
Vélemények a PHYSIOSTART és GREENSTART mikrogranulált starterekről
Növényvédelem - 2018.04.05
A növények produktivitását, az időjárás anomáliáival szemben mutatott ellenálló képességét alapvetően befolyásolja, hogy az életük kezdeti időszakában hogyan alakul a fejlődésük, a gyökérzet tömege.
A starter trágyák feladata éppen az, hogy ebben a korai időszakban könnyen hozzáférhető forrásokat biztosítsanak a dinamikus fejlődéshez. Ehhez azonban a növények igényeinek valóban megfelelő összetételre, könnyű és gyors felvehetőségre van szükség. Az alábbi két interjúban olyan gazdálkodók osztják meg tapasztalataikat az olvasóval, akik ezeket a tulajdonságokat a Timac AGRO PHYSIOSTART és GREENSTART termékeiben találták meg.
Robbanásszerű kelés
– Elöljáróban kérem, mutassa be röviden a gazdaságukat!
Habóczky József
, Aranymező Bt.
Adács
– Az Aranymező Bt. öt családi gazdaságot fog össze, illetve bérmunkát is végez, így összesen 600 hektár szántóföldet művel. Területeink öt falu határában terülnek el, adottságaikat tekintve nagyon változatosak: a homokos talajoktól kezdve a mély fekvésű fekete földekig sok minden előfordul. A kémhatásuk pH 5–7 közé esik. Termesztett növényeink az őszi búza, őszi árpa, repce, napraforgó, fénymag.
– Hogyan jellemezné a tápanyag-gazdálkodásukat?
– Az egyes tápelemekből mindig igyekszünk közepes-jó szinten tartani a talajokat – ez még gazdaságosan kivitelezhető. A megfelelő mű-trágyák kiválasztását, mennyiségét talajvizsgálati eredményekre alapozzuk. A mennyiségen túl azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a minőség és az időzítés is legalább olyan fontos, illetve az is, hogy folyamatosan, az igényeiknek megfelelően tápláljuk a növényeket.
– Ebbe a gondolkodásmódba nyilván jól beleillik a PHYSIOSTART mikrogranulált starter.
– Pontosan. Napraforgóban használjuk a PHYSIOSTART-ot, már három éve. A fejlődés korai stádiumában nagy lökést ad a növénynek.
– Hogyan indult önöknél a PHYSIOSTART használata?
– Korábban is használtunk TimacAGRO-terméket a napraforgó alá, és a PHYSIO-START is felkeltette az érdeklődésünket, de nem volt mikrogranulátum-szó-rónk. Három éve aztán egy akciónak köszönhetően 36 mázsa starter mellé kijuttatóberendezést is kaptunk a Timac AGRO-tól. 20 kg/ha PHYSIOSTART-ot használtunk fel, és olyan robbanásszerű kelés volt, hogy el sem akartam hinni. Egy véletlen következtében négy-öt gépalj kimaradt a kezelésből, így volt összehasonlítási alap: starterrel sokkal erőteljesebb volt a fejlődés, és a gyökérzet is kétszer akkora volt, a végén pedig közel tíz mázsával termett többet.
A napraforgó gyökérzete. Balra 20 kg/ha PHYSIOSTART, jobbra a kontroll
– A tápanyagok mellett a biostimulátor-tartalomnak mekkora jelentőségét látja a termékben?
– A különféle összetevők együtt fejtik ki a hatásukat, nem is tudom ezeket külön-külön értékelni. Egy dolog azonban biztos: amióta a PHYSIOSTART-ot használom, olyan robbanásszerű a kelés, ami korábban nem volt jellemző. Egyik nap még semmit nem látok a növénye ken, másnap reggel meg már együtt sorol az egész tábla – ebben szerintem mindenképpen benne van a biostimulátor hatása.
– A PHYSIOSTART fizikai tulajdonságaival mennyire elégedett?
– Nagyon jól kezelhető, nem porosodik, könnyű a kijuttatása. Olyan a formulációja, hogy rögtön feloldódik, és a fiatal napraforgó azonnal hozzájuthat a termékben lévő tápelemekhez.
– A Timac AGRO-val milyen a kapcsolat, mennyire tudja hasznosítani a szolgáltatásaikat?
– Folyamatosan rendszeres kapcsolatban vagyok Nagy Márton szaktanácsadóval, figyelemmel kíséri az eredményeket, rendszere-sen konzultálunk. 200 hektáron már a Timac AGRO végezte el a talajvizsgálatot, segítenek az értelmezésében, az eredmények alapján pedig összeállítanak egy tápanyag-utánpótlási tervet is. Idén egy kísérletben is együtt fogunk működni, amelyet nálunk állítanak be.
Az erős gyökérzet kiszolgálja a növényt
– Kérem, jellemezze néhány szóban a gazdálkodását!
Móré János
Kaba Green Star Kft.
ügyvezető
– Kabán gazdálkodom 300 hektáron, amiből körülbelül 120 hektár 12–16 aranykoronás, a fennmaradó rész pedig 30–40 aranykorona közötti. A területünkből 70 hektár öntözhető. Kalászos gabonát, repcét, mustárt, facéliát, takarmány- és friss piacra szánt csemegekukoricát, napraforgót, kápia paprikát termesztünk.
– Milyen szerepet kapnak a gazdálkodásban a starter trágyák?
– Ahhoz, hogy a startertrágyázás funkcióját, jelentőségét érzékeltessem, néhány szót ejteni kell a termesztés körülményeiről. 2006-tól éveken át intenzív zöldborsó- és csemegekukorica-termesztést folytattunk, nagy műtrágyaadagokkal, ami elég hamar éreztette a hatását a talajállapot romlásában. Szerencsére időben rádöbbentem, hogy nem lehet mindent feláldozni a hozamért, ezért új alapokra helyeztem a gazdálkodást. Bővítettem a vetésszerkezetet, bevezettem a forgatás nélküli művelést, áttértem a szerves trágya használatára, minden tarlómaradványt a területen hagyok és bedolgozok a talajba, ezenfelül pedig rendszeresen vetek zöldtrágyanövényeket. Ez a technológia olyan erőtartalékokat biztosít a talajnak, hogy maximálisan ki tudja szolgálni a növények igényeit. A starternek az a feladata ebben a rendszerben, hogy már a vegetáció kezdetétől olyan gyökérzetet fejleszthessen a növény, amivel aztán könnyedén „kiszolgálja” magát a talaj erőforrásaiból.
– Hogyan kerültek képbe a Timac AGRO PHYSIOSTART és GREENSTART termékei?
A paprika gyökérzete július elején
45 kg/ha GREENSTART
– Nem ezek voltak az első starter trágyák, amelyeket használtam, egy akció kapcsán aztán 2014-ben kipróbáltam a PHYSIOSTART mikrogranulátumot. A kezeléseknél eleinte hagytam kontrollterületeket, hogy ellenőrizhessem a hatását. A különbség nagyon látványos volt a kezdeti fejlődésben és a gyökértömegben is. A GREENSTART – amelyet 2016 óta használok – szintén nagyon meggyőző volt. Ehhez a teljesítményhez nyilván kell az optimális tápanyag-összetétel és a biostimulátortartalom is.
– Milyen növények alá, milyen dózisban használja a PHYSIOSTART és GREENSTART mikrogranulátumokat?
– A gabona- és a kukorica-vetőgépünkön is van kijuttatóberendezés, így egyetlen növényt sem kell kihagynom a startertrágyázásból. Az őszi és kora tavaszi vetésű növények alá PHYSIOSTART-ot adok, a későbbiek alá – kukorica, napraforgó, paprika – pedig GREENSTART-ot. A jellemző adag 20 kg/ha, de csemegekukoricában ezt megemeltem 35, paprikában pedig 45 kilogrammra. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy még a szobanövényeinknek is csinálok a starterből tápoldatot: szinte csodát tesz velük…
– Milyen eredményeket ér el a két starter használatával?
– Nyilván az egész termesztési rendszer részeként tudom értékelni ezeket. Több növény esetében is a szokásostól többé-kevésbé eltérő technológiát használok. Például a repce vetésével megvárom a szeptember közepét, aláteszem a PHYSIOSTART-ot, és mire jön a tél, megfelelő fejlettségű, egyenletes, erős gyökérzetű állományt kapok – regulátorhasználat nélkül –, ráadásul az augusztusi vetéseket tömegével támadó kártevőket is elkerülöm. Az így telelő repce öt tonna körüli terméseket produkál.
– A szerves trágya és a starter kielégíti a növények igényeit?
– Adott kultúrától függ. A csemegekukoricában GREENSTART-tal vetek, majd a sorközműveléssel nitrogénfejtrágyát is adok ki. Ezzel el tudtam érni 350 mázsa/ha feletti termést. De vannak olyan növények is, amelyeknél ez felesleges vagy egyenesen káros lenne. A tavaszi árpa 20 kg PHYSIOSTART-ot kap, utána semmit, és sörárpaminőségben 8 t/ha körüli átlagterméseket ad, de ugyanerre a technológiára nagyon jól reagál a vetőmagnak termesztett facélia és mustár is. A kápia paprikában olyan megoldást alkalmaztam, amelyhez többen is elég kevés reményt fűztek. Sávos alapművelés után kukorica-vetőgéppel kiszórtam a 45 kg GREENSTART-ot, majd palántáztam, ezzel a trágyázást le is zártam, gyökeresítőt sem használtam, az öntözést felülről, öntözőkonzollal oldottam meg: tavaly 70 t/ha paprikát szedtünk le róla, és további 20 tonna még elfagyott…
Paprikatábla kukoricasortávon, július elején – 45 kg/ha GREENSTART
Szerző: AgrárUnió
Címkék: PHYSIOSTART, Timac AGRO, starter trágya, GREENSTART
Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...