IDÉN akár 99 ha-t VETHET INGYEN az RAGT-vel!
Növénytermesztés - 2018.03.09
A 2017. évi RAGT termelői verseny győztesei ünnepélyes keretek között az AGROmashEXPO nagyszínpadán vehették át díjaikat.
A 2017. évi versenyben az RAGT új hibridjének: az RGT Lipexxnek jutott a főszerep. Emellett azonban Duo kukoricahibridekkel is lehetett nevezni a termelők szabad választása szerint. Ebben az évben 94-en éltek is a lehetőséggel. A versenyparcellák átlagosan 20 ha méretűek voltak (a minimum 15 ha), így az összterülete több mint 2000 ha volt. A versenyzők az összes terület átlagában 9,2 t/ha termésátlagot értek el, ami mintegy 18 700 t kukorica szemtermést jelent. A verseny 10 győztese 5 különböző RAGT hibriddel érte el díjjazásra méltó eredményét. Ezek a hibridek az: Alexxandra Duo, a Cadixxio Duo, a Futurixx Duo, a Ferarixx Duo és természetesen az RGT Lipexx.
A győztes hibridek száma bizonyította azt is, hogy az RAGT hibridek bármelyike értő kezekbe kerülve, a termőhelyet jól megválasztva kimagasló eredményre képes.

2018-ban is lesz RAGT Termelői Verseny. Idén új koncepció szerint lehet majd nevezni, mely soha nem látott mértékű nyereményt jelent a versenyzőknek. Mivel az RAGT márka idén ünnepli 99. születésnapját, a Termelői Verseny idei győztesei maximum 99 ha erejéig visszanyerhetik a versenyparcellájukra vásárolt RAGT vetőmagjuk árát. Ezért megéri nevezni: 99 ha RAGT vetőmag ingyen. A versenyszabályok részletesen megtalálhatók a www.ragt.hu honlapon és az RAGT Vetőmag Kft. Facebook-oldalán.
Várjuk jövőre a győztesek színpadán!
RAGT – a másik út a sikerhez!
Címképen a díjazottak csoportképe az eredményhirdetésen.
www.duokukorica.hu
www.ragt.hu
https://www.facebook.com/
ragt.vetomagkft
Címkék: vetőmag, RAGT, verseny, Termelői Verseny
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...