A mezőgazdasági hatékonyságot szolgáló innovatív megoldások kerültek bemutatásra a Corteva Portfólió Farm rendezvényein
Növénytermesztés - 2024.09.13
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat idén ősszel két helyszínen, Debrecenben és Dombóváron mutatta be tavaszi portfóliójának új és már ismert, jól bevált kukorica és napraforgó hibridjeit, valamint az ősszel és tavasszal alkalmazott növényvédő szerek és biológiai termékek kínálatát. A Portfólió Farm szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatókon több száz gazdálkodó kapott segítséget és naprakész információt a 2025-ös hibridválasztáshoz, valamint a hatékony növényvédelmi technológiák alkalmazásához.
A Corteva évek óta megrendezett hagyományteremtő rendezvénysorozatának célja, hogy a gazdálkodókkal megismertesse azokat az innovatív technológiákat, amelyekkel termésükből kihozhatják a maximumot és amelyekkel hozzájárulhatnak a termés védelméhez.
Sergii Kharin, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója a rendezvény megnyitóján, Debrecenben elmondta: „Az elmúlt szezon talán az eddigi egyik legnehezebb időszak volt a gazdálkodók számára. Ezért nagyon fontos, hogy elmondjuk mennyire nagyra értékeljük azt a hozzáállást és alkalmazkodókészséget, amit a gazdálkodók tanúsítottak az elmúlt időszakban. A tapasztalataink és partnereink visszajelzései alapján a Corteva prémium kategóriás termékei továbbra is jól teljesítenek és versenyképesek a magyar piacon. Hálásak vagyunk, hogy innovációnkkal továbbra is hatékonyan tudjuk támogatni a magyar mezőgazdaság fejlődését.”
A Corteva kukorica hibridek esetében nagy választékkal rendelkezik, hiszen a Magyarországon termelt Pioneer® hibridek tenyészideje és hasznosítási iránya is széles. A korai kukoricákat kedvelőknek elérhetőek lesznek a P9415 és P9398 hibridek. A nagy sikerrel bevezetett P9944 mellé érkezik újdonságként a kínálatba a szintén kiváló termő- és alkalmazkodó képességű P9975 420-as FAO számú hibrid. A legnagyobb terméseket megcélzók pedig továbbra is választhatják majd a P0260, P0450 és P0710 hármasból a nekik tetszőt. Jelezve a nemesítői munka eredményességét, a Pioneer® siló választéka is megújul a P15268 és P15382 hibridekkel, valamint a waxy kukoricák sora is bővül a P8834WX és P0200WX hibridekkel.
Varsányi Miklós, a Fejér vármegyei szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport növénytermesztési ágazatvezetője így nyilatkozott a Pioneer® P0450 kukorica hibriddel kapcsolatos tapasztalatairól: „Jelenleg 800-900 hektáron termesztünk kukoricát, melyet 90%-ban a Pioneer® hibridek alkotnak. Az idei évben próbáltuk ki először a hosszú tenyészidejű P0450 kukorica hibridet 150 hektáron és nagyon jó termésstabilitást mutatott az idei szélsőséges időjárás ellenére is, elégedettek voltunk a terméssel. Bátran ajánlom a termelők figyelmébe ezt a kiváló genetikájú hibridet.”
A Corteva olajsav-összetétel és herbicidtolerancia szerint csoportosítva többféle napraforgó hibriddel rendelkezik, amelyeket a termelők megtekinthettek a rendezvény során. A linolsavas Express® toleráns szegmensben a P64LE168 és P64LE185 kiegészül a P64LE280 napraforgóval, amely betegségtoleranciájával emelkedik ki. Ugyanezen herbicidtolerancián belül a magas olajsavas szegmensben is van változás a Corteva portfóliójában, hiszen bemutatásra került a P64HE188 kiugró termésszintű és kiváló olajtartalmú Pioneer® hibrid. Szem előtt tartva a Clearfield® technológiát, továbbra is elérhető lesz a P64LP170 linolsavas napraforgó, ám a magas olajsavas hibridet termelőknek fontos újdonságként várható a P64HP630.
A Corteva napraforgó hibridjeivel kapcsolatos tapasztalatairól Deli Péter, a Fejér vármegyei gabonaféléket és olajos növénytermesztéssel foglalkozó Mezőszöv Zrt. agronómusa így nyilatkozott: „Napraforgó hibridválasztásban túlnyomó többségben a Pioneer® hibridjeit vetjük, főleg azért, mert évről évre biztosítják a termésstabilitást. Idén a P64HE244 közepes tenyészidejű magas olajsavas hibridet próbáltuk ki és azt tapasztaltuk, hogy a viszonylag alacsony növénymagasság miatt az erős szárak nem dőltek meg, ami kifejezetten kedvező volt a betakarítás során. Elégedettek vagyunk a Pioneer® hibridekkel és a jövő tavasszal mindenképpen szeretném kipróbálni a P64HE188 napraforgó hibridet is, hiszen a Portfólió Farmokon bemutatott sorok meggyőzőek voltam számomra.”
A bemutatott kukorica és napraforgó állományok jó kondícióját, egészséges fejlődését hatékonyan segítették a Corteva nitrogénmenedzsment termékei, az Instinct™ nitrogénstabilizátor és a BlueN® mikrobiológiai termék. Az Instinct™ vetés előtt került a talajba, ahol kifejtette nitrogénveszteségeket csökkentő hatását. A kezelt területen segít a gazdálkodóknak a komoly költségtényezőt jelentő nitrogénpótlás hatékonyságának, a kijuttatott hatóanyagmennyiség hasznosulásának javításában.
A bemutatón a termelők nemcsak új hibridekkel, hanem növényvédelmi megoldásokkal is megismerkedhettek. A széles hatásspektrumú Principal® Forte gyomirtó szer idei első éve számos pozitív tapasztalatot hozott a gazdálkodóknak, míg a jövőre bevezetésre kerülő Dragster® gyomirtó szer hatékony megoldást kínál majd a kukorica korai-posztemergens gyomirtásában. A napraforgó hibridek mindegyikét természetesen a Viballa™ védte a gyomosodástól, hisz a Viballa™ használata nincs technológiához kötve, szabadon felhasználható bármely napraforgó hibridben. Ez a posztemergens gyomirtó szer kiemelkedő hatással bír a selyemmályva, libatop fajok és a szerbtövis ellen is, mindezt rendkívül rugalmas kijuttatási lehetőséggel: a napraforgó valódi 4 leveles állapotától a csillagbimbós állapotáig alkalmazható, így a beavatkozást akkor tudjuk elvégezni, amikor a gyomosodás indokolja. A tartamhatással rendelkező Runway™ és a zsombor-specialista Belkar™ egyaránt megfelelő alapot adtak a gyommentes állományhoz így elősegítve a repce zavartalan korai növekedését. Az ősszel elvetésre kerülő káposztarepce túlzott fejlődését hatékonyan képes visszafogni a Metkon™ 60 gombaölő szer, melynek hatóanyaga a széles gombaölő spektrum mellett erőteljes regulátorhatással is bír.
Címkék: corteva agriscience, vetőmag, hibrid, portfólió farmA gabonakombájnok iránti kereslet csökkent a leginkább
A csirkemell ára 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve
Hiszünk a személyes kapcsolattartás erejében!
Súlyos veszteségek a kukorica- és napraforgótermésben
Versenyképes ökogazdálkodás a Debreceni Egyetemen
Az őszi búza alaptrágyázása
A sikeres ÁTK-pályázat alapja a körültekintő felkészülés
Hidegtűrő hibridkukoricákkal készülünk a még szárazabb időkre
A csemegekukorica termesztésének értékelése kritikusan ...
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén – Mindenkinek használni ...