A kukorica és a toxinok

A kukoricának több toxintermelésre képes kórokozója is van, ezek közül valamelyik szinte biztosan jelen van minden egyes évben és minden egyes kukoricatáblán. A legnagyobb publicitást kapó aflatoxin termelése az Aspergillus flavus (1. kép) trópusi gombafaj számlájára írandó. E gomba nem most került hazánkba, jelentőségének növekedését az adja, hogy a változó környezeti körülmények mellett fellépése egyre erőteljesebb. A meleg, sőt forró időjárás, a száraz nyarak nem csupán fertőzését segítik, hanem kiválthatják a gomba toxintermelését is.

1. kép: Aszpergilluszos fertőzés jellegzetes tünete: olívazöld penészgyep a csövön

Régóta ismert csőfertőző gombáink közé tartoznak a fuzáriumfajok (2. kép), amelyek közül többnyire a Fusarium graminearum felel a csőfertőzésért és a terményben megjelenő DON- (deoxinivalenol) és ZON- (zearalenon) toxin szennyeződésért. Környezeti igénye éppen az ellenkezője a korábban említett Aspergillus flavusnak, e fuzáriumfaj a mérsékelten meleg, egyben nedves évjáratokban vagy országrészekben okozhat problémát.

2. kép: Fuzáriumos fertőzésre utaló penészgyep

Az utóbbi években, szoros összefüggésben éghajlatunk változásával, az aszpergilluszos fertőzés vált nagyobb kockázatúvá, ezért járjuk körül ezt a továbbiakban.

A kukoricacső fertőződésében az időjárási körülmények valóban meghatározó fontosságúak, azonban mi, termelők sem vagyunk eszközök nélkül, technológiánk alakításával mi magunk is hatással lehetünk a történtekre! A legfontosabb az, hogy ne csupán egy-egy beavatkozásban keressük a megoldást, hanem a technológiánk egészének alakításában!

Hirdetés

A toxinszennyezett termény elkerülésének fontos eszköze a hibridválasztás. Ez összetett kérdés, hiszen nem csupán azt kell ez alatt érteni, hogy igyekszünk csőfertőzésnek és toxintermelésnek jobban ellenálló hibridet választani. Ilyen különbségek valóban léteznek, a kevésbé fogékonytól egészen a szuperérzékenyig, így ezzel kapcsolatban érdemes információkat kérni a fajtatulajdonosoktól. De ezen túl kiemelt fontosságú, hogy a vetett hibrid milyen éréscsoportba tartozik. A hosszú tenyészidő a toxintermelődésnek való hosszabb kitettség miatt egyértelműen nagyobb kockázatot jelent. Eközben a rövid tenyészidejű hibridek korábbi, magas hőmérsékletű időszakot általában elkerülő virágzása mérsékli az aszpergilluszos fertőzést. A kórokozó ugyanis nem csupán a rovarrágásokon keresztül fertőzhet, hanem virágzáskor a bibeszálakon keresztül is. Fontos kérdés lehet a hibrid csőállása, csuhéleveleinek zártsága. A lefelé hajló csőállás és csővégen túlnyúló, szorosan záródó csuhélevelek a spórák bejutásának gátlásával csökkentik a csőfertőzés valószínűségét. A tudatos hibridválasztással tehát jelentős lépést tehetünk az aszpergilluszos csőfertőzés, illetve az aflatoxin-felhalmozódás elkerülésére.

A kukoricacső aszpergilluszos fertőzésének mértékét technológiánk egészének alakításával mérsékelhetjük.

Kiemelten fontos kérdés az aszpergilluszos csőfertőzés szempontjából a talajfelszínen lévő fertőzött szármaradványok mennyisége. A gomba azokon gond nélkül telel át, a nyár során képződő spórák pedig már minimális légmozgással is a bibeszálakra vagy a csövekre kerülhetnek. Bár a spórák a szél útján könnyen szállítódnak nagyobb távolságra is, azonban a fertőzés erőssége függ a „spórakoncentrációtól”. Ez pedig azokon a területeken magas, ahol a táblán belüli a fertőzés forrása, azaz a talajfelszínen nagy mennyiségben található fertőzött szármaradvány. Ezért a helyes vetésváltásnak, a monokultúra kerülésének kiemelkedő a jelentősége, mint ahogyan a talajművelés rendszerének is. El kell fogadnunk, hogy a sok előnnyel bíró forgatás nélküli talajművelés ezúttal kockázatot jelent számunkra a fertőzés forrásául szolgáló szármaradványok talajfelszínen hagyásával. Ha mégis ilyen technológiával dolgozunk, akkor a szármaradványok bontását más módon kell segítenünk, például mikrobiológiai készítmények használatával.

A fentiekhez képest talán nehezebben megfogható tényező, de tényként kezelhető, hogy a növényeket érő stresszhatások mindegyike befolyásolja a cső aszpergilluszos fertőzését és ezen keresztül a termény toxinszennyezését is. A kukorica, ahogyan minden más hatással, az aszpergilluszos fertőzéssel is igyekszik megküzdeni. Ennek során fizikai és kémiai védekezési „technikákat” is alkalmaz, amelyek részben nemesítési munkát igényelnek, de ezekben nekünk is van teendőnk. A mag talajba kerülését követően fellépő stresszhatások sok esetben már a mi munkánkhoz kapcsolódnak, ezek gyengíthetik a növény kondícióját, védekezési mechanizmusait. Márpedig a kórokozó mindig jobban fertőzi a stresszelt, gyengült állományokat, mint a jó kondícióban lévőket. Példákat említve: a túlzottan korai vetésidő alkalmazásakor előfordulhat, hogy egy esetleges visszahűlés esetén a hideg talaj miatt szenvednek el komoly stresszhatást a növényeink. De itt említhető például a tápanyaggazdálkodásunk milyensége, egy esetleges tápanyaghiány, vagy az, hogy a növényvédelmi munkák során nem kap kellő figyelmet az, hogy ne okozzuk stresszt növényeinknek. Ezeket a behatásokat ugyanis növényeink „nem felejtik el”, azok hatással lehetnek a majdani aszpergilluszos fertőzésre is.

E területnek a másik oldala, amikor a környezetből érkező, tőlünk független hatások okoznak stresszt a növényeinknek. Ilyen lehet pl. egy tavaszi lehűlés, de még gyakrabban a nyári forróság és a csapadékhiány (aszálystressz). Ezek hatásait sok esetben nem, vagy csak kis mértékben tudjuk tompítani. Természetesen a csapadékhiány egy bizonyos szintig mérsékelhető öntözéssel – ha erre van lehetőségünk –, de kisebb erősségű hatásoknál hatékonyan alkalmazhatók olyan termékek, például biostimulátorok, amelyek a növény életfolyamatain keresztül fokozzák annak stresszhatásokkal szembeni ellenállóképességét. Az persze minden esetben gondos mérlegelést igényel, hogy mennyire lehet gazdaságos e termékek használata.

Növényállományunk egyöntetű fejlődésének elősegítése más szempontból is segíthet az aszpergilluszos fertőzés mérséklésében. Minél egyöntetűbb az állomány, annál egyöntetűbb lesz a virágzása is. Márpedig a virágzás és terméskötődés az egyik olyan kockázatos időszak, amikor a gomba megfertőzheti a szemeket, a csőkezdeményeket. Minél inkább elnyújtott a folyamat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy – kellően párás körülmények között – nagyobb mértékű aszpergilluszos csőfertőzés következhessen be.

A lepkekártevők elleni hatékony védekezés az aszpergilluszos csőfertőzés kiküszöbölésének egyik fontos lépése.

A cső aszpergilluszos fertőződésének legnagyobb közvetlen kockázata az azon kialakuló rovarkártétel. A csövön és a szemeken ejtett rágás ugyanis kaput nyit a kórokozó számára, amit sokszor a kártételi helyen kialakuló körülmények (például nehezen kiszáradó rágcsáléktömeg) tovább segítenek. Ezért két faj a felelős, nagyobb mértékben a gyapottok-bagolylepke (3. kép), kisebb mértékben a kukoricamoly.

3. kép:  A gyapottok-bagolylepke lárvájának kártétele utat nyit a csőfertőző kórokozók számára

A gyakorlatban sok esetben kizárólag az ezek elleni beavatkozással igyekszünk elkerülni vagy mérsékelni az aszpergilluszos csőfertőzést. Nem vitás, hogy e kártevők elleni védekezés nagyon fontos, azonban összességében önmagában nem minden esetben elégséges lépés, hiszen a fentiekben írtak is mutatják, mennyire sok összetevőből áll össze a sikeres védekezés.

A cső fertőződését termesztéstechnológiánk egészének alakításával kell megelőznünk.

Az aszpergilluszos csőfertőzés olyan kockázattá vált, amellyel a kukoricatermesztőknek a jövőben is számolniuk kell. Bár a csövön kialakuló tünetek nem jelentik azt, hogy a termés biztosan aflatoxinnal lesz szennyezett, azonban a gomba jelenléte megteremti ennek feltételét. Ezért a cső fertőződését termesztéstechnológiánk egészének alakításával kell megelőznünk!

Szerző: AgrárUnió