
Így bánhatnak kíméletesebben a gépek a talajainkkal
Vető- és talajművelő gépek - 2020.08.17
Idén is megtartotta szokásos éves szántóföldi bemutatóját az amerikai AGCO csoport. A 2020-as Crop Tour programjában ezúttal az szerepelt a középpontban, hogyan hat az abroncsnyomás, valamint a traktor és a vetőgép tömege, illetve a CTF (vagyis a csökkentett talajtaposásos gazdálkodás, Controlled Traffic Farming) a talajok tömörödésére.
Mindenki tudja, hogy a káros mértékben tömörödött talaj csökkentheti a várható hozamot azáltal, hogy megnehezíti a gyökérnövekedést, illetve a növénynek a vízhez és tápanyagokhoz való hozzájutását. Ez különösen akkor kellemetlen, ha mindezt mi idézzük elő a gépeinkkel, hiszen az ebből adódó talajkárosítás jelentős része elkerülhető volna, amint azt az AGCO bemutatója is demonstrálta.
A vállalat ezúttal a Fendt Momentum intelligens vetőgépre alapozta országjárását, a nálunk egyelőre nem kapható gép az AGCO által pár éve felvásárolt Precision Planting technológiáját alkalmazza. Természetesen főszerepet kapott a penetrométer is, a szakemberek ezzel tudták számszerűsíteni, mennyivel tömörödöttebb ott a talaj, ahol végigtapossuk a gépeinkkel, azzal szemben, ahol nem járunk. A Fendt Momentum vetőgép rendelkezik egy Load Logic nevű rendszerrel, amely intelligens módon, a váz automatikus emelésével, mozgatásával menedzselni tudja, hogy a vetőgép középső transzportkerekeire se háruljon nagyobb tömeg, így a belső sorok környékén sem lesz tömörödöttebb a talaj.
Az optimális súlyelosztást az alacsony nyomású levegővel működő flexiós abroncsok is segítik, amelyek még hatékonyabbá válnak az automatikus abroncsnyomás-szabályzó rendszer által. Ez a vetőgép aktuális tömegét figyelembe véve (hiszen munka közben folyamatosan csökken a szállított vetőmag és folyékony műtrágya mennyisége) úgy állítgatja a nyomást, hogy az a lehető legkíméletesebb eredményt hozza a talaj számára.
Az AGCO vizsgálati eredményei szerint a munkavégzés által okozott káros talajtömörödés mértéke szinte elhanyagolhatóvá vált az említett gépek, rendszerek alkalmazásával. Ez pedig nem mindegy: 2011-ben a Pioneer mutatott rá arra egy kísérlete során, hogy a vetőgép közepén elvetett magokból – amelyek tömörödöttebb földbe kerültek – átlagosan 11,3 bu/ac mennyiséggel kisebb hozam származott, mint a széleken vetettekből (ez nagyjából 0,7 t/ha értéknek felel meg).
Címkék: traktor, vetőgép, bemutató, Fendt, AGCO, talajtaposás, CTF

Az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar ...

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

A pálinkakészítés művészete: képzéssel marad versenyképes a ...

Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ...

Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Végkiárusítással egybekötött Black Friday Genezis Műtrágya ...

Weidemann T5522 – Kicsi, de erős rakodógép

Őszi alapművelés Lemken-eszközökkel