
Védelem az első naptól – Bayer csávával sose kerül csávába
Növényvédelem - 2015.07.13
A vetőmag a növénytermesztés legértékesebb eleme, az egyetlen, mely – genetikai anyagának és hatalmas energiatartalékának köszönhetően – új növény létrehozására képes. Ugyanakkor ez a hatalmas tudású élőlény önmagában teljesen védtelen, s épp összetétele miatt a károsítók számára nagyon vonzó célpontot jelent.
A gazdaságos termesztés érdekében technológiánkkal magas termésátlagra kell törekednünk. Ehhez fontos, hogy az elvetett vetőmag nagy részéből egészséges, életképes utód fejlődjön.
A magot és a csírázó növényt károsító kórokozók spórái a talajban, a vetőmagban, vagy annak felületén találhatók. A maggal és talajból terjedő betegségek és a korai rovarkártevők ellen leghatékonyabban csávázással védekezhetünk, mely a legcélzottabb és fenntartható növényvédelmi eljárás.
Cégünk a 2015. őszi gabona-csávázási szezonra két kiváló készítményt ajánl a gyakorlat számára: jól bevált két hatóanyagú gombaölő szeres készítményünket, a Lamardor®-t, valamint kiváló rovar- és gombaölő szeres csávázószerünket, a Yunta® Quattro-t.
Lamardor® 400 FS
Az öt évvel ezelőtt bevezetett készítmény ma már az egyik vezető gombaölő szeres csávázószer Magyarországon. A Lamardor® literenként 250 g protiokonazolt és 150 g tebukonazolt tartalmazó, korszerű, koncentrált készítmény. Dózisa vetőmagtonnánként 0,2 liter. Az új kombinált hatóanyagú csávázószer jóval több, mint két molekula egyszerű keveréke. A két hatóanyag jó illeszkedésének köszönhetően szinergista hatások lépnek fel.
Széles hatásspektrumú csávázószerként a Lamardor® teljes hatékonysággal bír az összes fő csávázással leküzdhető betegség ellen, így a búza kőüszög, a búza porüszög, a hópenész, a fuzáriumos gyökér- és szártőrothadás, a Bipolaris sorokiniana által okozott közönséges gyökérrothadás, a szeptóriás pelyvafoltosság, az árpa porüszög, az árpa levélcsíkoltság és az árpa fedettüszög ellen. Más csávázószerekhez képest megkülönböztető tulajdonsága a hópenész és más fuzáriózisok, illetve a Bipolaris-os gyökérrothadás elleni hatása. A Lamardor® jól használható az IPM rendszerekben is.
A betegségek elleni nagy hatékonyság mellett a Lamardor® fontos sajátsága öt élettani hatása:
1.
Jobb kezdeti fejlődés az erősebb, vastagabb hajtások eredményeként.
2.
Fokozott fagytűrés a mezokotil megrövidülésének vagy hiányának köszönhetően.
3.
Jobb (őszi) szárazságtűrés. A hosszabb, több gyökér több vizet képes felvenni.
4.
Korábbi bokrosodás, fokozott hajtásképződés, robusztusabb növények.
5.
Kitűnő, egészséges állomány, nagyobb tőszám.
A Lamardor® csomag formájában kerül forgalomba (Lamardor Red). Dózisa nagyon alacsony (0,2 l/tonna), így önmagában nem tud mély színintenzitást adni a kezelt vetőmagnak. Ezért a csomagban található Peridiam Eco Red csávázási segédanyaggal együtt kell felhasználni. Ez nem csak festék, hanem egy műanyag polimer, ami színes bevonatot képez a vetőmagon, javítja a vethetőséget (nem tapad össze, jól csúszik, nem boltozódik). Csökkenti a leporlással járó hatóanyag-veszteséget is.
Yunta® Quattro
A kis vetőmagnormát és korai vetést alkalmazó modern búzatermesztési technológiának sok előnye van. Hátránya lehet viszont, hogy az ősz folyamán hosszabb az állomány kitettsége a károsítóknak. A vírusvektor levéltetvek aktív stádiumban találkoznak a fiatal gabonával, a törpeség vírusok súlyos tőszámcsökkenést, gyenge betelelő állományt okozhatnak. A talajlakók, a csócsároló is több kárt okozhatnak a hosszú őszi időszakban. Így az intenzív technológiában ma már rovar- és gombaölő hatású csávázószerre van szükség.
A Yunta® Quattro négy hatóanyagot tartalmaz. Rovarölő alkotói a klotianidin és az imidakloprid. Gombaölő komponensei a fuzárium elleni hatékonyságukról is ismert tebukonazol és protiokonazol. Miért kell a Yunta Quattro-ba négy hatóanyag?
A fungicid hatóanyagok szinergista módon működnek együtt.
A rovarölő komponensek is jól kiegészítik egymás hatásspektrumát, erősítik egymás hatását olyan nehezen leküzdhető kártevők ellen, mint a kabóca vagy a csócsároló.
A Yunta® Quattro hatásspektruma mind a betegségek, mind az őszi rovarkártevők vonatkozásában teljes. Az ősz folyamán biztos védelmet nyújt a vírusvektor levéltetvek, kabócák, a talajlakó kártevők és a csócsároló ellen is. A négy hatóanyag szisztemikusan mozog a növényben. A mag felszínéről a gyökérzónába jutó inszekticid hatóanyagokat a gyökerek felszívják, s az „együtt nő” a csíranövénnyel, belülről védve azt a vektorok támadásától.
A Yunta Quattro rovarölő hatékonysága 7-9 hétig komplett, ami a korai vetéstechnológia esetén is maximális védelmet garantál a teljes őszi időszakra.
A Yunta® Quattro dózisa 1,8-2,0 liter vetőmag tonnánként. Korai vetés és maximum 200 kg/ha búza vetőmagnorma esetén a dózis 2 liter/tonna. Ennél nagyobb vetőmagnorma (pl. 250 kg/ha vagy több) esetén a dózis 1,8 liter/tonna. Őszi árpánál 200 kg/ha vetőmagnormáig 2,0 liter/tonna a helyes dózis. Bármely csávázógéppel, a szokásos 10-20 l/t csávázólé alkalmazásával felvihető.
Az intenzív őszi búza és őszi árpa technológiába illeszkedő csávázószer alkalmazásával hatékonyan, ugyanakkor gazdaságosan védekezhetünk a betegségek, vírusok és rovarkártevők ellen. Előnye, hogy segítségével az őszi vírusbetegségeket teljesen kikapcsolhatjuk, míg ha a vektorok ellen permetezéssel védekezünk, tökéletes védelmet soha nem érünk el. A Yunta Quattro-val elegendő hatóanyagot juttatunk ki ahhoz, hogy nehezített viszonyok között, nagy fertőzési nyomás esetén is biztonságos hatású legyen. Az eredmény egy kártételtől mentes egészséges állomány betelelése, ami a nagy termés és kiváló minőség lehetőségét foglalja magában.
Kérem a kedves Olvasót, hogy 2015 őszén is használja a Bayer gabona csávázószereit és győződjön meg kiváló tulajdonságaikról! Készítményeinkről további információt talál honlapunkon is. Konkrét kérdéseivel keresse szakértőnket a BAYinfo vonalon a (80) 620-111 számon.
Szerző: Farády László Bayer CropScience
Címkék:
Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

Tájékoztatás az állatok ártalmatlanításáról ragadós száj- és ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Hogyan segíthetik a gazdálkodókat a szaktanácsadók?

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...