
Példátlan példaképek
Növénytermesztés - 2017.11.02
Kísérletbejárás és fajtabemutató a Pioneer portfóliófarmon A DuPont Pioneer már évek óta állít be a portfóliófarmjain mindenki által, egész évben látogatható kísérleteket. A portfóliófarmok emellett szervezett bemutatóknak is helyet adnak, mint ahogy ez immár hagyományosan Dombóváron, az Agrár-Béta Kft. területén is évente történik.
A rendezvény szeptember közepi időpontjából adódóan a bemutató a kukoricára és a napraforgóra fókuszált. Az érdeklődők ezuttal szemügyre vehették a Pioneer hibridkínálatát, emellett azonban több érdekes vizsgálat eredményét is láthatta a portfóliófarm közönsége: a cég vezető termékei vetésidő- és tőszámkísérletekben is szerepeltek, illetve a legújabb hibridek összevethették tudásukat a „nagy öregekkel”, ezzel is szemléltetve a folyamatos nemesítő munka eredményét.
Népszerűek a Pioneer hibridek
A rendezvény nyitóelőadásában Tímár Béla ügyvezető igazgató röviden értékelte a Pioneer idei teljesítményét. Elmondta: a nemesítőcég mindhárom nagy nö--vény (kukorica, napraforgó és repce) vetőmagpiacán stabilan őrzi a pozícióját. Kukoricában – 31%* piaci részesedéssel – piacvezető a Pioneer Magyarországon. A tíz legnagyobb területen termesztett hibridből öt a Pioneer terméke, amiből négy Optimum® AQUAmax® minősítésű kukorica. A napraforgó-vetőmagok hazai piacán 27%* részarányt tudhat magáénak a Pioneer, ami gyakorlatilag egybeesik a DuPont™ Express® gyomirtási technológia elterjedtségével is. A repcevetőmagok terén szintén kedvező a Pioneer-innovációk fogadtatása. Az új PT271 hibrid bevezetése példátlan sikerrel járt, illetve a MAXIMUS® féltörpe hibridek sikertörténete is folytatódik. Tímár Béla a vetőmag-értékesítéssel kapcsolatban még kiemelte: a genetikai érték mellett nagyon fontos a vetőmag megfelelő kezelése is. Ennek érdekében az idei tavaszon már több kukoricahibrid vetőmagját a nagyobb védelmet adó, négy hatóanyagú Maxim Quattro** csávázószerrel kezelték, és terveik szerint 2018-ban már a teljes Pioneer Optimum® AQUAmax® portfólión ezt használják.
Rugalmas, strapabíró kukoricák
A Pioneer sokéves szisztematikus nemesí-tőmunka és szelekció eredményeként alakította ki az időjárás szélsőségeihez jobban alkalmazkodó Optimum® AQUAmax® portfólióját.
A Pioneer Optimum® AQUAmax® minősítést olyan kukorica-hibrid kaphatja meg, amely száraz években legalább 5 százalék, normál években pedig legalább 3 százalék terméstöbbletet képes elérni a piacon lévő legjobb hibridekhez képest. Az Optimum® AQUAmax® kukoricák ma már meghatározó részét teszik ki a Pioneer portfóliójának, a vetőmageladások pedig arról tanúskodnak, hogy a gazdák szívesen alapoznak ezekre a megbízható genetikákra. Nem csoda, hogy a bemutatón is domináltak az Optimum® AQUAmax® hibridek:
•
A Pioneer legnagyobb mennyiségben értékesített hibridje – a PR37N01 hosszú uralkodása után – ma már a P9903 (FAO 390) Optimum® AQUAmax® hibrid, amely mellett a 300-as éréscsoportból bemutatkozási lehetőséget kapott a P9537 (FAO 370) is.
•
A FAO 400-as éréscsoport elejét az erekt levélállású, kiemelkedően jó termőképességű és kiváló csőegészségű P0023, az érés--csoport második felét pedig a kiváló aszálytűrésű
P9911 Optimum® AQUAmax® hibridek képviselték.
•
A magyarországi kínálat legnagyobb terméspotenciálú takarmánykukorica-hib-rid-jei a 400-as éréscsoport végén, az 500-as éréscsoport elején találhatók. Ebből a kategóriából is két
Optimum® AQUAmax® hibridet vehettek szemügyre az érdeklődők, ezek
a P0216 és a P0412.
A takarmánykukoricák mellett a Pioneer-kínálat speciális elemei a waxy kukoricák. A PR38A75, a P9718E és a PR37F80 három érésidőt képvisel ebben a szegmensben.
A Pioneer silókukoricái a FAO 400 és 600 közötti érésidőbe es--nek, mint a PR34Y02, a P0725, a P1535 és a kettős hasznosítású PR37F73.
Napraforgók minden igényhez
A Pioneer napraforgó-vetőmagkínálat gerincét az Express® gyomirtási techno-lógiában használható hibridek adják. A hibridek és a rájuk épülő technológia sikerét mi se mutatja jobban, mint hogy a Pioneer egyik vezető hibridje, a P64LE25 19%* piaci részesedéssel Magyarország legnépszerűbb napraforgója. A P64LE25 és a bemutatott másik két linolsavas hibrid, a korai P63LE113 és a középérésű P64LE99 egyaránt Protector® szádor és Protector® peronoszpóra minősítésű: ezek minden hazánkban előforduló rasszával szemben ellenállóak. A magas olajsavas szegmensben a P64HE118 a Pioneer vezető ajánlata, a jövő évtől pedig kiegészül a kínálat a P64HE133 hibriddel. Az Express®-toleráns hibridek mellett a Pioneer kínál hagyományos gyomirtású (P63LL06) hibridet is.
Az elkövetkező években várható újdonságokat illetően a Pioneer szakemberei elmondták: 2019-ben kerül termesztésbe a Pioneer első Clearfield® Plus napraforgója, illetve ebben az évben terveznek bevezetni egy újabb magas olajsavas hibridet és a P64LE25 utódát, amely termőképességben, olajtartalomban is előrelépést fog hozni, a szára pedig alacsonyabb lesz.
* Kleffmann-piackutatás 2017,
** Syngenta bejegyzett márkaneve
Szerző: AgrárUnió
Címkék: DuPont, kukorica, hibrid, Pioneer®, portfóliófarm
Mi várható kukorica és cirok fronton?

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter ...

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról