Termésnövelés kukoricában

A kukoricát már 7-8 ezer éve termesztik Amerikában, ahol a burgonya mellett az őslakosság egyik fő tápláléka volt. A termesztési területük azonban eltért, mert az egyik növény a hűvös, csapadékos éghajlatot kedvelte, míg a kukorica a melegebb övezeteket. A kukorica eljutott Európába, és 1590-től már Magyarországon is termesztettük a sima szemű (flint típusú) fajtákat. Termesztésének nevezetes állomása volt, hogy 1900-ban szintén Amerikából bekerültek a nagy termőképességű, az érés időszakában gyors vízleadó képességű, lófogú (dent típusú) fajták (1. kép).

1. kép: Sima szemű (A) és (B) kukoricaszem-típusok (Sárvári, 1978)

Később elindult a kukorica heterózisnemesítése, Amerikában beltenyészett hibrideket állítottak elő, egy-egy vonalat 6-7 évig öntermékenyítettek, majd két különböző tulajdonságú vonalat összekereszteztek, aminek köszönhetően az első nemzedékben – az F1-ben – a heterózishatás 20-30%-os terméstöbbletet eredményezett. Ettől kezdve minden évben újra elő kellett állítani 
a vetőmagot, mivel a kukorica idegentermékenyülő, így ez nem más volt, mint irányított tömegkeresztezés.

Nemesítés és termésváltozás Magyarországon

Magyarországon először fajtahibrideket állítottak elő két szabad elvirágzású fajta keresztezésével, ami 10-15%-kal adott nagyobb termést. Majd 1965-ben jelent meg Pap Endre nemesítő első beltenyészett hibridje, Martonvásár 5-ös néven. Napjainkban csak beltenyésztett két- és háromvonalas hibrideket termesztünk, 90%-ban kétvonalas és 90%-ban lófogú hibrideket. A sima szemű flint típusú hibridek sima, kemény szemű változatát főleg humán táplálkozásra használják, a sima puha szemű változat pedig 
a silókukorica-termesztésnél kerül felhasználásra. A termesztési tényezők közül (ökológiai, biológiai, agrotechnikai) különösen a biológiai alapok és az agrotechnikai tényezők fejlődése volt gyors az elmúlt évtizedekben.

Magyarországon a kukorica országos termésátlaga 50 év alatt évente csak 2,1 t/ha volt, az ezt követő 30 év átlagában már 5,17 t/ha, az utóbbi 19 évben viszont 6,43 tonnára emelkedett hektáronként. Ez is mutatja a fejlődést, de ha csak az utóbbi néhány évet tekintjük, az országos termésátlag meghaladja a 8 t/ha-t. 
A termésnövekedés a klímaváltozás mellett is tény, és nem csak abból adódik, hogy a gyengébb termőhelyi adottságú területeken csökkent a kukorica vetésterülete.

Az utóbbi években különösen a biológiai alapok (termesztett hibridek) vonatkozásában tapasztalható folyamatos és jelentős fejlődés. Megjelentek az AQUAmax és HD típusú hibridek, melyeknek erőteljesebb a gyökérzetük, szinkronizált a hím- és a nővirágzásuk, biztosabb a megtermékenyülésük, nagyobb 
a terméspotenciáljuk, valamint a termésbiztonságuk. Tudomásul kell vennünk, hogy szárazságra hajlamos, kontinentális az éghajlatunk – például Debrecen térségében a csapadék 30 éves átlaga csak 565,3 mm, és az eloszlása is egyre szélsőségesebb. Az évjárat hatása rendkívül mértékben befolyásolja a termés alakulását, ami jól érzékelhető a 2. ábrán is. Kedvezőtlen, aszályos évben csak 7,21 t/ha volt a termés a hibridek átlagában, míg kedvező évjáratban 16,89 t/ha, az előző évinek több mint a duplája.

Lehetőségek a jobb hozamért

A jövőben a termésbiztonság növelése szempontjából kiemelkedő jelentősége lesz a hibridek megválasztásának, a hibridek tenyészidejének, hiszen a hosszabb tenyészidő következtében a potenciális termőképesség is nagyobb, de egy esetleges vízhiány miatt (aszályos év öntözés nélkül) a termesztés kockázata is megnő. Napjainkban a termesztett hibridek FAO-szám szerinti megoszlása: 2,72%-ban FAO 200-as igen korai, 65%-ban FAO 300-as korai, 21,4%-ban FAO 400-as középérésű és 5,97%-ban FAO 500-as középkései hibrideket használnak Magyarországon, és ezek termőképessége is nagymértékben eltérő.

Kiemelkedő jelentősége lesz a jövőben a vetésidő optimalizálásának, hiszen a klímaváltozással, a globális felmelegedéssel az optimális vetésidő-intervallum is változik. Korábban vethetők a jó csírázási hidegtűrésű hibridek, melyeknek a Cold-teszt-értéke (a szántóföldi viszonyok közötti csírázási százalék) legalább 85-90%. Az optimális vetésidő-intervallumon belüli korábbi vetés előnye, hogy korábban fog bekövetkezni a hím- és nővirágzás – június második felében –, és nem az utóbbi években legaszályosabb július hónapban. Biztonságosabb lesz a megtermékenyülés, korábban fog bekövetkezni a fiziológiai érés, amikor a fekete réteg a szem csutka felőli részén kialakul, megszűnik a további víz- és tápanyagfelvétel, és megkezdődik a szemtermés biológiai úton, a levélzeten keresztüli vízleadása. Így akár 5-8%-kal tudjuk csökkenteni a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat, ami növeli a termesztés hatékonyságát. A korábbi vetésidőnek főleg aszályos évben lehet kedvező hatása. Kedvezőtlen évjáratban 
a korábbi vetésidővel hektáronként 1-1,5 tonnával nagyobb termést értünk el a későbbi vetésidőhöz viszonyítva.

Természetesen a rövidebb tenyészidejű hibrideknek szélesebb az optimális vetésidő-intervallumuk is. Közismert, hogy a tőszám a termést nagymértékben meghatározó tényező. Az optimális tőszám mellett ismerni kell az adott hibrid optimális tőszámintervallumát is, azt a tőszámot, amelyet a hibrid még terméscsökkenés nélkül elvisel.

Az optimális tőszámot befolyásolja a hibrid genetikai tulajdonsága és tenyészideje, a termőhelyi adottság és az évjárat hatása, de legnagyobb mértékben a víz- és tápanyagellátás mértéke. Ha ezek a kukorica számára optimumhoz közeli állapotban vannak, akkor a területegységre vetített tőszám további növelésének 
a fényviszonyok szabnak határt, hiszen túl nagy tőszám esetén már az önárnyékolás mértéke is nagy.

Napjainkban kedvezőtlen évjáratban 70 ezer tő/ha, míg kedvező évjáratban 85 ezer tő/ha lehet a megfelelő, de öntözés esetén 90 ezer tő/ha is jelentős termésnövekedéssel jár.

Öntözési lehetőség esetén hosszabb tenyészidejű hibridet célszerű választani (FAO 400–500-ast), mert a tenyészidő a termőképességgel is összefügg.
A jövőben a kukorica termése és termésbiztonsága szempontjából meghatározó szerepe lesz az öntözés fejlesztésének és 
az integrált, hatékony növényvédelemnek.

Precíziós technológia szerepe

A fenntartható fejlesztés következő szakasza a magyar kukoricatermesztésben a precíziós technológia alkalmazása egyre szélesebb körben. A precíziós technológia fontos része a hozamtérképezés, helyspecifikus, adott területre vonatkozó tápanyag-ellátottsági mutatók meghatározása, helyspecifikus vetés, növényvédelem és akár helyspecifikus öntözés stb., valamint táblán belüli pontos helymeghatározás GPS-RTK-val (2-5 cm pontosság), automatikus kormányzás, ISOBUS rendszeren keresztüli kapcsolat az erőgép és a munkagép között, például vetőgépnél menet közben tőszámállítás, műtrágyaadag szabályozása stb. Mindez termésnövekedést eredményez, és a környezetvédelem szempontjából is kedvező.

A következő fejlesztési lehetőség a digitális technológia, amelyet az Egyesült Államokban széles körben alkalmaznak.

A precíziós termesztési technológia biztosítani tudja a fentieken túl az egyenletes vetésmélységet, a gyors kezdeti állományfejlődést, a nagyobb asszimilációs levélterület időben történő kialakulását, a homogén állományt és a nagyobb termést.

Dr. Sárvári Mihály egyetemi tanár
DE MÉK Növénytudományi Intézet