
A Zetor megint előrukkolt valami látványossal
Traktorok - 2020.11.13
Már-már megszokott őszi tradíciónak számít a következő évre szóló Zetor-naptár megjelenése. Szerencsére ez idén, a járvány sújtotta 2020-ban sincs másként: elkészültek a látványos fotók, hogy újra gyönyörködhessünk bennük. Van-e szebb néhány (olasz formatervezésű) cseh traktornál?
A Zetor rajongói és vásárlói október táján bizton számíthatnak a legújabb márkanaptárra, amelynek hagyományos, a termékekre koncentráló változata, illetve limitált kiadása egyaránt létezik. Az utóbbit (amely természetesen különlegesebb, egyedibb) idén a cseh ipar patinás gyártóival közösen készítették, annak apropóján, hogy 75 éve mutatták be az első Zetort, a 25-ös modellt 1946. március 15-én.
A limitált kiadású naptár szerényen 4 oldalt szentel a Zetor traktoroknak, a többi pedig olyan legendás cseh márkák termékeit mutatja be, mint a Škoda, a Tatra és az – elsősorban az L–39 Albatros gyakorló repülőgépről ismert – Aero Vodochody prágai gyártócég. A hagyományos kalendárium pedig 12 oldalon sorakoztatja fel a Zetor jelenlegi portfóliójának tagjait, amelyek zömmel már az olasz Pininfarina dizájnstúdió keze nyomát viselik magukon. Az erőgépek elsősorban tavaszi és nyári szántóföldi, illetve kommunális munkák közt láthatók rajta.
A naptárak a forgalmazói hálózaton keresztül lesznek elérhetők a gazdák számára. Csehországon belül meg is lehet rendelni a Zetor hivatalos webshopján keresztül. A limitált kiadás ára 389, a hagyományosé 169 cseh korona (vagyis nagyjából 5200, illetve 2300 forint).
Címkék: Zetor, Skoda, 2021, Aero Vodochody, Tatra, naptár

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

DélKerTÉSZ: Így veszik fel a harcot a klímaváltozással a magyar ...

RSzKF-vírus: biztos, hogy meg kell semmisíteni a teljes ...

Hatalmas károk a mezőgazdaságban, gyorsítani kell a biológiai ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...