő részében a kukoricában tapasztalt növényvédelmi problémák következnek, igyekszünk azokat is hasonlóképpen feldolgozni. Addig is, találkozzunk a KárKépen: www.karkep.hu!
Szerző: KárKép
Címkék: repce, repcefénybogár, repcetermesztés, őszi káposztarepce, káposztalégy, repcelisztharmat, repceormányos
Mi történik télen a repcetáblákon?

Meglepetésnövény – Kiugró év lett 2024 a hazai ...

Junkkari direktvetőgépek – Bővítés a precizitás, pontosság és a ...

Továbbra is magas a napraforgó ára

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

Weidemann T6025 teleszkópos rakodó – Ember, gép és szerszám ...

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

A szőke szépség (2. rész) – Haflingi ló felvezetésben, ...

Magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...