
Rubin: egy minőségi márka – Syngenta görögdinnye termék- és fajtabemutató Medgyesegyházán
Kertészet - 2015.08.28
Csak a minőség számít – alapvetően erről szólt a Syngenta idei, július 14-i görögdinnye termék- és fajtabemutatója, amelyet most harmadik alkalommal rendezett meg a cég a dinnyéiről híres Békés megyei kisvárosban, Medgyesegyházán.
A dinnyetermesztés és -értékesítés helyzetéről, gondjairól, a piacra tavaly bevezetett, Rubin márkanevet viselő új görögdinnyefajta sikereiről, első évének hazai és külhoni piaci tapasztalatairól, valamint egy, a dinnye fenésedése ellen igen hatékony új gombaölő szerről tájékozódhattak a szakmai eszmecserén megjelent termelők, partnerek. 2015-ben az előzetes becslések szerint a csaknem hatezer hektár termőterületről 220-240 ezer tonna dinnyét takaríthatnak be Magyarországon. Az időjárás nálunk az idén kedvezett ennek a népszerű szezonális zöldségnek; lakossági fogyasztása itthon számottevően nőtt az elmúlt években, az egy főre jutó fogyasztás évente 15 kg. A termés 40 százaléka kerül exportra.
Minőség mindenekfelett
Antal Gyula, a Syngenta zöldségfélék termékmenedzsere a minőségre helyezte a hangsúlyt bevezető előadásában. Elmondta: az elmúlt évtizedekben a zöldségüzletág leszálló ágba került, folyamatosan csökkent a vetésterület, visszaesett a termelés. Hol a helye, hogyan tud megmaradni, előbbre lépni az ágazat a hazai és külpiacokon, mi a kiút? A szakember szerint a válasz: csak a minőség számít.
Antal Gyula
termékmenedzser
A következő évek stratégiáját a tudatos termelőre és a tudatos fogyasztóra alapozzák. A felhasználó megbízhatóságot, értékes beltartalmat, jó ízt, gasztronómiai értékeket, továbbá elérhetőséget és megfizethetőséget kíván egy terméktől – sorolta az elvárásokat Antal Gyula. Olyan új marketingmódszerekre, termékekre, eljárásokra, innovációra van tehát szükség, amelyek megfelelnek a mai fogyasztói elvárásoknak. Ennek jegyében jelent meg a Syngenta a zöldség-gyümölcs piacon egy új termékkel: a WDL 9807 F1 fajta görögdinnyével, amelyet Rubin márkanéven vezettek be, matricával láttak el, és indult hódító útjára 2014-ben.
A márkanév a termelőnek és a fogyasztónak is segít; ha a vevő elégedett a branddel, akkor név szerint keresni fogja és felismeri az üzletek polcain, az elárusítóhelyeken, ahol az e célra készített Rubin-zászló, Rubin-matricák is felhívják a figyelmet az árura.
Mélyvörös, édes – ez a Rubin
Csige László
értékesítő
Csige László, a Syngenta értékesítője mutatta be részletekbe menően a Rubint, amely jól felismerhető a sűrűbb címkejelölés mellett a héj finoman csíkozott, sötétzöld színéről, nyújtott alakjáról, mélyvörös, édes húsáról. A minőség legyen felismerhető; ebben kell segíteni a fogyasztót – hangsúlyozta a szakember. Mint elmondta, az idén 120 ezer jelölt dinnye kerül a piacra; 120 hektárról minden negyedik-ötödik termés kap címkejelölést. Tavaly tíz helyszínen kezdték árulni a Rubint, s az idén a nagyobb helyeken már a márkanéven keresik. Ami a fajtát illeti, a Rubin WDL 9807 F1-es görögdinnye, amelyet oltás nélkül nem javasolt termelni. A korai fajtacsoport végére sorolható, rövid ciklusú, gyors fejlődésű, ezért nem éri meg korán kiültetni. Komoly előnye, hogy 90%-os és 110%-os érettség mellett is kitűnő a minősége – kis különbség csak a héjvastagságban mutatkozik, apró a magja, rendkívül magas a cukortartalma. Mérete a napjainkban már leginkább keresett 6–12 kg közötti. Tavaly 30, idén 300 hektáron termett, illetve terem ez a Syngenta-fajta, amelynek bevezetésére 2014-ben az országban tíz helyen, ezen a nyáron pedig 50 helyszínen állítottak fel Rubin-dinnye-standot.
Yorgos Kontosfyris
portfóliómenedzser
A délkelet-európai dinnyetermelő országokról – különös tekintettel Görög- és Törökországra – adott közre friss információkat a bemutatón Yorgos Kontosfyris portfóliómenedzser. Ebben a térségben – ahol nagyon szegmentált a piac – a legnagyobb dinnyetermesztő 31 ezer hektárt meghaladóan Törökország, követi 20 ezer hektárral Görögország, majd Románia és Moldova csaknem 9 ezer, Magyarország, Szerbia és Izrael 6-6 ezer, Bulgária ötezer hektárral – sorolta a szakember. A szezonban a legkorábbi szállító Európába Spanyol- és Görögország. A termesztéstechnika Magyarországon a legfejlettebb ebben a régióban, és segít a technológiaváltásban a térség többi országának. A Rubin magas minőséget képvisel a piacokon, jellegzetességei – sötétzöld héj, mélyvörös bél, nem túl nagy súly – révén a mai fogyasztói elvárásoknak megfelel. Kitért az oltás témakörére is, mint hangsúlyozta, csak ellenőrzött, minősített alanyt javasolt alkalmazni, elkerülendő a növénybetegségeket.
Hatásos szer a fenésedésre
Éppen ezzel a témával folytatódott a program: a görögdinnye egyik gombás betegsége a Colletotrichum orbiculare, vagyis a fenésedés, amelynek hatásos új ellenszerét, a friss okirattal rendelkező Cidely Topot Horváth Tamás, a Syngenta technológusa mutatta be. A szer a dinnyében a három legfontosabb betegség, a didimella, a fenésedés és a lisztharmat ellen nyújt védelmet. A szakember kiemelte: programszerű védekezés szükséges, hozzávetőleg hat kezelést célszerű tervbe vennie a termelőnek. Az új szer széles körben alkalmazható, a rezisztencia megőrzésében kulcsszereppel bír, esőálló és hosszú ideig hat. Holecz Zoltán medgyesegyházi termelő dinnyeföldjén, az impozáns kísérleti bemutatótáblán a résztvevők megszemlélték és megkóstolták a szép, egyöntetű állományt, amelyben szerepel a Fascination F1 Carnivor Vitalley alanyon, a Morena F1 Carnivor Vitalley alanyon, az Arashan F1, a Dorin és a Prestige F1 Vittalley és Carnivor alanyon, valamint a dobozos-tartályládás fajta s végül természetesen a Rubin márkanevű WDL 9807 F1.
Haszonnal termelik
Kerezsi Csaba
gazdálkodó
Kerezsi Csaba családi gazdálkodó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányból, csaknem kétszáz kilométerről érkezett Medgyesegyházára.
„Évente kétszer-háromszor elmegyek ilyen rendezvényre, sok újat hallok, látok, és adaptálni tudom az területemre – mondja. – Most például kíváncsi voltam a Rubin márkanevű dinnyére, jókat hallottam róla, és ez itt mind be is igazolódott, úgyhogy jövőre kipróbálom. Tíz éve foglalkozom dinnyével, jelenleg tíz hektáron termesztek, döntően Syngenta fajtákat. Ezek piacképesek, jó beltartalmi értékkel rendelkeznek.”
Mint elmondta, a palántát saját maguk állítják elő, sík fóliás csepegtető öntözési technológiát alkalmaznak. A palántákat május 15-én ültetik ki, és július 25 körül beérik a dinnye, amely szeptember derekáig folyamatosan terem.
„Termelek és kereskedem is, tavaly 250 kamionnyi, mintegy ötezer tonna görögdinnyét termeltünk, illetve szállítottunk Csehországba, Szlovákiába, Lengyelországba, Romániába – sorolja. – Többéves kapcsolat révén megbízható partnerekkel dolgozunk. Elmondhatom, szeretik a magyar dinnyét külföldön. A hazai piacra már nem futja az erőnkből. A termelés családi gazdálkodás keretében folyik, az értékesítésre egy kft. alakult.”
Ami a jövedelmezőséget illeti, Kerezsi Csaba úgy tapasztalja, hogy nincs két egyforma év, folyamatosan kell termelni, egyik év elviszi a másikat. Minőségi munkával összességében jó éveket lehet zárni a dinnyével. Persze számolni kell az időjárással, a kártevőkkel. Utóbbiak ellen viszont ezen a tanácskozáson is kapott javaslatokat, a bemutatott új növényvédő szerek felkeltették az érdeklődését.
Arra a kérdésre, milyen segítség kellene ahhoz, hogy még jobb, eredményesebb legyen a gazdálkodás, azt válaszolta, nagyobb hozzáférés kellene a támogatásokhoz, és minél több pályázati lehetőségre lenne szükség.
Szerző: S. F.–T. I.
Címkék:
Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?

A mezőgépek veteránjai – Fendt dízel-ló

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Szántóföldi növénytermesztésünk – Ennek eredményei a ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!