gabonatermesztés

Partner az intenzív 
gabonatermesztésben

Axereal és Isterra szakmai napok

Május és június fordulóján az ország öt pontján tartott fajtabemutatókkal egybekötött szakmai napokat az Isterra Magyarország Kft. és az Axereal Hungary Kft. A két cég tevékenységi köre átfogja a gabonatermelés teljes folyamatát, a vetőmag-nemesítéstől és -előállítástól a termény értékesítéséig. Ennek megfelelően a rendezvény programjában helyet kapott az Isterra fajtakínálata, az Axereal termeltetői és integrátori tevékenysége, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások.

Nemesítés, vetőmag-termeltetés

Az Isterra Kft. képviseletében Sklánicz Rudolf vetőmag-értékesítési vezető mutatta be a vállalat hátterét, nemesítési programját és aktuális fajtakínálatát. 
A kft. fele-fele részben a francia Axereal csoport és a Florimond Desperz nemesítőház tulajdonában van, mely utóbbi a világ tizedik legnagyobb vetőmagos cége.
Az Isterra Kft. elsődlegesen a Florimond Desperz által nemesített, hazai viszonyok között kipróbált fajtákat forgalmaz, 2012-ben azonban önálló nemesítési programot is indított Kompolton, aminek eredményeként néhány éven belül kiváló francia genetikai alapokon nyugvó, Magyarországon nemesített fajtákat is kínálni fog.

A cég vetőmag-termeltetési tevékenységéről Sklánicz úr elmondta: hazánkban 25 partnerrel dolgoznak együtt összesen 2600 hektár területen. A tavalyi évben 5000 tonna őszi és tavaszi árpa mellett 9200 tonna őszibúza-vetőmagot értékesítettek. Az értékesítésben az egyik fő csatorna az Axereal Kft., emellett azonban vetőmag-nagykereskedők, integrátor szervezetek is forgalmazzák a fajtáikat.


Búzafajták intenzív termesztéshez

Intenzív termesztésben felértékelődik 
a megfelelő fajtaválasztás szerepe – emelte ki Sklánicz Rudolf. Az Isterra Kft. fajtái pedig éppen intenzív termesztési körülmények közé szánt, kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező genetikák. A jó eredményhez azonban – a fajtaválasztáson túl – nagyon fontos a technológia pontos betartása. Viszonylag korai, szeptember 20–25. közötti vetésidő 
az optimális. A 4-4,2 milliós csíraszám és 
a vetésidő miatt az őszi gyomirtás alapvető elem, a tápanyag-utánpótlásban pedig a megosztott, őszi és tavaszi, a növény igényeihez igazodó többszöri kijuttatás javasolt. A gyomirtáson túl a növényvédelem többi eleme is nagy hangsúlyt kap, illetve ezekhez kapcsolódóan fontos szerep hárul a bokrosodást is segítő szárszilárdításra.

Az Isterra Kft. búzakínálatának vezető fajtája a 2014-ben fajtajegyzékbe került Cellule, mely ma már a legnagyobb vetőmagtermő területtel rendelkező külföldi fajta hazánkban. Kiemelkedő termőképesség és euro minőség jellemzi. Sárgarozsdával szemben rezisztens.

Az Euclide a különféle talajviszonyokhoz kiválóan alkalmazkodó fajta, mely 2007 óta része a magyarországi vetőmagkínálatnak.

Középkorai fajta a Farmeur, mely jelenleg az Isterra legnagyobb terméspotenciálú genetikája. Termesztésében a betegségek, különösen a lisztharmat elleni védelemre nagy figyelmet kell fordítani. Járóbúza a Nogal, mely októbertől március közepéig vethető. Nagy hektolitersúly, magas minőség és jó fuzárium-ellenállóság jellemzi.

A nagy terméshozamok mellett kiváló termésstabilitás jellemzi a Basilio fajtát, mely a fajta-összehasonlító vizsgálatokban, termőhelytől függetlenül, rendre az élmezőnyben szerepel.

gabona

Őszi és tavaszi sörárpák

Az Isterra Kft. hosszú kalászú, nagy termőképességű kétsoros őszi sörárpái szinte minden termőhelyen versenyképesek 
a hatsoros árpákkal. A cég vezető fajtája a Casanova, a kínálat kiemelkedő termőképességű tagja a SY Tepee, továbbá 
a Calypso. Hatsoros sörárpa az Etincel.búza
A Multie hatsoros takarmányárpa, melynek terméspotenciálja a hibridárpákéval vetekszik. Nagy hektolitersúly és mozaikvírus-rezisztencia jellemzi.
A cég forgalmazásában lévő tavaszi sörárpák a Malz, Planet, Concerto, Traveler, Overture.

Integráció plusz segítséggel

Az Axereal Kft. fő profilja a gabonakereskedelem, amihez szervesen kapcsoló-dik a termeltetés. A cég tevékenységi körének bemutatása közben Peszter Péter termeltetési vezető kitért a gazdálkodók számára kínált szolgáltatásokra, együttműködési lehetőségekre is.

Mint az előadó elmondta, jelenleg 30 ezer hektárt fed le a cég termeltetői szerződéssel. Ehhez biztosítják a vetőmagot, melyet részben az Isterra Kft.-től vesznek át, de emellett más inputokkal (műtrágyák, mikrogranulált termékek, levéltrágyák, talajjavító anyagok) is kiszolgálják partnereiket. Az Axereal Kft. tevékenysége a Dél-Dunántúlon a legintenzívebb, de erőteljes a cég jelenléte az Észak-Dunántúlon, és bővül a Dunától keletre is.

A termelő partnerek szaktanácsadásban, terménykezelésben, raktározásban és a precíziós gazdálkodást megalapozó szolgáltatásokban, mint például a SkyFert, is számíthatnak az Axereal Kft. közreműködésére. Az együttműködési lehetőségek sokszínűségét mutatja, hogy akár folyékony műtrágyák tárolására alkalmas flexibilis tárolók telepítésében is segítséget nyújtanak.

Sörárpa-integráció piacvezetője

Az Axereal Kft. termeltetési tevékenységében meghatározó a sörárpa, melyben piacvezetők Magyarországon, és napjainkban is egyre több termelőt sikerül bevonni ebbe az együttműködésbe. 
A tavalyi évben 90 ezer tonna sörárpát termeltek a cég szerződött partnerei, melyet részben saját malátagyáraiban dolgoz fel (például Dunaújvárosban), részben a környező országok malátagyárainak értékesít. A sörárpatermelés, -értékesítés, -felhasználás zárt ellátási láncban zajlik, ami stabil, kiszámítható piacot jelent a gazdák számára. A sörárpatermelés tendenciáit illetően Peszter Péter elmondta: az őszi vetésű árpák aránya folyamatosan nő 
a tavaszi vetésűek rovására. Ezzel együtt a sörgyártásban továbbra is igénylik 
a kedvezőbb beltartalmi értékű tavaszi árpákat.


Durumbúza- és waxy kukorica programok

Az Axereal Kft. termeltetési tevékenységében kiemelt figyelmet kap két perspektivikus növény, a durumbúza és a waxy kukorica.

A durumbúza-termesztéshez a kiváló genetikai alapot két, az Isterra Kft. gondozásában lévő, bőtermő fajta, a Pescadou és az Elsadur adja. Mindkettő biztató képet mutatott május végén: az idei évben 15-20 ezer tonna terményt várnak az Axereal szerződött partnereitől.

A waxy kukorica iránt növekvő kereslet mutatkozik a feldolgozóipar irányából, ennek megfelelően a termeltetés is bővül. A sörárpához hasonlóan a waxy kukoricát is zárt ellátási lánc jellemzi, melyben 
az Axereal Kft. közvetlen kapcsolatban van a felhasználókkal.

A két kiemelt növény mellett természetesen őszibúza- és szójafelvásárlási, -termeltetési ajánlatokkal is várják leendő partnereiket.

Ébredő gabonapiac

Szalay Rita (Axereal Kft.) a gabonapiac helyzetét, az azt jelenleg mozgató tényezőket és a közeljövő kilátásait összegezte. Előadásában a május végén tapasztalható áremelkedésről számolt be, ami egyrészt az amerikai dollár más valutákkal szembeni erősödéséből, másrészt az aktuális készletbecslésekből fakad. A gabona árával párhuzamosan nőtt a kőolajipari termékek és az etanol ára is.

A későbbi árakat meghatározzák a nagy gabonatermelő országok terméskilátásai, melyek eléggé vegyes képet mutatnak, de az árak alakulására nagy befolyással lesz az Egyesült Államok és Kína közötti vámegyezmények alakulása is. Az orosz árképzés szintén meghatározó a piac alakulására, hiszen mára Oroszország lett 
a világ legnagyobb búzaexportőre.

 

Dr. Raskó György
Lajoskomáromi Győzelem Kft.

Cégünk gyümölcsöző és egyre bővülő együttműködést folytat az Isterra Kft.-vel és az Axereal Kft.-vel, mind vetőmag-előállításban, mind pedig árutermelésben. Az együttműködés kiterjed a termesztéstechnológiára, betárolásra, értékesítésre is.

Körülbelül tíz éve kezdtünk kekszgyártásra alkalmas búza termesztésébe olasz partnerek számára, amihez akkor az Isterra Kft. Soissons, majd Euclide fajtáit használtuk. Természetesen ahogy az Isterra egyre jobb genetikákat hozott a piacra, mi is haladtunk a korral. Emellett együttműködünk takarmánybúza, magas fehérjetartalmú étkezési búza, durumbúza és sörárpa termesztésében is.

Az együttműködést a jövőben is szeretnénk fenntartani, amihez mi magunk is egyre jobb feltételeket tudunk biztosítani. A tulajdonosi kör átalakulásának és az integráció bővülésének köszönhetően ma már több mint ötezer hektár szántóföld művelését végezzük, amiből 2000-2500 hektár kalászos gabona. Ezen a területen évente stabilan húszezer tonna gabonát tudunk előállítani egységes betakarítással, tárolással, értékesítéssel.

Szerző: AgrárUnió

Tags: búza, gabonatermesztés, kukorica, Isterra , gabonapiac , durumbúza, sörárpa, Axereal

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom