búza

Többet, jobbat termelni

Minőségi búzatermesztés a Timac AGRO termékeivel

Eredményes búzatermesztés egyre inkább csak a napjainkban jellemző terméseredmények növelésével, minőségi áru előállításával képzelhető el.

Ennek érdekében 
a termesztéstechnológiát, ezen belül a tápanyag-gazdálkodást sokkal inkább a búza igényeihez kell igazítanunk, hiszen a búzafajtákban rejlő potenciál lényegesen nagyobb termést tesz lehetővé, mint amit országos szinten ebből sikerül megvalósítani.

Kollár Balázs (33) szaktanácsadó és Takács Gyula (69) családi gazdálkodó

Kollár Balázs (33) szaktanácsadó és Takács Gyula (69) családi gazdálkodó

 

Természetesen a hazai gazdálkodók között is akadnak jó néhányan, akik kiemelkedő eredményeket érnek el ezzel a növénnyel. Közülük ismerősen csenghet az olvasók számára Takács Gyula neve. Az ikervári gazdálkodó a 2015. és 2016. évi Vas megyei búzatermésverseny győztese, és arra kértünk, osszon meg velünk néhány hasznos gondolatot a búzatermesztéséről, amivel másokat is jobb eredmények elérésére inspirál.

 – Kérem, néhány szóban mutassa be a gazdaságukat!

 – A családunk Ikervár határában gazdálkodik, 370 hektár szántóföldön. Az elmúlt években őszi búza és őszi káposztarepce termesztésével foglalkoztunk, ez tavalytól kiegészült bíborherével. Korábban állattartással – sertéshizlalással – is foglalkoztunk, de ma már csak növénytermesztést végzünk, emiatt a tápanyag-utánpótlást műtrágyákkal tudjuk megoldani.

 – Milyen adottságok között végzik a növénytermesztést?

 – A területeink nagyon heterogének. 
Az ártéri területeken erősen kötött, de jó vízellátottságú talajok vannak, máshol viszont homokos-kavicsos talajokon kell termelnünk, amelyek víztartó képessége igen gyenge. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ezeket a területeken akár hetente háromszor is eshetne az eső… Ezért a technológiánkat arra hegyeztük ki, hogy minden milliméter vizet megőrizzünk. Az idei száraz tavaszon észrevehető a két talajtípus közötti különbség: az öntéstalajon tökéletes állapotú a búza, 
a homokos-kavicsos talajon már észlelhető a szárazság hatása. A kémhatást tekintve az enyhén savanyú a jellemző.

Tudatos tápanyag-gazdálkodás

 – Milyen a területeik tápanyag-szolgáltató képessége, milyen a tápanyag-feltöltöttségük?

 – Talajaink állapotát évtizedek óta igyekszünk javítani, a jó állapotot megőrizni, ezzel is növelni a termékenységüket. 
A szalmát már húsz éve szecskázva visszaforgatjuk, biztosítva a humuszképzéshez a szerves anyagot, ami egyben a talaj szerkezetét is javítja. A talaj tápanyagokkal feltöltésére is odafigyeltünk, így mára eljutottunk oda, hogy gyenge adottságú tábláinkon is ki tudjuk szolgálni a növények igényeit. A lehetőségeinkhez képest mindent megadtunk a növényeknek.
 – A tudatos tápanyag-gazdálkodásban nagy szerep jut a Timac AGRO termékeinek. Mikorra nyúlik vissza a kapcsolata 
a céggel?

 – Amióta a Timac AGRO forgalmazza a termékeit Magyarországon, azóta én használom is őket. Szeretem kipróbálni az új dolgokat, így volt ez a Timac AGRO termékeivel is, sőt a mai napig kipróbálom az újdonságaikat. Amikor egy új terméket kipróbálok, mindig van mellette kontrollterület is, hogy el tudjam dönteni, mire adjam a voksomat, megér-e az adott anyag annyit, amennyi az ára. A Timac AGRO sok terméke kiállta a próbát.

Biostimulátor a fejlődésért

 – Melyek azok a Timac AGRO-termékek, amelyek jelenleg is részei a technológiának?

 – Ha időrendben akarunk haladni a tenyészidőszakban, akkor a FERTIACTYL SD csíraaktivátorral kell kezdeni. A másodfokú búzavetőmagot magam állítom elő, magam is csávázom, és a csávázószerhez adom hozzá a FERTIACTYL SD-t. Összevetettem az eredményt a kontrollvetőmaggal, láthatóan dúsabb, erősebb gyökérzetet fejlesztett a búza a FERTIACTYL SD hatására, ami aztán kamatozik a tenyészidőszak további részében is. Őszi alaptrágyázásra az EUROFERTIL 34 NPK komplex műtrágyát használom, amelyből tavaly ősszel a búza és a repce alá is három-három mázsát adtunk. Ez a termék a foszfort savanyú talajból is felvehető TOP-PHOS formulában tartalmazza, és a három makroelemen túl mezo- és mikroelemeket, biostimulátorokat is tartalmaz, ezzel is segítve a növény fejlődését. Amikor először kipróbáltam 
az EUROFERTIL komplex trágyát, a termés mennyisége és minősége azonnal meggyőzött.

 – Mely termékeket használja a tavaszi időszakban?

 – Az idén tavaszi fejtrágyázásra a Timac AGRO új, folyékony, nitrogént és foszfort is tartalmazó EXCELIS RHIZOVIT termékét használtam. Március végén juttattunk ki 120 litert hektáronként, majd rá három hétre újabb 100 litert. Az EXCELIS-ben oldott formában lévő nitrogén és foszfor jobb felvehetősége – akár levélen, akár talajon keresztül – az idei szárazabb tavaszon érezhető előnyt jelentett. A növények eddig mutatott reakciói jók, és bízom benne, hogy ez a termék is beváltja a hozzá fűzött reményeimet. 
A FERTIACTYL STARTER gyökérstimulátort már évek óta használom, így ennél nem csak az első tapasztalatokról tudok beszámolni. Tápelemeken kívül biostimulátort is tartalmaz, amelynek köszönhetően fokozza a gyökérfejlődést, javítja a tápelemek hasznosulását, a növény ellenálló képességét a stresszhatásokkal szemben. Két alkalommal szoktam kijuttatni: ősszel a jó gyökeresedés és homogén állomány kialakítására, majd kora tavasszal a jó indulás érdekében, hogy a tápanyag- és vízfelvétel zavartalan legyen. Mindkét alkalommal 2,5 l/ha dózisban. Ez az anyag nagy szerepet játszik a jó termésmennyiség megalapozásában.

Évről évre magas színvonalon

 – Milyen eredményeket ér ezzel a technológiával?

 – Tavaly a repce 42 mázsás átlagtermést adott, a búzánk átlaga pedig 9 t/ha felett volt, malmi minőségben. Idén a májusi végi állapot alapján repcéből 50 mázsa körüli termést várok, búzából pedig – táblától függően – 8-10 tonnát hektáronként. Ám még fontosabbnak tartom, hogy 
a termésszintet évről évre képesek vagyunk tartani, és az egyes táblák közötti terméskülönbségek is jóval kisebbek, mint amit a talajaink minőségi besorolása indokolhatna. Ez nyilván a teljes termesztéstechnológia eredménye, ami már az előző növény tarlómaradványainak kezelésével, a talajmunkával, a vetésidő megválasztásával elkezdődik, és lehetne sorolni az aratásig. A technológiának pedig szerves része a Timac AGRO trágyáira alapozott tápanyag-gazdálkodás.

 – Ezek a szép eredmények a Vas megyei búzatermésversenyeken is meghozták a sikert. Mondana néhány gondolatot erről 
a versenyről?

 – Vas megyében 2015-ben indult útjára a megmérettetés, amelyre már az első évtől nevezek. 2015-ben és 2016-ban is megnyertem a versenyt. A tavalyi csapadékosabb évben kevésbé kötött táblával neveztem, amelyen 113 mázsa malmi minőségű búza termett. Idén kevesebb esővel kell gazdálkodnunk, így most jobb vízgazdálkodású, kötöttebb talajú táblával indulok. Jó ötlet a megmérettetés, mert így megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek. Az ember hajlamos magán kívül mindent és mindenkit okolni, amikor nem sikerül valami: vagy azért termett kevesebb, mert nem esett, vagy azért, mert esett. Megfelelő technológiával a környezeti hatásokat mérsékelni lehet, és a termésmennyiség is stabilizálódik. Minél több ponton beavatkozunk, annál nagyobb esélyünk van jobb eredményt elérni. Tenni kell a többlettermésért!

 – A versenyre nevezett táblán kap valami pluszt a búza a többihez képest?

 – Nem. Ugyanazt a technológiát alkalmazom, mint más táblákon, hiszen a végső cél nem az, hogy nyerjek, hanem az, hogy a gazdaság egészében jó termést és malmi minőséget érjek el, hiszen ez biztosít jó eladási árat és megfelelő bevételt. Évek óta malmi búzát termelek, ami mázsánként átlagosan ezer forinttal magasabb árat jelenthet. 80-90 mázsás termésnél ez hektáronként 80-90 ezer forint pluszbevételt jelent.

Haladni az új lehetőségekkel

 – Kanyarodjunk vissza a tápanyag-gazdálkodáshoz! A Timac AGRO termékei mellé kapott szaktanácsadásról, szolgáltatásokról mi a véleménye?

 – A cég területi szaktanácsadójával, Kollár Balázzsal rendszeresen tartom a kapcsolatot, és bemutatókra is eljárok, ahol sokat lehet tanulni. Szeretem kipróbálni 
az új dolgokat, amivel még töb
bet adhatok a növényeknek, és 
a jót még jobbá tehetem. Így amikor a Timac AGRO új terméket dob 
a piacra, akkor azt Balázs útmutatásai alapján kipróbálom, és ha beválik, beépítem a technológiába. Örömömet lelem benne, ha szép az állomány, és ki tudom hozni belőle a maximumot.

 – A cég YIELD SERVICE szolgáltatását igénybe veszi?

 – Az első között csatlakoztam a programhoz. Véleményem szerint a rendszer egésze nagyon jól felépített. Imponáló volt 
az az alaposság, ahogy a talajmintavételek, az adatkezelés történtek. A végén pedig nem egy adathalmazt tesznek az ember elé, hanem komplett tápanyag-gazdálkodási szaktanácsadást, amelyet megbeszélek Balázzsal, és el tudjuk dönteni, hogy mit, hogyan kell tennünk. Talajvizsgálatot szinte már mindenkinek kell csinálni, de sokan egyáltalán nem veszik hasznát 
az eredményeknek, vagy nem is tudják, mi áll benne. Lehet, ennek éppen az az oka, hogy az eredményeket nem megfelelően tálalják. Pedig érdemes velük tisztában lenni: számomra is kiderültek új, sőt meglepő dolgok is.

Az ember hajlamos magán kívül mindent és mindenkit okolni, amikor nem sikerül valami, pedig megfelelő technológiával a környezeti hatásokat mérsékelni lehet, és a termésmennyiség is stabilizálódik.

 

Szerző: AgrárUnió, Címkép: Pixabay.com

Tags: növénytermesztés, Timac AGRO, káposztarepce, búza, búzatermesztés, termés

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom