
A jó termés alapja a megfelelő védelemmel ellátott, kiváló vetőmag
Növénytermesztés - 2023.07.17
A kiemelkedő hozam és a hatékony mezőgazdasági termelés alapja a megfelelő védelemmel ellátott vetőmag. A minél nagyobb termés érdekében a gazdáknak már a növény fejlődésének korai szakaszában megfelelő figyelmet kell fordítaniuk a kórokozók és a kártevők elleni védelemre, valamint a megfelelő tápanyagellátásra, többek között azért, hogy a lehető legegészségesebb élelmiszer kerülhessen a fogyasztók asztalára.
A növény védelemének legelső, preventív lépése a csávázás, mely során közvetlenül a vetőmag felületére juttatunk növényvédő szert, így az már a növény növekedésének kezdeti szakaszában hatékonyan fejti ki hatását. A csávázási technológiák felhasználásának számos pozitív gazdasági és környezeti hatása van, ezért érdemes figyelmet fordítani a különböző csávázási lehetőségekre.
A legfőbb szempont a csávázási technológiák alkalmazásakor, hogy a lehető leghosszabb és leghatékonyabb védelmet biztosítsa a vetőmag és a növény számára, a lehető leghomogénebb állomány létrehozása érdekében. A csávázási technológiák hatékonyan segítik a növények erőteljes kezdeti fejlődését, ezáltal jelentősen csökkentik a termesztési kockázatot a vetés, a csírázás és a kikelt növények növekedésének korai szakasza között, így ezek a növények gyorsabban fejlődnek és homogénebb állományt mutatnak. A kémiai védelem mellett alkalmazott biostimulátorok pedig gyorsabb, hatékonyabb növekedést eredményeznek, hiszen azonnali tápanyagként szolgálnak a növény számára.
A rovarok elleni csávázási megoldások és hatásmechanizmusuk ismerete, alkalmazása hatékonyabb védelmet nyújt a kártevőkkel szemben. Hatásmechanizmusát tekintve kétféle technológiáról beszélhetünk: a rövidtávú hatás a mag elvetése után a talajban lévő kártevőkkel szemben tud védelmet nyújtani, míg a hosszabb hatásmechanizmusú szer a már kikelt növényben is kifejti hatását.
A már kikelt állomány kezelése a szántóföldön sokkal költségesebb, mint a már védelemmel ellátott magok elvetése, hiszen számolnunk kell a növényvédőszer árával, a munkabérrel, a munkaidővel és a megfelelő védőfelszerelések költségeivel. Ráadásul a rovarölő szerekkel csávázott vetőmag környezetterhelése az alacsony hatóanyagtartalom és a pontosan célzott alkalmazási terület miatt minimális.
Noha a csávázó szerek hatása vitathatatlan, a jogszabályok változása és szigorodása miatt itt is számolni kell az egyes hatóanyagok kivonása miatti nehézségekkel. A kutató-fejlesztő vállalatok innovációba fektetett munkája éppen ezért kulcsfontosságú ezen a területen.
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat Pioneer® vetőmag márkájára kifejlesztett LumiGEN™ vetőmag csávázási technológia segít a gazdálkodóknak terméseik maximalizálásában. A vállalat kukorica, napraforgó és repce állományokra elérhető csávázási technológiája olyan megoldások kombinációját kínálja a termelőknek, amellyel már vetés közben megalapozhatják az erős, egyöntetű növényállományt és a maximális jövedelmezőséget. A vállalat őszi káposztarepcében évek óta használatos és idén kukoricában eseti engedéllyel rendelkező Lumiposa® rovarölő csávázószere a korai kártevők ellen nyújt hatékony védelmet, mely jelentősen megkönnyíti az őszi növényvédelmi munkákat.
A Corteva továbbra is olyan csávázási megoldásokon dolgozik, amelyek a jövőben is elősegítik a magyar gazdálkodók termésének védelmét, ezáltal maximalizálva jövedelmezőségüket és csökkentve a mezőgazdasági technológia környezeti hatását. A vállalat mindemellett elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdaság fejlődésének támogatása mellett, fenntartva ezt a folyamatot a jövő generációja számára.
Címkék: pioneer, vetőmag, corteva agriscience, csávázás, csávázó szer
Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

Jön az európai húsadó? – Miért ne dőljünk be ennek a ...

Jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési ...

Végkiárusítással egybekötött Black Friday Genezis Műtrágya ...

Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ...

Az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar ...

Jövő évi vetési tervek – életbe lépő új vetésváltási és ...

Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket