
Miről tárgyal a Zetor és az Ursus?
Traktorok - 2018.10.23
A régi KGST-időkre emlékeztető kooperáción töri a fejét a lengyel Ursus traktorgyártó cég. A hivatalos közlemény szerint csupán nemzetközi szintű együttműködésre törekszik a cseh Zetorral, ám a szaksajtó egy része máris „összeházasította” őket.
A lengyel Ursus és a cseh Zetor sajtóhírek szerint tárgyalásba kezdett egymással. A megbeszélések egyelőre bizalmasak, de állítólag csupán lehetséges nemzetközi együttműködésekről és közös befektetésekről lesz szó, nem pedig egy esetleges felvásárlásról.
Az ír AgriLand szakoldal szerint viszont az Ursus egy későbbi egyesülés feltételeit szeretné kitapogatni. Ez alighanem előnyös lenne számára, hiszen az eddigi erőfeszítései ellenére is csupán kisebb szereplője tudott lenni a piacnak. Az idei év első nyolc hónapjában odahaza, Lengyelországban 259 traktort sikerült értékesíteniük.
A lengyel vállalat hivatalos közleménye ugyanakkor még egy szimpla egyesülésnél is merészebb terveket emleget. Abban bíznak, hogy a Zetorral kötött megállapodás csupán az első lépése lesz a közép-európai térséghez tartozó traktorgyártók teljes körű szövetségének.
Ez nem lenne példátlan, hiszen 1962-ben már létrejött egy hasonló kooperáció a közös fejlesztés érdekében a Zetor, az Ursus és a román UTB között. Ennek eredményeként született meg a 80 LE-s Zetor 8011-es, vagyis a Crystal modell is. A csehek a motort, az átvitelt és a fülkét biztosították hozzá, a lengyelek a hátsó hidat és a hidraulikát, míg a románok az első hidat.

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Végkiárusítással egybekötött Black Friday Genezis Műtrágya ...

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

A pálinkakészítés művészete: képzéssel marad versenyképes a ...

A műtrágya-értékesítés alakulása 2023 első három ...

Az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar ...

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...