Az EURALIS vezető napraforgó hibridjei 2015-ben
Növénytermesztés - 2015.12.18
Az Euralis napraforgóinak nemesítési hátterét a cég résztulajdonában álló Soltis biztosítja, mely a világpiacon ma napjaink egyik vezető napraforgó-nemesítő vállalkozása. Magyarországon Szeged mellett Zsombón folytat aktív tevékenységet. A célok között szerepel a termőképesség, az olajtartalom, a betegség-ellenállóság, a szárazságtűrés, valamint a koraiság elérése a termésstabilitás megőrzése mellett.
Hazánkban ma a napraforgó-termesztésben a Clearfield szegmens aránya 65% körüli. Az Euralis itthon eladott napraforgó vetőmagjainak döntő hányada is ide tartozik.
A korai Clearfield csoport gerincét az ES AMIS, az ES NOVAMIS és az ES EUROMIS trió adja. Mindhárom hibrid igen jól bírta
a csapadékos jelleg miatt megnövekedett betegségnyomást 2014-ben.
Az ES AMIS pl. Csávolyon 3,5 t/ha eredményt produkált üzemi körülmények között, de Csikérián is hozta a 3,1 t/ha-t minimális technológiai ráfordítással, gombaölő szeres kezelés nélkül!
A Sclerotiniát (főleg a száron) jól tolerálja. Kezdeti fejlődése gyors, az állomány zömök és homogén. A napraforgószádor hazai rasszaival (A-E) szemben ellenálló.
Az ES NOVAMIS, mely az ES AMIS ikertestvére, a szádor A-F rasszaival szemben is ellenálló. A 2014-es saját demo kísérleteinkben 17 hibrid közül a 3. helyen végzett 7 hely átlagában
3,67 t/ha termésszinttel.
A szintén korai és szádorrezisztens ES EUROMIS stressz-ellenállósága és stabilitása az eltérő viszonyok között is kiemelkedő, nagy termőképességű, intenzív hibrid. Dalmandon egy 47 hibrides demo kísérletben az előkelő 6. helyet szerezte meg,
4,18 t/ha terméssel.
Cégünk az elsők között vezeti be a 2015-ös év újdonságait,
a Clearfield Plus hibrideket, melyekhez a jövő évtől megjelenő új gyomirtó szer kiválóan használható lesz, de addig természetesen a jelenlegi technológia is jól alkalmazható:
ES CANDIMIS (középérésű): magas termésszint jellemzi, mely magas olajtartalommal is párosul. A-E rasszokig szá-dor-rezisztens.
A HO Clearfield Plus hibridek forgalmazásában is az abszolút elsők között vagyunk:
Az ES POETIC (középérésű HO): a Sclerotiniát, Phomát nagyon jól tolerálja.
2015-re több meglepetés akcióval is készültünk.
Keresse fel rendszeresen honlapunkat és vetőmagjainkat pedig forgalmazóinknál!
Csigó György Tamás
termék- és marketingmenedzser
www.euralis.hu

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...