Sikernövény lehet-e a napraforgó? – Termesztéstechnológiai kockázatok, javaslatok a változó klimatikus viszonyok között

A napraforgó az a növénykultúránk, amely viszonylag alacsony kockázat mellett termelhető még a jelenlegi, egyre szárazabb és melegebb környezeti viszonyok közepette is. Szívós növény, ami kiterjedt gyökérrendszerének köszönhetően jól hasznosítja a talaj nedvességtartalmát, ezért nevezhetnénk akár aszályállónak is. Ez a megállapítás többnyire igaz, de egyre gyakrabban köszöntenek ránk olyan száraz évjáratok, amelyet már a napraforgó sem visel el károsodás nélkül. Termesztés technológiájában egyértelmű kockázatot jelentenek a növényvédelmi problémák, amelyek részben a szerencsére ma már jól kontrollálható gyomosodással, részben pedig a manapság csupán korlátozott védekezési lehetőségekkel kordában tartható rovarkártevőkkel (például drótférgek, barkók) kapcsolatosak. A legnagyobb veszélyt azonban a gombás fertőzések jelentik, hiszen tudjuk, a napraforgó az a szántóföldi növényünk, amelyet a leginkább fenyegetnek a kórokozók. Közöttük nem is egy akad, amely alapjaiban határozhatja meg a termesztés sikerességét. Legyen most itt szó a szárat és lombozatot betegítő kórokozókról.

A legveszélyesebb megbetegedések

A napraforgóra a legnagyobb veszélyt jelenleg egyértelműen a makrofominás megbetegedés, hivatalos megnevezése szerint a hamuszürke szárkorhadás jelenti. E kórokozó évtizedek óta jelen van már hazánk területén, a szárazabb termőtájakon károsítása is ilyen hosszú időre nyúlik vissza. Azonban a környezeti körülmények változása miatt az általa okozott kár mértéke egyre nagyobb és az az ország egyre nagyobb hányadán jelentkezik. A kórokozó trópusi eredetű, ezért kifejezetten kedveli a száraz és meleg, sőt forró időjárást, ahogy változik éghajlatunk, úgy lesznek számára egyre kedvezőbbek az új körülmények.

Hirdetés

A fertőzés tünetei a virágzást követően jelentkeznek a megbetegített növényeken, függetlenül attól, hogy maga a fertőzés mennyivel korábban történt meg. Ezek megjelenése gyakran kapcsolódik hőhullámhoz, gyakran a forróságot követően válnak szembeötlővé, különösen a rosszabb vízgazdálkodású, ezért gyorsabban is melegedő talajfoltokon, táblarészeken. Az edénynyalábok eltömődése, valamint a gomba által termelt mikotoxinok miatt a növényeken hervadásos tünetek (1. kép) jelentkeznek, amelyek gyors, sokkszerű növénypusztuláshoz (2. kép) vezethetnek.

1. kép:  Makrofominás fertőzés kezdeti tünetét mutató lankadó növények

2. kép: Makrofominás fertőzés miatt tömegesen pusztuló állomány

Ez rendkívül látványosan jelentkezik, azonban gyakran csupán a tarlón (3. kép) szembesülhetünk azzal, milyen erősségű is volt a tábla fertőződése. Mindez kényszeréréshez, apró tányérmérethez, alacsony tömegű, sokszor üres kaszatokhoz, összességében drasztikusan csökkenő termésmennyiséghez vezet.

3. kép: A barnás-szürkés szármaradványok jól mutatják a makrofominás fertőzés mértékét

A napraforgóra a legnagyobb veszélyt jelenleg egyértelműen a makrofominás megbetegedés, hivatalos megnevezése szerint a hamuszürke szárkorhadás jelenti.

A hamuszürke szárkorhadással szemben nehéz hatékonyan védekezni. Tápnövényköre rendkívül széles, abban a napraforgón kívül más kultúrnövények (például kukorica, szója, cukorrépa) és számtalan, százas nagyságrendű gyomnövényfaj is beletartozik, ezért a vetésváltás nem jelent valódi megoldást. Ez részben annak is köszönhető, hogy a megbetegített növényekben képződő kitartóképletei, a mikroszkleróciumok hosszú évekig életképesek maradnak a talajban, ezért a hazai vetésszerkezetben szinte lehetetlen betartani, hogy évekig ne kerüljön fogékony kultúra egy adott területre. A jelenlegi tudásunk szerint a növényvédelem nem rendelkezik hatékony megoldással a fertőzés mérséklésére. A növény nagyon korán, akár már csírakorban fertőződhet, a jelenleg csávázásra alkalmazott hatóanyagok nem jelentenek érdemi védelmet. Ugyancsak hatástalannak tekinthetők a vegetációs időszakban később kijuttatott gombaölő szerek. Jelenleg a mikrobiológiai készítmények jelenthetnek segítséget, de ezek esetében is inkább beszélhetünk még a megoldás kereséséről, mintsem kiforrott, éveken át stabilan teljesítő megoldásokról. A makrofominás fertőzés okozta kár mérséklésére a legnagyobb esélyt jelenleg a hibridek eltérő fogékonyságában rejlő lehetőségek felismerése és alkalmazása jelenti. Remélhetőleg a fajtanemesítés előbb vagy utóbb, de hatékony megoldást tud majd kínálni a kórokozóval szemben.

Kimondhatjuk, a makrofominás megbetegedés az ország jelentős területén egyértelmű veszélyt jelent a napraforgótermesztésre.

Hirdetés

A hamuszürke szárkorhadás a meleg és száraz évek megbetegedése, azonban a napraforgó kórokozói között van olyan, amely éppen a nedves évjáratokban jelent veszélyt. Ez a fehérpenészes szár- és tányérrothadás. Jól ismert megbetegedés ez, amelynek jelentőségét éppen azok a környezeti változások csökkentik, amelyek a fentiekben tárgyalt kórokozóét erősítik. Az elmúlt években a száraz termesztési körülmények miatt ugyan kevés fehérpenészes tünettel lehetett találkozni, azonban a napraforgó erőltetett, egy adott területbe akár kétévente történő vetése könnyen megbosszulhatja magát. Egy csapadékosabb évjárat a komoly terméskiesésen túl szkleróciumok tömegével áraszthatja el a táblát, ami hosszú időn át, nyolc-tíz évig jelent kockázatot a fogékony kultúrákra, amilyen például a repce vagy a szója. A fehérpenészes megbetegedés két módon jelentkezhet az állományokban, a talajból érkező, a száralapot fertőző primer, valamint a szárközépi részt és a tányért betegítő szekunder fertőzés formájában. A szár talajközeli részének megbetegedése látványos hervadásos tünettel jelentkezik (4. kép) és minden esetben a tő elvesztésével jár. Az elmúlt években látottak alapján visszaszorulóban lévő megbetegedés a fehérpenészes rothadás, azonban nem szabad lebecsülnünk, mert komoly kártételi potenciállal rendelkezik.

4. kép: Fehérpenészes fertőzés miatt pusztuló napraforgónövények

A napraforgó szárfoltbetegségi

A napraforgó szárfoltbetegségei (5. kép) megnevezés alatt több gombafaj értendő, így a fómás -vagy fekete-szárfoltosság, az alternáriás megbetegedések, valamint a diaportés szárfoltosság.

5. kép: Szárfoltbetegségek tömeges előfordulása

A diaportés szárfoltosság kivételével, amely szinte eltűnt az utóbbi időben, a fómás és alternáriás fertőzések majd minden évben megjelennek az állományokban. E kórokozók a lombozatot és a szárat egyaránt képesek megbetegíteni, de kárt elsősorban a szár bélszövetének károsításával okoznak. A víz- és tápanyagforgalmi zavarok következménye a termés mennyiségének csökkenésében, minőségének romlásában mutatkozik meg.

Az elmúlt években a száraz termesztési körülmények miatt ugyan kevés fehérpenészes tünettel lehetett találkozni, azonban a napraforgó erőltetett, egy adott területbe akár kétévente történő vetése könnyen megbosszulhatja magát.

A napraforgó-peronoszpóra

A napraforgó-peronoszpóra főként korán, a vegetációs időszak elején jelenik meg primer fertőzésével. Jellegzetes tünetei már nagyon korán, akár a csupán néhány leveles növényeken is megmutatkozhatnak. Ezek a levélerek által határolt, kivilágosodó levélrészek (6. kép), amelyek fonáki részén később fehér bevonat jelenik meg.

6. kép: Napraforgó-peronoszpóra tipikus tünetei a lombozaton

A fertőzött növény alacsony marad, ízközei rövidülnek, a képződő tányér felső, „szemafor” állású. A kórokozóval szembeni védekezés nem a szántóföldi növényvédelem feladata, arra a megoldást a hibridek rezisztencianemesítésében, valamint a vetőmag megfelelő hatékonyságú gombaölő hatóanyaggal való csávázásában kell keresni. Az elmúlt években előfordult, hogy egyes hibridek azonos vetőmagtételei jelentős fertőzést mutattak, ami szinte minden esetben a nem megfelelően előállított és kezelt vetőmagra vezethető vissza.

Kisebb jelentőségű levélbetegségek

A napraforgó lombozatán a vegetációs időszak második felében jelenhetnek meg olyan, kisebb jelentőségű betegségek, mint a napraforgórozsda, vagy a napraforgólisztharmat. Bár rendszeresen fellépő kórokozók, jellemzően csak kis mértékű fertőzéssel vannak jelen, amely általában nem veszélyezteti sem a termés mennyiségét, sem pedig annak minőségét.

A napraforgó több termőtájunk meghatározó növénye, amely sokszor az egyetlen, amely aszályos viszonyok között jövedelmet termel. Termesztése azonban a makrofominás fertőzés mind erőteljesebb fellépése miatt egyre nagyobb kockázatot jelent, ami valóban megkérdőjelezi, hogy lehet-e sikernövényünk a napraforgó! Komoly a tét, ezért minden egyes lehetőséget meg kell ragadni a kórokozóval szembeni védekezésre.

Szerző: AgrárUnió