Nitrogénpótlás felsőfokon – Új lehetőség a kukorica és a napraforgó növények tápanyag-utánpótlásában
Növénytermesztés - 2026.04.15
Új korszakba lépett Magyarország két legnagyobb területen termesztett tavaszi kultúrája. Előrejelzések szerint az idei évben országos szinten a napraforgóval bevetett terület könnyen meghaladhatja a kukorica területét. Ugyanakkor, akár régiós szinten vizsgáljuk, akár világszinten, mindkét terményből jelentős a túlkínálat, ami alacsony árakat jelent. Ezért a rendelkezésünkre álló erőforrásokat a jövedelmezőség stabilizálására, és ha lehet, növelésére kell fordítanunk. Ehhez a talaj- és a talajerő-utánpótlás területén is vannak új lehetőségek.
Több mint 30 év akadémiai kutatómunka eredményeként 2019-ben került a gyakorlati felhasználók kezébe Encera kereskedelmi elnevezéssel a Gluconacetobacter diazotrophicus (rövid elnevezése: Gd) nevű baktériumot tartalmazó készítmény. Az Encera WG olyan – a légköri nitrogént (N) megkötő – baktériumot tartalmaz, amely a növényi sejteket kolonizálva a légköri nitrogént hasznosítható formává alakítja, javítva a nitrogénellátottságot, a hozamot és a termény minőséget.
Hogyan működik?
A kijuttatás után a baktérium szinte azonnal elkezdi a növény kolonizációját, így a növény már a korai fejlődési szakaszban – amikor a legnagyobb szüksége van rá – hozzájut az extra nitrogénhez. A növény számára hasznosítható nitrogén ott keletkezik, ahol a legnagyobb szükség van rá – ahol a növekedés és a fotoszintézis zajlik –, így a növény azonnal be tudja építeni a sejtjeibe. A baktérium a nedvkeringéssel és a sejtosztódással „együtt halad”, így a permetezés után kifejlődő új növényi részekbe is automatikusan eljut. A baktérium nem ürül ki a növényből, hanem a tenyészidőszak végéig a növényben marad, folyamatos nitrogénellátást biztosítva.

Az Encera WG állandó N-ellátottságot biztosít
A kijuttatás után a baktérium szinte azonnal elkezdi a növény kolonizációját, így a növény már a korai fejlődési szakaszban hozzájut az extra nitrogénhez.
Hirdetés
Amiért előnyös ez a növényeknek
A műtrágyázás során kijuttatott nitrogén 40-70 százaléka (szakirodalmi adatok alapján) nem hasznosul, főként a kimosódás, lekötődés és a párolgás (volatilizáció) miatt. A vegetáció elején kijuttatott nitrogén a tenyészidőszak későbbi szakaszában – amikor gyakran a legnagyobb szükség lenne rá (virágzás, terméskötődés) – már nem áll rendelkezésre a kellő mértékben. Az Encera WG ezt a nitrogéntápanyag-hiányt hidalja át egyenletes, a levegőből megkötött és a növény részére átadott nitrogénnel. Az Encera WG állandó, egész szezonon át tartó nitrogénellátást biztosít a növényi sejteken belül – pontosan ott, ahol a nitrogénre szükség van – áthidalva a szakadékot a rendelkezésre álló és a szükséges nitrogénmennyiség között (lásd az ábrán).

Dózis, időzítés, tulajdonságok
Amikor a kultúrnövény fejlettsége és a környezeti viszonyok (nappali hőmérséklet tartósan +10°C felett) alapján elvégezhető a kezelés, az Encera WG-t a posztemergens gyomirtókkal egymenetben is ki lehet juttatni. Legideálisabb kijuttatási időpont a kukorica 3-6 leveles, illetve a napraforgó 2-8 leveles állapota.
- az Encera szilárd, könnyen oldódó WG formulációjú,
- dózisa: 12,5 g/hektár – 200-300 l/ha lémennyiséggel javasolt kipermetezni,
- felhasználható: napraforgóban (étkezési, takarmány, vetőmag) és kukoricában (szemes, siló, vetőmag, pattogtatni való, csemege),
- engedélyokirat száma: 8360/29331-4/2025.
Amit az Encera WG-kezelés nyújt
- Kiegyensúlyozott N-ellátás a teljes vegetáció alatt
- Fejlettebb, dúsabb gyökérzet – jobb tápanyag és víz hasznosítás
- A termés mennyiségi és minőségi növekedése
- Az Encera WG alkalmazása 1 pontot ér az Agrár-ökológiai Programban
- Nitrátérzékeny területeken kockázatmentes plusz nitrogénforrás a növényeknek

Az Encera WG normál körülmények között (száraz hűvös helyen) tárolható – nem igényel hűtést. Magas klórtartalmú vízzel (csapvíz), réz és cink tartalmú gombaölőkkel, lombtrágyákkal, nitrogéntartalmú trágyákkal és auxin típusú gyomirtó szerekkel nem javasolt keverni! Permetlé készítésekor az Encera WG-t a legvégén adagoljuk a tartályba, és a bekevert permetlevet rövid időn belül permetezzük ki. A permetlé kémhatása tekintetében preferált az enyhén savas (pH 7 alatti) közeg. A kijuttatáshoz a legideálisabb napszak a reggel vagy a kora esti időszak, amikor a növények nyitott légcserenyílásain a baktérium gyorsan bejut a növénybe.
Az Encera WG-t a Sumi Agro Hungary Kft. forgalmazza. Amennyiben részletesebb információra van szüksége, keresse területi képviselő kollégáinkat vagy a honlapunkat: www. sumiagro.hu.
Sumi Agro Hungary Kft.
Címkék: kukorica, sumi agro hungary kft., nitrogén, kukoricatermés
Így győzzük le a gyomokat a kertben - Tippek a gyommentes kerthez
Tízéves pécsi tartamvizsgálat - a mikrobiális készítmények ...
Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő ...
GeoLomb termékcsalád – Nitrogén tápelem kiegészítés ...
Májusi-júniusi tennivalók a napraforgóban
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
Károsítók a szántóföldön (3. rész) – Április vége-május eleje
Talajfertőtlenítési megoldások a drótférgek ellen
32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi ...
A hortenzia gondozásának titkai - Hogyan varázsoljunk dús ...

